Fazekas Andrea, a FEGAT alelnökeként vett részt az olaszországi világbajnokságon

Múlthéten, szeptember 20-25. között került megrendezésre Olaszországban a 2022-es Amatőrhajtó Világbajnokság, a FEGAT jóvoltából. Az eseményen nyolc FEGAT ország mellett, négy tengerentúli ország hajtói hajthattak a szebbnél-szebb olaszországi pályákon. A világbajnokságokon azon FEGAT-tagok jogosultak indulni, akik nem vettek részt a legutóbb megrendezésre kerülő VB-n,...
Continued

Francia importok bemutatkozása

Ahogy korábban megírtuk az E-turf felületén, július közepén öt francia reménység került új, magyar tulajdonba, közülük is néhányan magyar idomításban folytatták, vagy éppen kezdték meg karrierjüket. Elsőként 08.27-én mutatkozott be a Kincsem parki pályán, Kolozsi László idomításából Guinnes des Fanes (Quaro – Quandy du...
Continued

Szép helyezések vasárnap

Remekül szerepeltek a magyar indulók a vasárnapi napon Romániában, Szerbiában és Ausztriában is. Mangalia pályáján vasárnap futották a Román Ügetőderbyt, melyben elképesztő eredményt ért el Samuel Kolozsi László sulkyjában, hiszen nyakhossz távolságra a nyerőtől, Nelstrong mögött értek célba, nagyon szoros második helyen. Ezzel a...
Continued
/ by /   Friss hírek, Magyarok külföldön / 0 comments

Magyar érdekeltségű PMU futamok Badenben

A Bécs mellett lévő, Baden bei Wien-ben az osztrák és magyar versenyüzem közös szervezésével egy barátságos találkozót tartottak. A szombati három és a vasárnapi három PMU által támogatott futamok felvételei az alábbiakban tekinthetők meg. Az első futamban Charming Boy és Anikó futott. A második PMU versenyben Juhász...
Continued
/ by /   A nap híre, Interjúk-szakcikkek, Magyarok külföldön / 0 comments

Nancho! – A közép-európai galoppsport nagy napja

Október 20-a emlékezetes nap marad a közép-európai lóversenyzés számára. Nancho (2015 pher, Tai Chi – Nantana, Paolini) óriási fölénnyel, hét és fél hosszal nyerte a Group 3-as besorolású, 55 ezer euró összdíjazású Baden-Württemberg Trophyt Iffezheimben. A mély talaj ellenére a magyar tréningben álló telivér...
Continued
/ by /   Kiemelt Galopp hír, Magyarok külföldön / 0 comments

Medyan szerdán Baden-Badenben

Szerda délután az Álmodó istálló kiváló kancája, Medyna pályára lép a patinás baden-badeni meetingen, méghozzá egy 2000 méteres harmadosztályú versenyben. A háromévesnek tizenegy ellenfele lesz, nyergében pedig a mongóliai születésű, 33 éves Bayarsaikhan Ganbat fog ülni. A kiegyenlített futamban a reggeli szorzók alapján Larea...
Continued
/ by /   Kiemelt Galopp hír, Magyarok külföldön / 0 comments

Babilonia erős mezőnyben áll starthoz Meranoban

Szerda délután, 17:15-kor Hajdi Lajos idomítottja, az ötéves Babilonia vendégszerepel Olaszországban, azon belül is Merano pályáján. Az ír import egy hároméves és idősebb kancák számára nyitott, 2200 méteres Listed versenyben áll starthoz Stanislav Georgievvel a nyergében. Az előzetes esélyek alapján a taljánok Kancadíjának harmadik helyezettje,...
Continued

Esti Fény mellett további öt magyar lóért is szoríthatunk Pozsonyban

Vasárnap a szlovák galoppüzem is megrendezi a szezon legfontosabb versenynapját, az ünnepi Derby programon pedig Esti Fény mellett további öt magyar tréningben lévő telivér is starthoz áll. Időrendi sorrendben haladva a kétéveseknek nyitott Cena Muscatita nyitja a sort, melyben az Álmodó istállós Crushing Power...
Continued

Huszár Korinna

A legsikeresebb magyar lovastanuló és kétszeres Lovasutánpótlás Kupa győztes, Huszár Korinna ismét letette névjegyét. Ezúttal Spanyolországban a HH Sheikha Fatima bint Mubarak Lovastanuló Világbajnokságon. Népes, nemzetközi mezőny, 1900 méteres táv, tűző nap. A derék magyar lány végig kitűnően versenyzett, és kiélezett küzdelem után csupán...
Continued
1 7 8 9 10 11 12 13 15