Soron következő stáb tagunk Moldvai Dorottya paddock vezető. Dóri feladata, hogy fogadja az agarakat verseny előtt, beazonosítja őket az állatorvos közreműködésével, megméri a súlyukat, illetve a hamarosan elkészülő „paddockban” – ezen a helyen fekszenek az agarak az érkezéstől az adott futamig – ő ellenőrzi majd, hogy minden agár a megfelelő kennelbe feküdjön be a beazonosítás után, majd a futam előtt ő felügyeli az adott 6 agár felkészítését.
Dóri mondd el kérlek mivel foglalkozol a hétköznapokban?
Idén júliusban végeztem gyógyszerészként a Semmelweis Egyetemen, szeptembertől pedig PhD tanulmányaimat végzem az I.sz Patológiai és Kísérleti Rákkutató Intézetben. A saját kutatási témámban a vesedaganatok anyagcsere változásait és a kezelésekre kialakuló gyógyszer rezisztencia kapcsolatát igyekszem feltérképezni, itt töltöm a hétköznapjaim nagy részét.
Ezen kívül dolgozom, jelenleg az Emberi Erőforrások Minisztériumában egy maréknyi kollégával igyekszünk kiépíteni egy egészségügyi lakossági tájékoztató honlapot és a hozzá tartozó call centert, most épp ennek a szakmai hátterén dolgozunk. Igyekszem rendszeresen sportolni is és mindezek mellett természetesen a saját agaraimmal is foglalkozni kell. Szóval az átlag hétköznapjaimat jellemezve kár, hogy a nap csak 24 órából áll, mert ha a duplája lenne is kevés volna. De a péntek estéim természetesen mindig megmaradnak a Lovinak.
3 agarad is van, két magyar és egy orosz. Honnan a szerelem?
Kislány koromban évekig jártam Ópusztaszerre nyári lovas táborba, ez volt a nyaram csúcspontja. Ott találkoztam először Emírrel, egy magyar agár kannal, aki rettentően megtetszett nekem. Innen indult a szerelem, eldöntöttem, hogy szeretnék egy magyar agarat – csíkosat, ez volt a kikötésem. Körülbelül egy évvel később meg is érkezett életem első agara, Kucorgó-Dombi Inula.
Eleinte nem volt tervben a versenyzés – nem is tudtam, hogy léteznek egyáltalán agárpályák Magyarországon -, de a tenyésztője kicsábított minket az isaszegi agárpályára egy látogatásra. Azóta majdnem minden hétvégémet – és most már péntek estéimet is -valamelyik pályán töltjük, úgyhogy mondhatjuk, hogy a kicsábítás sikeres volt…
Szépen lassan megismerkedtem a pályaversenyekkel, a coursinggel, és a kiállítások világával is és mindenhol ki is próbáltuk már magunkat.
Szerintem minden agaras ismeri azt a körünkben előforduló népbetegséget, amit úgy hívnak, hogy „egy agár nem agár”, úgyhogy egy év múlva érkezett hozzánk egy orosz agár; Elena z Visnoveho Kvetu, tavaly nyáron pedig egy újabb magyar fiú; Napsuhanó Ködvágó Tekes. Így most már három tagú a falka.
Hol lépett az életedbe a Kincsem Park, lovas vagy agaras oldalról?
Éveken keresztül sokat jártam ki a Kincsem Parkba, kezdetben csak érdeklődőként, aztán a lovak körül segíteni a versenynapokon. Ekkor még nem volt szó róla, hogy valaha itt agárpálya fog épülni, úgyhogy amikor megtudtam – először csak a szintetikus pályákon szervezett egyenes versenyek hírét, majd azt, hogy tradicionális körpálya is épül nagyon megörültem. A pálya épülésekor én magam kerestem a lehetőséget, hogy miben tudnék segíteni vagy részt vállalni, úgyhogy így alakult, hogy végül a paddock vezetése lett a feladatom. Egy hosszú hét végén mindig felpezsdít a sok ismerős arc, a kedves szavak és persze az izgalmas versenyek, úgyhogy egyáltalán nem bántam meg sőt, már várom, hogy tavasszal újra induljon a szezon.
Nem csábít a gondolat – főleg most, az első szezon után, amit aktívan a profi versenyzés körül töltöttél – hogy mint versenyeztető is kipróbáld magad egy angollal?
Ahogy már említettem a falka létszáma jelenleg három és azt hiszem, ez egy ideig most így is marad, létszámstop van. Természetesen csábító a profiban való versenyzés gondolata, ezt szerintem mindenki megérti, aki végignéz egy-két versenyt és érzi az adrenalint a levegőben. Majd egyszer talán lesz egy angol agaram, de most sem a körülményeim, sem az időm nem engedik meg, hogy még eggyel többen legyünk.