Kétévesek Nagydíja
A feltörekvő generáció, azaz a csikók legnagyobb erőfelmérőjét 1934-ben alapították, Szent Imre Díj néven, abból a célból, hogy a kétéveseknek is legyen egy, az évjáratukat összemérő nagy párbaja. A név többször változott. 1936-ban Szent Gellért Díjra módosították, majd egy évre rá visszakapta eredeti nevét....
Idomári vélemények a 91. Kétéves Nagydíjáról és a Köztársasági Díjról
91. Kétévesek Nagydíja Balogh Bernadett – Gina Fling: Sáros pályán, első versenyében jól teljesített, ami nem viselte meg. Továbbra is jó kedvű, így jó futást várunk tőle! Horváth Zoltán – Guinevere és Gomez de Boko: Mindkettőjük kifejlődött, nagyon intelligens csikók. Gomez de Boko győzelme...
91. Kétévesek Nagydíja és Köztársasági Díj
Két újabb kiemelt versennyel folytatódik az ügető szezon szombat délután, ahol 81 ügető és hajtóik (kvalifikációs és próbafutammal együtt) állnak starthoz a tíz megrendezett futamban. A versenynapra a belépés továbbra is ingyenes! A versenynap részletes programja itt érhető el: PROGRAM Az első futama, a...
Búcsúzunk Kovács Botondtól
Tisztelt Sporttársak! Engedjétek meg nekem, hogy utolsó levelemet is ugyanazzal a címmel kezdjem, mint ahogy azt mindig is tettem. Régi vágásúként most, az utolsó napokban már nehezen menne a váltás. Kellően vonalas, az elveimhez folytonosan és következetesen ragaszkodó emberként ebből már nem szeretnék engedni....
El Diablo harmadik Romme-ban
Szép és eredményesfutással jelentkezett be Svédországban Pekker György idei Derby dobogósa, El Diablo, ugyanis Romme-ban a nap kilencedik futamában szerzett egy szép harmadik helyezést Thorsten Tietz-cel a sulkyjában. 2-es starthelyéről kedvezően alakult neki az indítás, ennek ellénre is az első kanyar után két nagy...
Őszi ügető árverés 4. rész
Ismét eladásra kerülnek yearlingek és kétéves ügetők az Ügető Tenyésztők Országos Egyesülete által szervezett őszi aukción. 2024-ben október 10-11. között, a tavalyi évhez hasonlóan online lesz lehetőség licitálni a jobbnál-jobb származású leendő versenylovakra. Az árverés kezdete október 10. (csütörtök) 9:00, míg a licitek lezárása...
Nemzeti Vágta lóversenyes szemmel
2024. október 6-án, vasárnap tartották a 17. Nemzeti Vágta döntő futamait. A Kárpát-medence legnagyobb amatőr lovas seregszemléjének idén is több olyan főszereplője volt, akiket hétről hétre láthatunk a Kincsem Parkban. A Nemzeti Vágta idei győztese Decs települést képviselve Tóbiás Zsuzsa galopp munkalovas, aki a...
Pótolhatatlan veszteség
Mély fájdalommal tudatjuk, hogy 2024. október 8-án, kedden, türelemmel viselt hosszú betegség után 53 esztendős korában elhunyt Kovács Botond, a Kincsem Park munkatársa, a magyar lóversenysport elkötelezett szolgálója. Halála pótolhatatlan veszteség mindannyiunk számára. Külkapcsolati feladatai mellett az agár, a galopp és az ügető szakágban...