20. Trial Stakes – tíz magyar ló dominanciája Zágrábban

Igazi fesztivál lesz június 15-én, szombaton Zágrábban, ahol a horvát galopp egyik legnagyobb presztízsű versenyét, a 20. Trial Stakes-et rendezik. A délután folyamán összesen három versenyt írtak ki, melyben abszolút a magyar küldöttség dominál, hiszen tíz telivér képviseli a hazai színeket.

Szín magyar mezőnyt vonultat fel 15:30-kor az 1200 méterre kiírt III. Kup Grada Zagreba, hiszen mind a négy induló magyar idomításban áll. Miroslav Jovanovic négyéves heréltjét, Turkish Coffee-t még nem láthattuk, ezúttal Kelemen Zénóval bizonyíthat hazájában, hiszen horvát tenyésztés. Hozzá hasonlóan 56 kilót visz a Maronka Gábor által trenírozott Snow Hawk. Az ötéves sárga kanca egy évet kihagyott és idén még csak két verseny van a lábaiban, de talán most már újra magára találhat. Ebben Milos Milojevic lesz társa, érdekes, hogy éppen kétéve, pont ez idő tájt szerezte utolsó győzelmét. Valamivel nehezebb dolga lesz a Csontos Pál idomításában álló Gainer Boy-nak, hiszen 58 kilós terhet kénytelen cipelni. Idén már két dobogós helyezéssel jelentkezett a sárga mén, aki megszokott lovasával, Stanislav Georgievvel a futam egyik nagy esélyese. A topsúly (60 kg) és ezáltal az esélyesség terhe is, Surprise of Easter hátán lesz, aki idén is remekel és kerülgeti a célvonalat. Kovács Sándor heréltje St. Moritz-ban a jégen is második lett, azóta pedig még kétszer szerzett ezüstérmet és a Tour To Paris Díjban is helyt állt a klasszis sprinterek között. Érik már neki egy siker, ezúttal pedig másfél év után, korábbi lovasát kapja vissza, Morvai Eszter személyében.

Egy óra múlva következik a jubileumi, XX. Tiral Stakes, a háromévesek mérföldes klasszikusa, csak magyarokkal. Érdekesség, hogy a négy indulónak adott ló közül a többség még nyeretlen, State Of Chaos az egyetlen, aki már túl van az első sikerén. Kovács Sándor szürke ménje a Döry József Emlékversenyben győzelemmel debütált a Kincsem Parkban és azóta mindkétszer a fronthoz közel végzett. Ismét erős kézbe került, Milan Konkolj vezetésével és 58 kilójával szállhat harcba a trófeáért. Born To Champion két dobogóval rukkolt elő ősszel Pozsonyban, idehaza azonban még halovány volt, a Nemzetiben is lemaradt. Csontos Pál idomítottja, a sötétpej mén először fut Stanislav Georgievvel, a bolgár champion új lendületet adhat neki. Talán Star Max lehet a kakukktojás, hiszen eddig még a nyeretlenek között sem tudott felérni a döntőbe, bár javulása a múltkori negyedik hellyel megkérdőjelezhetetlen. Miroslav Jovanovic nem változtatott a felálláson, ismét Drexler Virginia üli a sárga mént. Matchless Maggie visz egyedül alacsonyabb terhet, 56 kilót, így az Álmodó istálló is nagy reményekkel várhatja a startot. A Maronka Gábor idomításában lévő pej kanca egyébként jó formának örvend, kétszer volt helyezett a nyeretlenek között és előbb-utóbb révbe lehet. Bemutatkozásakor Milos Milojevic lovagolta, most pedig Zágrábban is ő támogatja.

A nap harmadik és egyben utolsó versenye lesz a 2000 méteres Kup Konica Minolta, 17:30-kor. Ez lesz az egyetlen futam, ahol két horvát ló, Valtteri és Lady Jazz is pályára lép a mieink ellen. A Csontos Pál tréningjéből érkező Respectation már igazolta távbírását és továbbra is stabilan teljesít, legutóbb a Zirci Díjban ért fel a pódiumra. A kancát Stanislav Georgiev lovagolja, 59.5 kilós topsúlya ellenére is komoly eséllyel indul. Az egy év után visszatérő Ghost Sts a mezőny korelnöke, aki megbízhatóan szállítja az eredményeket, de éppen két éve nyert utoljára. Maronka Gábor ettől függetlenül joggal bízhat az ötéves szürkében, akit most először Milos Milojevic fog ülni.

Az már a nagyarányú magyar nevezésekkel eldőlt, hogy biztosan érmekkel képviselik a hazai színeket a lovaink, de igazán szép lenne mindhárom trófeát hazahozni! Sok sikert kívánunk nekik, hajrá magyarok!

/ by /   E-Turf Magazin, Friss hírek, Hazai galopp hírek / 0 comments

Kis mezőnyök, nagy izgalmak a vasárnapi galoppon!

Zsoké legendákra emlékezve folytatódik a galopp szezon a Kincsem Parkban, kilenc versennyel és kis mezőnyökkel, de annál nagyobb izgalmakkal.

A sprinterek viszik a prímet a napi főversenyben, az 1200 méterre kiírt Janek Géza Emlékverseny Hendikepben. A korábban elit kategóriás megmérettetésen most öten indulnak, gyepen. Oklanda (Suták Csenge) legutóbb jó mezőnyben már mutatkozott, érik neki az áttörés. Campbell (Mocsinka Vivien) múltkor sokáig komoly előnnyel vezetett, de a végét nem bírta, egyenesre és rövidebb távra ismét eredményes lehet. Princess Park (Kelemen Zénó) kezd formába lendülni, stabil számaival és tehetséges lovasával az élre törhet.

Hasonló sebességérővel kezdődik a nap, az 1400 méteres Keszthelyi István Emlékverseny Hendikeppel. Chiquitita Girl (Barabás Mónika) május végén javulással érkezett meg másodiknak, megint főszereplő lehet. Victory of Genius (Gönczi Rebeka) a megbízhatóság mintaképe, bármikor megvillanhat. Finiston (Ján Havlík) letaszíthatatlan a dobogóról, kiváló állapotban van és krekk lovasával ebben a társaságban is bizonyíthat.

A nap legnagyobb mezőnyét szólítja starthoz a klasszikus mérföldes Gutai János Emlékverseny, tíz telivérrel. Wakuda (Stanislav Georgiev) nagy küzdelemben verte javuló ellenfelét és veszítette el nyeretlenségét, most duplázhat. Kasey (Suták Csenge) a Hazafi Díjban egy pénzdíjjal kezdte a szezont, azóta nem láthattuk, ugyanakkor pihenője után is a döntős szereplése várható. Governor (Koricsánszly Virág) kiegyensúlyozott és régóta esedékes a győzelme, talán most végre megtörik a jég. Fitzante (Farkas Dorottya) két kiváló versennyel nyitott és ezzel a lendülettel újabb sikere is elképzelhető.

1400 méteren folytatódik az amatőrök sorozata a Németh Ferenc Emlékkupa. Bocci (Jeles Anna) egy hete közeli második hellyel jelentkezett ebben az osztályban, ezúttal az aranyérmet is megszerezheti. Aduász (Csörgő Lilien) idén folyamatosan dobogós és megbízhatóság révén akár haza is érhet. Préri Lady (Török Anna) sokkal gyengébbek közé került, rutinja és év végi formája alapján abszolválhatja feladatát.

Érdekes csatát ígér az 1600 méteres Bonta Ferenc Emlékverseny Hendikep, ahol az a Fabulous (Suták Csenge) lehet a fogadók kedvence, aki a közelmúltban közel járt a sikerhez. Roy Rogers W (Fézer Ramóna) ugyan első hendikepjére készül, korábbi lovashölgyével komoly figyelmet érdemel. Surranó (Májer Cintia) minden alkalommal jön előre, legutóbb nagy hajrával és némi szerencsével győzött, ráduplázhat.

Szintetikuson zárul a délután, az 1400 méteres Schejbal József Emlékverseny Hendikeppel. Soul of Phoenix (Kelemen Zénó) múltkor is a győzelemért küzdött, akkor akadályozták, most vigasztalódhat. Flower of Paradise (Suták Csenge) rövidebbre nyert és után is jól mozgott, ezúttal is főszereplővé válhat. Farris (Szalai Mónika) nyeréssel indította az évet, majd kétszer volt szoros harmadik, új kézben is dobogós sansz. Galiaspeed (Koricsánszky Virág) jelenlegi lovasával közel jár a nyerő kombinációhoz, nem lehet hanyagolni és amennyiben rá tud tenni, mindenkit meglephet.

Nem maradhatnak ki a felhozatalból a nyeretlenek sem, akiknek három lehetőségük lesz megízlelni a siker mámoros ízét.

A teljes versenyprogram az alábbi linken elérhető: https://kincsempark.hu/data/versenyprogram/2024/versenyprogram_2024_06_16_galopp.pdf

EB közben is galopp láz a Kincsem Parkban, kezdés 14 órakor!

/ by /   E-Turf Magazin, Friss hírek, Hazai ügető hírek / 0 comments

Recorder Díj a szombati ügetőn

Három héttel a 110. Magyar Ügetőderby előtt, nyolc izgalmas futam várja a Kincsem Parkba látogató, valamint az online felületeken követő közönséget.

A belépés továbbra is ingyenes, illetve a versenynap részletes programja ide kattintva érhető el: PROGRAM

A versenynap első futama a Katerina Rodney Díj lesz, ahol az utolsó két futására kimagasló formát ügető Västerbo No Edge (Hajnal Tibor) tűnik jó sansznak, de az idén már három versenyt nyerő Zaira LV (Kolozsi László), a Fergében is remekül szereplő Fenegyerek (Juhász Balázs) és kedvezőbb távján, Treue (Búrány Adrián) is odaérhet a dobogó valamelyik fokára.

A Segédhajtók újabb megmérettetése lesz a nap második versenye, ahol a régi fényében tündöklő Trencsén (Hegedűs Tamás) lehet a favorit. Azonban kis mezőny révén szinte bárki odaérhet a frontba, így Csikós (Iván Zoltán) és Discovery LW (Ifj. Veres László) jó szereplése sem lenne meglepetés.

A Twiddle Díj nyerője igen biztosnak tűnik, hiszen Veljko Mazsity ötéves idomítottja, Daytona Spav elképesztő javulást mutatva sétált haza két héttel ezelőtt, amely formával kimagaslik a mezőnyből.

15:30-kor startol el a Jodi Lynn Hendikep, ahol több ló is remek eséllyel indul, hiszen Elizeus LIW (Lakatos Árpád), Angelina Jolie (Ifj. Veres László), Vinifera M (Gyolai Zoltán am.) és Calvin (Weber Zsolt) kvartettje közül bármelyikük odaérhet a dobogós helyek valamelyikére. Fél óra múlva a Keep Blazing Díj fog következni, amelyben a remek származású Francesca (Veljko Mazsity) megszerezheti élete második győzelmét. Hely játékra a fogadók kedvence lehet még El Nino N (Angyal Andor), First Home (Milan Kovacevic) és Aaron LV (Kolozsi László) is.

Sok esélyes futamnak néz elébe a maximális 12 indulós, Love Story Hendikep is, hiszen ez a nap legkiegyenlítettebb versenye. Remek sanszot képvisel az erősebb társaságból érkező Ambrosia Gielle (Varga Sándor), a legutóbb nagyot hajrázó Atom Maki (Kovács József), a folyamatosan toppon lévő Chip Chip Chip (Bordács Lajos), a szinte mindig dobogós Andy Baby (Kolozsi László) és a második sor ellenére Bombay (Nagy Ferenc II.) is.

17 órakor kerül indításra a napi főverseny, a hosszútávú Rekorder Díj, ahol a Derbyre készülő Enjoy (Fazekas Imre) utolsó erőpróbája ez, élete legfontosabb versenye előtt, amelyet hiba nélkül, márciusi formája alapján megnyerhetne. A favorit legnagyobb ellenfele az idén már két versenyt nyerő Domperidon (Márton Lajos) lehet. Jobb pénzdíjas helyezésben bizakodhat még a hűség mintaképe, In Love Danover (Juhász Balázs), valamint az első Kincsem parki versenyére készülő Jula Netprice (Lakatos Csaba) is.

A nap záró futama a Margaret Song Hendikep lesz, ahol a győzelem egyik várományosa Apollo Creed (Szennovitz Adél) lehet. Erős ellenfélnek ígérkezik még, Count Basie AT (Fejszés Kitti), hiba nélkül Dignitá (Kolozsi Sándor) és a legutóbb gyors versenyben új egyéni rekordot futó Zippy Boy (Fazekas Andrea am.) is.

 

Három héttel a 110. Magyar Ügetőderby előtt

17 versenynap után az alábbi táblázat szerint, a felsorolt lovak rendelkeznek olyan időeredménnyel, amellyel jogosultak lehetnek indulni, a július 6-án lefutásra kerülő 110. Magyar Ügetőderbyben.

A lenti rangsor csak tájékoztatási jelleggel bír, illetve nem hivatalos, de hivatalos statisztikák alapján készült el.

Ebben a rangsorban összesen 18 ügető van benne, mivel többen is azonos rekorddal rendelkeznek, azonban ekkor a több életnyereményt maga mögött tudó ló van előrébb a sorban. Természetesen, az indulóadáskor 12 lónak lesz jogosultsága futni élete legnagyobb versenyében!

A táblázat hétről-hétre aktualizálásra kerül, tehát ez csak a jelenlegi állás, versenynapok után a változás joga fenntartva!

/ by /   E-Turf Magazin, Friss hírek, Hazai agár hírek / 0 comments

Indul a háromhetes Magyar Derby!

Június 14-én kezdetét veszi a profi agárversenyzés legrangosabb versenysorozata, a háromhetes Magyar Derby. A pénteki, negyeddöntő napján 24 agár áll négy futamban starthoz és küzd meg egymással az első három helyezésekért, mellyekkel a jövő heti elődöntő futamokba biztosítják a továbbjutásukat.

A Magyar Derby mellett párhuzamosan szintén három héten keresztül versenyeznek egymással a sprinterek is 280 méteren a Sprint Nagydíjon. Ezen a távon is 24 agár indul el a címért, így a továbbjutási rendszer náluk is ugyan úgy kerül lebonyolításra, mint a 480 méteres Derby sorozatban. Részletek a Turf versenyprogramban.

A két versenysorozat mellett kategória futamok is indulnak most pénteken, egy 480 méteren, négy pedig 280 méteren, S3-S1 kategóriáig. Így az este folyamán 13 futamban izgulhatunk kedvenceinkért, összesen 78 agár csodálatos agárért!

Részletes versenyprogram, futambeosztások az alábbi linken:

https://mla.kincsempark.hu/racecards/greyhound/2024-06-14

Fogadás: https://bet.lovi.hu/

Élő közvetítés: https://kincsempark.hu/elo-verseny-kozvetites/

A belépés és a parkolás továbbra is ingyenes.

Várunk mindenkit nagyon szeretettel, hogy élőben is részese legyen a szezon legizgalmasabb agárverseny sorozatának!

/ by /   E-Turf Magazin, Friss hírek, Hazai galopp hírek / 0 comments

Balesetmentes versenyzés – ezúttal a Turf Szalonban

Lovasok figyelem!
A Versenyszervező a “balesetmentes, szabályos versenyzés és lovaglás” témakörében a következő képzést az alábbi időpontban tartja:
2024. június 12., szerda, 14.00 – 16.00 óra
Helyszínváltozás !!!!
❗️❗️❗️Kincsem Park, földszint, TURF SZALON ❗️❗️❗️
A részvétel minden, engedéllyel rendelkező lovas számára kötelező!
/ by /   E-Turf Magazin, Érdekességek, Friss hírek / 0 comments

Björn Goop 8000!

A világszerte ismert, fantasztikus tehetséggel megáldott Björn Goop vasárnap Norvégiában, Bjerke pályáján hajtott több alkalommal is, azonban a legeredményesebb a nap 10. futamában volt, ahol a svéd tenyésztésű, Betting Pacer-t (Maharajah – Peignoir) tudta az első helyre hajtani. Minden győzelemre szívesen emlékezik vissza egy hajtó, de ez biztosan különleges helyet foglal majd el Björn Goop szívében, hiszen a hétéves, általa idomított kancát hajtva szerezte meg pályafutása 8000. győzelmét.

A Jubileumok sora így néz ki:

1 – Scotch Ville, Axevalla 1994
1 000 – Tex Dynamite, Solvalla 2003
2 000 – Rapkin, Åby 2006
3 000 – Finest Kemp, Solvalla 2008
4 000 – Charm Hammering, Eskilstuna 2010
5 000 – Caterina Murino, Årjäng 2013
6 000 – Celebreightr, Axevalla 2015
7 000 – Reverend Wine, Solvalla 2019
8 000 – Betting Pacer, Bjerke 2024

 

 

 

Fotó: ATG

1 144 145 146 147 148 149 150 777