/ by /   A nap híre / 0 comments

Zártkapus versenyek

GYAKORLATI TANÁCSOK

IDOMÁROKNAK, VERSENYLOVASOKNAK, VERSENYHAJTÓKNAK ÉS

ISTÁLLÓSZEMÉLYZETNEK

A Kincsem Parkban zajló lóversenyek és agárfutamok zárt kapuk melletti lebonyolításával kapcsolatban a koronavírus miatt elrendelt veszélyhelyzet alatti időszakra

 

A Versenyszervező és Versenyrendező (Kincsem Nemzeti Kft., továbbiakban Kincsem Park) a veszélyhelyzeti időszakot követő vagy az ezen időszakban hozott megengedő intézkedések alapján zárt kapuk melletti lóversenyek és agárfutamok megrendezésére vonatkozó lebonyolítási tervet dolgozott ki, amely a Kincsem Park hivatalos honlapján közzétételre került. Megismerése minden résztvevő számára hasznos, a versenynapra belépő számára kötelező.


Hogyan jelentkezhetek be a zárt kapuk mellett rendezett versenynapra?

Az idomárok, a versenyhajtók és versenylovasok neve a hivatalos versenyprogramból ismert minden versenynap előtt. Az istállószemélyzet/felvezetők listáját az idomár köteles leadni a versenynapot megelőzően 2 nappal e-mailben a tibor.harazin@kincsempark.hu címre, de a versenytitkár és a versenyigazgató részére leadott listák is befogadásra kerülnek.

Kit és hány személyt jelenthetek be a zárt kapuk melletti versenynapra?

Az istállószemélyzet megadásánál alapelv, hogy minden adott versenynapon versenyző lóhoz hozzá kell rendelni 1 fő istállószemélyzetet, a listát ez alapján kell megadni. Több lovat elláthat egy személy, a lovak számánál több személy nem jelenthető le, az idomár és hajtó vagy jockey is istállószemélyzetnek számít.

Természetesen különleges esetben az istállószemélyzet létszáma ennél lehet több, ezt kérjük, jelezzék indoklással, amit a versenyszervező elbírál. (Pl. szállítást végző személyzet, stb.)

A tulajdonos vagy futtató beléphet-e a zárt kapuk mellett rendezett versenynapra?

A versenyeken megjelenő személyek körét a lehető legszűkebbre kell szabni, ezzel csökkentve a vírusfertőzés veszélyét. Megértést és együttműködést kérünk a tulajdonosoktól/futtatóktól. Kérjük, hogy a versenyeket a kijárási korlátozásra tekintettel otthonukból az interneten, vagy a televíziós közvetítésen keresztül kövessék nyomon. Természetesen, ha a tulajdonos lova ellátásában részt vesz, akkor ennek megfelelő öltözékben jelenjen meg és ténylegesen vegyen részt a lova felkészítésében és mint istállószemélyzet kerüljön lejelentésre. Az istállószemélyzet csak a gondjaira bízott ló felvezetésére, vagy mint a fogatot segítő személyzet jelenhet meg a pályán az általa felkészített ló futamában.

Van-e személyi, életkori és egyéb korlátozás a zárt kapuk melletti versenynapra?

A versenynapon 14 év alatti személy nem léphet be a pályára. A listán lejelentett személyeket kísérő személy nem léphet a pályára. Felső korhatár nem került megállapításra. Mindenki köteles az orvosi vizsgálaton részt venni, ez a belépés és a bent tartózkodás feltétele.

Mit tegyen, aki korábban érkezett, vagy bent tartózkodik a Kincsem Parkban a zárt kapuk melletti versenynapon?

A teherporta szolgálatra adja le az egészségügyi kérdőívét belépéskor. Későbbi időpontban az orvosi ellenőrző pont megnyitását követően menjen vissza és a vizsgálaton vegyen részt.

Lesz-e valamilyen megkülönböztető jelzés a zárt kapuk melletti versenynapon?

Igen, lesz megkülönböztető jelzés! Azok a személyek, akik a listán szerepelnek és átestek a vizsgálaton, egyedi karszalagot kapnak, melynek viselése az adott versenynapon a bennmaradás feltétele. Versenynap alatt a terület ellenőrzése folyamatos. Akin nincs karszalag, eltávolításra kerül a területről.

Mikor kezd működni a beengedés a zárt kapuk melletti versenynapon?

A zárt kapuk melletti versenynapra 10:00 órától lehet belépni a TEHERPORTAI BEJÁRAT-nál ügető és galopp versenynapon. (Agárversenynapon 16:00 órától)

Gépkocsival érkezem a zárt kapuk melletti versenynapra. Mit kell tennem?

Azonos a személyi beléptetés feltételeivel, azzal a kiegészítéssel, hogy a gépjárműben utazó személynek ki kell szállnia az ellenőrző vizsgálat elvégzése érdekében. Az előre kitöltött és magával hozott ellenőrző lista gyorsítja a belépést! (Letölthető a honlapról.)

A lovaimat több fordulóban tudom csak beszállítani a zárt kapuk melletti versenynapra. Mit kell tennem?

A versenytitkár, versenyigazgató részére jelezzék előre ezt az istállószemélyzet lejelentésekor. (Ez kivételt képez – a lószállítóknak a személyzettel, akikről ezt előre jelzik, 16:00 óráig van lehetőségük a belépésre.)

Miből áll az orvosi vizsgálat a zárt kapuk melletti versenynapon?

A vizsgálat kikérdezésből és a testhőmérséklet méréséből áll. Az orvosi szakszemélyzet a teherportai bejáratnál vizsgálatot/szűrést végez és nyilatkoztatja a belépőket. Ellenőrzik a személyi védőfelszerelés meglétét (szájmaszk). A belépést megtagadja a személyi védőeszköz hiányában, illetve az ellenőrző lista bármely pontjára adott igen válasz esetén, vagy ha a testhőmérséklet eléri, vagy meghaladja a 38 C-t.

Szájmaszk viselése kötelező-e a zárt kapuk melletti versenynapon és kinek?

Igen. Mindenkinek magának kell gondoskodnia arról, hogy legyen saját szájmaszkja és a telepre történő belépéstől a távozásig azt viselni köteles. Kivételt képez ez alól a hajtó és versenylovas a futam alatt.

Meddig tartózkodhatok bent a zárt kapuk melletti versenynapon?

A versenynapi feladat elvégzését követően a lehető legrövidebb időn belül el kell hagyni mindenkinek a Kincsem Parkot.

Milyen szankcióra számíthat az, aki a zárt kapuk melletti versenynapon a szabályok ellen vét?

Amennyiben a minimálisan elvárható és kötelező, rendkívüli helyzetre vonatkozó viselkedési szabályokat valamely szereplő nem tartja be, első alkalommal figyelmeztetésre kerül sor. Ha a figyelmeztetett személy továbbra sem tudja és/vagy akarja betartani a zártpályára vonatkozó szigorúbb óvintézkedéseket és segítségnyújtásunk ellenére sem tartja be a szabályokat, a rendkívüli időszakban a további versenynapokat nem látogathatja. A szabályszegés mértékétől függően a rendkívüli időszakon túlmenő kitiltás is lehetséges!

Várható-e a zárt kapuk melletti versenynapon ellenőrzés?

Igen, várható, tekintettel arra, hogy minden szakhatóság irányába jelentésre került a zárt kapuk melletti verseny megrendezésének szándéka.

Mikor állíthatják le a zárt kapuk melletti versenynapot?

A versenyszervező leállítja a versenynapot, ha a lebonyolítási tervben előírtak nem teljesülnek, és szabályszegésre kerül sor. Először csak megállításra kerül a verseny. Amennyiben a felszólított személy a versenyszervező kérését megtagadja, akkor a verseny beszüntetésére kerül. A versenyt akkor is azonnal be kell szüntetni, ha hatósági ellenőrzés alkalmával erre a hatóság utasítást ad.

A versenyszervező mindent megtesz a versenynap lebonyolítása érdekében, kérjük a résztvevők együttműködését és a versenyszervező segítését.

Honnan szerezhető be, tölthető le az egészségügyi ellenőrző lista?

Kérjük, mindenki előre kitöltve hozza magával az Ellenőrző listát (aláírásával ellátva).

SHARE THIS