/ by /   E-Turf Magazin, Friss hírek / 0 comments

Kincsem+ TUTI Nemzetközi Agár- és Lóversenyhétvége

A hazai ló- és agárversenysport legrangosabb nemzetközi eseménye, a Kincsem+ TUTI Nemzetközi Agár- és Lóversenyhétvége szeptember 5–6-án várja a látogatókat. A két nap során a magyar élmezőny Nyugat- és Közép-Európa kiváló versenyzőivel méri össze tudását.

Szombaton az agarak és az ügetők kerülnek reflektorfénybe. Az ügetőprogram csúcspontját a Kincsem+ TUTI – Marschall József Emlékverseny, valamint a kiemelt V-sport Lovi – 112. Hungária Díj jelenti. Az agárversenyek során pedig a magyar agársport egyik legnagyobb büszkesége, az Angol Derbyben magyar tréningből induló első és mindmáig egyetlen agár, Lyreen Mover, ismertebb nevén Drogba előtt tisztelgünk.

Vasárnap az angol telivérek veszik át a főszerepet. A legjobb sprinterek az Overdose Díjban, míg a középtáv specialistái az Imperiál Díjban állnak starthoz. A hétvége legkiemelkedőbb futama a 2400 méteres, nemzetközi Tippmix – Kincsem Díj lesz.

Látványos versenyek, színes kísérőprogramok, valamint a legjobb agarak, ügetők és telivérek gondoskodnak a felejthetetlen hangulatról. Ünnepeljük együtt a hazai és nemzetközi versenysport legjobbjait!

A BELÉPÉS INGYENES!

KÖVESS MINKET MINDEN CSATORNÁN!

A rendezvény hivatalos aloldala ide kattintva érhető el.

A Kincsem Park hivatalos Facebook oldaáért kattints ide! Ne feledd az Instagram, a LinkedIn és a TikTok oldalunkat sem!

A rendezvény Facebook eseményét itt igazolhatod vissza!

Ne maradj le rólunk, iratkozz fel a Kincsem Park hírlevelére ide kattintva, a Lovifogadás hírlevelére pedig itt!

És kövess minket a YouTube-on is!

/ by /   Derby Fesztivál, E-Turf Magazin, Friss hírek / 0 comments

Kincsem emléke előtt tisztelegtek Gödön

🐎🇭🇺A nemzetközi Kincsem Díj hetében a Kincsem Nemzeti Kft., a Kincsem és Hesp Róbert Baráti Kör, valamint a Magyar Lovaregylet közösen koszorúzta meg a verhetetlen csodakanca gödi szobrát. Tóth Béla alkotása már több mint egy évtizede díszíti a kisváros egyik ikonikus terét, azt a helyet, ahol egykoron Hesp Róbert tréner irányításával készült a verhetetlen csodakanca.
 
A Kincsem+ TUTI Nemzetközi Agár- és Lóversenyhétvége szeptember 5-én, szombaton kora délután az ügető- és agárfutamokkal kezdődik. Vasárnap galoppversenyekkel, azaz többek között a nemzetközi Kincsem Díjjal folytatódik a program.
/ by /   E-Turf Magazin, Friss hírek, Kiemelt Ügető hír / 0 comments

Indulóadási díj kredit a kiemelt versenyekre az ügetőn

A Versenyszervező 2026. szeptember 1-től kezdve, az adott ÜGETŐ versenyévadra az alábbi kedvezményt vezeti be:

minden magyar idomításban álló ügetőló idomárja vagy tulajdonosa egy tetszőlegesen választott kiemelt versenyre (kivétel a Magyar Ügetőderby) egyszeri indulóadási díj mentességet kérhet.

A kérelem kizárólag e-mailben nyújtható be a versenytitkárságra az adott heti indulóadást követő szerda 12.00 óráig, azaz előre bejelentve!

Bakos Gábor ismét a pesti hippodromban!

2022-ben láthattuk utoljára versenyezni Kincsem parki futamban Bakos Gábort. Ez persze így már nem egészen pontos, hiszen augusztus 23-án ismét nálunk mázsált a futamok előtt, és ez tervei szerint nagyon sokáig, akár végleg így is fog már maradni. Vele beszélgettünk visszatérése alkalmából.

  • Merre jártál az elmúlt 4 esztendőben?
  • Írországba szerződtem, Luke Commer istállójába, munkalovasnak. Jó és főleg hasznos tapasztalatokat szereztem az itt töltött majd’ négy év alatt. Olyan pályákat ismerhettem meg testközelből, mint egyebek között Curragh, vagy Dundalk… A napi rutin persze ott is nagyon hasonló volt az itthonihoz, azzal a különbséggel, hogy ez egy breed istálló volt, csikókat is törtünk be. Hozzáteszem, hogy bár nem zsokénak mentem, azért két alkalommal versenyben is indulhattam.
  • Miért mentél anno el?
  • Itthon trénerként is dolgoztam, a Jazy istálló lovait készítettem például a versenyekre. Aztán különféle változások miatt egyszer csak tulajdonosi háttér nélkül maradtam. Mindezek mellett éreztem, hogy szükségem van a változásra, fűtött kissé a kalandvágy is. A családom is fontos volt, akik velem tartottak, fiam így elsajátíthatta az angol nyelvet. Számos ok akadt tehát…
  • És mi hozott vissza?
  • Elsősorban a honvágy! A bővebben értelmezett család, illetve a barátaim távolsága. Nem esett jól a nagy távolság tőlük. Nyaralási időben például mindig haza jöttünk. Az itthoni versenyeket is folyamatosan figyeltem streamen keresztül, mondhatom tehát, hogy elég naprakész vagyok a pesti galoppot illetően.
  • Most hol lovagolsz?
  • Kovács Sándor idomárhoz szerződtem. Napi 4-5 lotot lovagolok itt le, és versenyekben is kapok bizalmat, mint ahogyan azt láthatták is a nézők a múlt vasárnapon. 55 kilót tudok súlyként vállalni, ami tekintve, hogy egyre kevesebb a férfi zsoké – amúgy világszerte ez a tendencia -, valószínűleg bizalmat jelent majd az irányomba. Nagyon bízom tréneremben, és bízom abban is, hogy itthon jól alakulnak majd számomra a hétvégék és a hétköznapok is.

-kömi-

Kétévesek Lexikonja – Kovács Sándor

A sokszoros zsoké- és idomár champion, Kovács Sándor 11 csikót készít a versenyekre. Mindegyikükről elmondható, hogy minden bizonnyal jó versenylovak lesznek, sőt, több klasszisjelölt is feltűnik a csapatában.

Caligari m, (Ecrivain – Chiaraluna)

Ez a bábolnai csikó későn érkezett, de látszik, hogy komoly képesség van benne. Nagyon szimpatikus, anyai oldalán Cirfandli neve tűnik fel. Most kb. 70%-nál jár, ősszel minden bizonnyal már láthatjuk. Kicsit komótos, nyugodt, együttműködő telivér, aki középtávra, vagy annál picit hosszabbra lehet majd a legjobb, és akár klasszissá is válhat.

Go On Rascal m, (Ecrivain – Go On Go On Go On)

Gyönyörű csikó, aki már jól is mozgott, ám második könnyebb gyorsmunkája után kisebb sérülést szenvedett, így idén valószínűleg nem is láthatjuk a pályán ezt a szintén bábolnai lovat. Sokat nőtt.

Mr Big m, (Mokarris – Miss Brooch)

Ő is Dióspusztáról érkezett, és klasszist sejtet. Az alapozó munkákon túl van, mostanság megfontolt, gyorsabb munkákat végez, és sokat jön előre, ami még trénerét is kissé meglepte. Termetét tekintve a közepesnél nagyobb, ahogy Kovács Sándor mondta „azért inkább közelebb van a Mr. Bighez, mint a Mr. Small-hoz”.

Touch The Sky m, (Ecrivain – Twilight)

Ő is a Bábolna – Zirci istállóban áll, és csak jövőre, esetleg késő ősszel láthatjuk majd a versenytéren. Nagyon sokat fejlődött, háromévesen az igazán jók között is remélhetőleg feltűnik majd.

Szivárvány k, (Shakeel – Simply The Best)

Anyjára jól és szépen emlékezhetnek a galopprajongók. Kovács Sándor saját tenyésztésű lova, aki a vélemények szerint kitűnik küllemével a pálya csikói közül. Jól megy, de egyelőre nem kérnek tőle sokat. Jó kedvű, életvidám kislány.

Sound of Silence k, (Shakeel – Squaw City)

Nagyon jó kinézetű csikó ő is, ráadásul a tréner véleménye szerint, ha egészséges marad, évjáratának legjobb tudású kancájává is válhat. Nagy valószínűséggel őt csak a ’27-es szezonban látjuk majd csak.

Miraggio m, (Inns of Court – Moldavite)

Elég későn érkezett alagi tréningbe, addig a tulajdonosánál (TAHI STUD) fejlőd ött. Októberben akár már versenyben is indulhat, olyan szépen fejlődik. Egyre érettebnek tűnik.

Golden Speed m, (Golden Horde – Notion of Beauty)

Egyszer már láthattuk versenyben is, 5. helyezett lett, de akkor – mondhatjuk úgy – még csak „félgázon üzemelt”, legközelebb már sokkal jobb lesz. Afféle igazi „bohém fiú”, van benne bőven versenyképesség.

NN m, (Calyx -)

Ábrahám László lova ez a késői születésű telivér, akit ennek ellenére az idény vége táján már láthatunk is majd futni. Igazán jó kondíciómunkákon van túl, nagyon bízik benne is a tréner, azaz az istállóbizalom feléje is nagyon komolyan megvan.

Persian Speed m, (Persian King – Ignis Away)

Kiváló származású mén csikó, aki rendkívül sokat fejlődött az utóbbi időben. Korrektül dolgozik, a szezon vége felé fog debütálni. Két fogott gyors munkán van túl, nagy bizakodással tekintenek versenykarrierje elő. Ha egészséges marad, korosztálya szoros élvonalába fog tartozni, lehet, már idén is, de jövőre minden bizonnyal.

Sakura k, (Ecrivain – Sally Rose)

Kicsi volt, de fejlődött, szépen haladgat előre. Biztosan kisebb termetű ló lesz kifejlődve is, ennek ellenére jó kis versenyló válhat majd belőle. Előreláthetólag háromévesen fog bemutatkozni csak.

-kömi-

/ by /   E-Turf Magazin, Friss hírek, Hazai ügető hírek / 0 comments

Colibri „berepülhet” a Kincsem Parkba

Pontosabban először Ladánybenére, ugyanis augusztus 15-én öt import, köztük egy igazi „nagyágyú” érkezett Finnországból, hogy letegyék névjegyüket hazánkban.

Kezdjük a sort a legifjabb érkezővel: Magnom egy 2 éves csődör, apja a svédek egyik sztárja Mosaique Face aki 1.09-es rekorddal és kicsivel több, mint 1.300.000 eurós életnyereménnyel rendelkezik. Anyja egy Kadabra apaságú kanca, Racing Dreams, aki szintén kiváló 1.11.8-as topformát ügetett fénykorában.

A következő import egy Googoo Gaagaa (1.08,9) apaságú 4 éves gyönyörű fekete kanca, Gabriella Evo. Anyja egy Andover Hall apaságú kanca Emma Rose (1.11.5).
Az import kanca 11 versennyel és 1 győzelemmel a lábában érkezett Magyarországra, 1.16.1-es 2100 méterre futott rekorddal.  A kancának vannak testvérei, akik Green Manalishi, Father Patrick, Orlando Vici és Ready Cash apaságúak, legjobbjuk a Dream Vacation apaságú Hotshot Luca, aki 537.000 euros életnyereménnyel és 1.10.5-ös rekorddal rendelkezik. A tervek szerint Gabriella Evo már szeptember első hétvégéjén starthoz fog állni a Kincsem Parkban.

A legjobb sprinterek mezőnyébe tartozik az Európa klasszis nagyágyú, a 8 éves Colibri Jet Readly Express- Sarsegna Jet származással. Eddigi mérlege: 61 start 16 győzelem és egy fantasztikus 1.08.9-es rekord. Bejárta Svédország, Finnország, Franciaország és Olaszország legnagyobb pályáit klasszis hajtókkal a sulkyjában. Hosszabb kihagyását követően, július végén kezdett újra versenyezni. Bő egy hét alatt 3 versenyben is futott, ahol folyamatosan javult. Utoljára augusztus elején, 2100 méteren 1.13.5-ös formát igazolt, mellyel bizakodva várhatják vele a Marschall József Emlékversenyt. A héten megkapta első itthoni gyorsmunkáját. A kíváló küllemű, nagyon jófejű, remek mozgású ló, ígéretes származást nézve kíváncsian várjuk a bemutatkozását a Kincsem Parkban. A 2027-es esztendőtől akár már a tenyésztésben is leteheti majd a névjegyét.

J.Lo Zet (Hard Livin- Patricks Princess) 4 éves kanca, pedigréjében kiváló felmenőket láthatunk (S.J.’s Caviar, Father Patrick, Andover Hall). 13 starttal a lábában és 1.13.5-ös rekorddal és kicsivel több, mint 13.000 euros életnyereménnyel érkezett hozzánk.


Secret Ale (Green Manalishi- No Limit Princess) egy 4 éves herélt, a többiekhez hasonlóan szintén komoly származással rendelkezik, az apai oldalon Muscle Hill az anyain pedig Bold Eagle nevét is felfedezhetjük. Rekordját idén áprilisban futotta egy 2140 méteres fordulóstartos versenyben, ahol 1.14,0-as időt ügetett.

 

Fotók: Hevosurheilu.fi, Aln.se, Sukuposti.net

Cikket írta: Fejszés Kitti

A francia galopp koronázatlan királya búcsút int – Jean-Claude Rouget bejelentette visszavonulását

Földrengésként rázta meg az egyetemes lóversenyt a Paris-Turf hasábjain megjelent közlemény, melyben a francia galopp egyik legsikeresebb idomárja, Jean-Claude Rouget bejelentette, hogy szeptember végén bezárja istállóját és nyugdíjba vonul. A Normandiából származó 73 éves legenda egy közel 50 éves páratlan pályafutást és sikerkorszakot zár le, mely alatt ötször lett hazájában champion, hatszor nyerte meg a Prix du Jockey Club-ot és kétszer a Prix de l’Arc de Triomphe-ot, vidéki szakemberként pedig nem csak a chantilly-i tréningközpont dominanciáját törte meg, hanem több mint 7000 győzelemmel Európa legeredményesebb idomárja lett. Olyan tulajdonosok lovaiért felelt, mint a Richelieu Finance alapítójaként jelentős vagyont építő pénzügyi mágnás, Gérard Augustin-Normand; a történelem legsikeresebb lovaspóló csapatát is birtokló amerikai milliárdos üzletember, műgyűjtő és filantróp, Peter Mark Brant; a korábbi katari emír, sejk Hamad Bin Khalifa Al-Thani által alapított híres Al Shaqab Racing és 19 évig a patinás smaragdzöld-piros dresszben pompázó Aga Khan Stud. Jean-Claude Rouget tagja a francia Hall of Fame-nek, távozása érzékeny vérveszteség a nemeztközi és különösen a francia galopp számára, személyében egy arany fejezet ér véget a gall lósport nagykönyvében.

Erre született – az apai örökség és a kezdetek

Jean-Claude Rouget 1953. augusztus 19-én született a normandiai Calvados megyében található Lisieux-ben. Apja maga is lovakkal foglalkozott, 1952 és 1967 között a korszak egyik emblematikus alakjának, a francia tenyésztők és tulajdonosok doyenjének számító, Jean Stern alkalmazásában állt. Az 1908-as londoni olimpián bajnoki címet szerző vívó a pást mellett katonai lovas és szenvedélyes tenyésztő volt, 1909 decemberében beválasztották az akadályversenyeket felügyelő Société des Steeples bizottságába, majd 1933 és 1940 között az igazgatási bizottság tagja volt. 1930-ban csatlakozott a Nemzeti Ipari Ösztönző Társasághoz (Société d’Encouragement), míg 1934-től 1962-ig a Dieppe Racing Society elnöke volt. Calude Rouget a Jean Stern tulajdonában lévő Cheffreville ménes igazgatójaként felelt a telivérekért, majd maga is tréner lett. Jean-Claude tehát már gyerekként is a lovak és a versenyzés világában nőtt fel, habár fiatalon atlétikában is komoly tehetségnek számított, 19 évesen például síkfutóként Bretagne 1500 méteres bajnoka lett.

Természetesen az örökölt sorsot ő sem kerülhette el, kezdetben amatőr és apprentice lovasként ült a nyeregben és eleinte az ugróversenyek vonzották, főként az Angers környéki régióban. Később számos francia, valamint brit istállónál dolgozott és szerzett tapasztalatot, majd 1978-ban a délnyugat-franciaországi Pauban telepedett le és alapította meg első istállóját. Karrierjét mindössze tíz lóval kezdte, majd fokozatosan bővült és fejlődött. Az igazi áttörés a ’90-es években jött, 1991-ben új francia rekordot állított fel az egy szezonban elért 178 győzelemmel, három év múlva pedig az első Group I-es sikerek is megszülettek Milkom révén a Grand Prix de Paris és a Prix Jean Prat elhódításával, majd az USA-ban is letette névjegyét a Man o’War Stakes-ben.

Az aranykor

Ahogy az istállója nőtt, a lovak létszáma és a könnyebb menedzselés miatt, Deauville-ban is nyitott egy fióktelepet. A sportág legnagyobb nevei – köztük az Aga Khan Studs, Peter Brant és az Al Shaqab Racing – is rábízta a lovait, akiknek köszönhetően egy páratlan sikerkorszakot ért el. Az elsők között volt, aki vidékről képes volt megdönteni a Chantilly-ban állomásozó trénerek egyeduralmát. Gyümölcsöző kapcsolatot alakított ki Gerard Augustin-Normanddal és tulajdonostársával, Antonio Caro-val is, az első nemzetközi sikert pedig a királykék Godolphin istállónak és a Normandiai Tartományi Kormány elnökének, a későbbi védelmi miniszternek, Hervé Morinnak köszönheti. Tőlük kapta ugyanis Literato-t, aki 2007-ben elhódította az első brit serleget a mesternek, a Champion Stakes-et. 2009 újabb jelentős fordulópont volt, ekkor a fantasztikus Le Havre révén először nyerte meg a Francia Derby-t (Prix du Jockey Club), mellette a kancák legjelentősebb klasszikusai, a Poule d’Essai des Pouliches (Elusive Wave) és Prix de Diane (Vermeille) is hozzá kerültek, a szezon végén pedig először ünnepelhetett champion címet. Le Havre fedezésben is nagyot alkotott és kivette részét az istálló későbbi sikereiből, Rouget két lányával is megcsinálta a Pouliches-Diane duplát, előbb Avenir Certain, majd La Cressonniere jóvoltából.

Jean-Claude Rouget és Sottsas

További öt alkalommal győzött a Derby-ben, 2016-ban a brit és az ír Champion Stakes hőse, az Európa legjobb háromévesének is megválasztott Almanzor juttatta a csúcsra. Utódait a Kincsem Parkban is láthattuk, például Varga Áron féltett ménjét, Barssio-t, aki jelenleg az osztrák Markus Geisler idomításában áll és gall földön versenyzik. 2017-ben Brametot szerezte meg a babérkoszorút, 2019-ben pedig egy újabb nagy dobás következett: Peter Brant hozta neki Sottsas-t, aki a Jockey Club után első ízben hódította el a kontinens legrangosabb nemzetközi díját, a Prix de l’Arc de Triomphe-ot. 2022-ben Aga Khan egyik gyémántja, Vadeni írt történelmet a keze alatt, nemcsak az újabb Derby-sikerrel, de Saint-Crespin 1959-es győzelme után az Eclipse Stakes első francia tréningből érkező nyerője lett. 2023-ban pedig az üstökösként lángoló, veretlen Ace Impact koronázta meg pályafutását, aki egy éven belül szállította a hatodik kékszalagot (abszolút versenyrekorddal) és a második diadalívet.

Ace Impact sikerének örülve

Ekkor már túl volt egy bűvös számon és átadott a múltnak egy rekordot, több mint 7000 győzelemmel Európa legeredményesebb trénerévé vált. 2009 után még további négy alkalommal végzett a hazai ranglista élén és lett idomár champion. A csúcson nagyjából 250 telivér munkáját felügyelte, de még három évvel ezelőtt is 177 ló állt nála tréningben. Rouget sikerének egyik kulcsa a tökéletes vásárlás, különösen jó szeme volt ugyanis a csikókhoz, a yearling árveréseken sokszor saját maga választotta a lovakat. Nem feltétlen a legdrágábbakat nézte ki, különösen az Arqana árverésein volt ismerős, ahol például Le Havre 100.000 euróba, míg Ace Impact 75.000 euróba került neki. Jean-Cloud Rouget tavaly beválasztották a halhatatlanok közé a francia lóverseny ikonok előtt tisztelgő Hall of Famebe.

A csúcson túl – betegség és visszaesés

2024 májusában jelentette be Jean-Claude Rouget, hogy orvosai tanácsára a túlterhelés miatt pihennie kell és szünetet tart szakmai pályafutásában. Kiderült, a nyirokrendszerében daganatos megbetegedést, úgynevezett limfómát diagnosztizáltak nála, amely hosszabb kezelést igényel. Romló egészségi állapota miatt később sem tudott olyan erőteljesen dolgozni, mint korábban, ami folyamatos visszaeséshez vezetett az istállóban. Sajnos már elegendő csikót sem sikerült szereznie, így három év alatt 60 fősre fogyatkozott a ló állománya, ami meglehetősen meredek csökkenést jelent. A helyzet megoldására egy olyan koncepció körvonalazódott, mely szerint egyesítette volna istállóját korunk egyik legdinamikusabban fejlődő, fiatal idomárjával, Jerome Reyniervel. Bár úgy tűnt, sokan támogatják az elképzelést, a színfalak mögött eltérő hangok, a sajtóban pedig hamis információk jelentek meg. A bizonytalanság közepén ráadásul jött a kegyelemdöfés, az Aga Khan istálló ugyanis 19 sikeres esztendő után szakított Rouget-val és lovaikat Francis Graffard-hoz szállították, racionalizálásra hivatkozva. A közös projekt pedig végül nem valósult meg, így kénytelen volt bezárni a deauville-i tréning telepet.

A Pau-ba visszavonuló tréner korlátozottabb keretek között is új csillagokat fedezett fel, tavaly Arrow Eagle személyében a Prix Royal Oak-ba, Leffard révén pedig a Grand Prix de Paris-ba adott Group I-es nyerőt. Mindketten nevezve vannak az idei Arc de Triomphe-ra, az viszont még kérdéses, hogy ki fogja őket felkészíteni a legnagyobb megmérettetésre.

A szomorú lezárás

Tegnap bombaként robbant a hír, hogy a 73 éves legendás idomár befejezi pályafutását. Jean-Claude Rouget a Paris-Turf (ahol állandó rovatot is vezet) hasábjain jelentette be, hogy lezárja 48 éves, páratlan sikerekkel fémjelzett karrierjét. Mivel nincs olyan örökös a családon belül, aki tovább vinné a vállalkozást, ezért eladja élete munkáját. Amennyiben azonban szeptember 25-ig nem érkezik komoly felvásárlási ajánlat, a céget felszámolás alá helyezik. Erről tájékoztatta a munkatársakat is, akik közül többen évtizedek óta szolgálják az istállót. A személyzet elbocsájtásával járó társadalmi felelősség és a felmerülő költségek nagy terhet rónak rá, ezért reméli, egy méltó szakembernek átadhatja a stafétát.

Ez azt jelenti, hogy szeptember végén lezárul a francia és az egyetemes galoppsport életében egy arany fejezet, Jean-Cloud Rouget személyében egy halhatatlan legenda távozik. Talán látjuk még a pálya szélén és a vendégek között, de a Turfokat böngészve biztosan nem találkozunk már a nevével. Addig is, élvezzük ki az utolsó heteket, napokat, amíg gondozottjait futni látjuk!

 

Mielőbbi gyógyulást és boldog nyugdíjas éveket kívánunk! Köszönünk mindent mester!

/ by /   E-Turf Magazin, Friss hírek, Hazai ügető hírek / 0 comments

Irimiás megírta a Kulik Farm első Szalay-sikerét

A 2026-os szezonban Irimiás és Kolozsi László nyerte meg a kétéves ifjoncok első versenyét, a Szalay János Emlékversenyt 1800 méteren 1.23,3-as időben.

Kolozsi László utoljára 2010-ben, Budai Attila idomítottjával, Öttusázóval tudta megnyerni ezt a kiemelt versenyt, míg érthető módon Irimiás életében először tudta ezt megtenni. Azonban a Kulik Farm istálló, mint tenyésztő és tulajdonos több kiemelt győzelem után ezt a nagydíj sikert pályafutásuk során először ünnepelhették.

Irimiás 2024-ben az olasz származás Beautiful Power (Muscle Hill – Lover Power, Supergill) és az amerikai származású Grant Me Glory (Yankee Glide – Preachers Wife, Super Bowl) fiaként látta meg a napvilágot az orosházi székhelyű Kulik Farmon. Kulik Ferencék keze alap cseperedett fel Irimiás, majd 2025 őszén felkerült a Kincsem Parki tréningtelepre Kolozsi László kezei alá. Hosszas tréningek és felkészülés után az első kétéves csikó volt Irimiás, aki bemutatásra került, hiszen 2026. május 30-án 1.27,8-ban teljesítette az 1800 méteres kvalifikációs versenyt. Ezt követően érthetően jó eséllyel állt starthoz az augusztus 22-én megrendezésre került Szalay János Emlékversenyben, ahol hatalmas küzdelemben, de végül sikerült megszereznie az 1 millió forintos elsődíjú verseny trófeáját. Izgalmasan várjuk pályafutása további sikereit.

Irimiás anyja, Grant Me Glory több hasznos ügetőt is adott már a versenyüzemnek, mint például: Hippy Glory K (Habitat), Glory Grant K (Calypso Capar), Follow the Flow (Calypso Capar) vagy Betty Evo (Orlando Vici).

Beautiful Power-nek idén kezdett el két ivadéka futni, hiszen Irimiás mellett Ígérd meg kislánynak (Bonjour Evo, Donato Hanover) is ő az apja, aki az előbb említett versenyben végül ötödik helyen ért célba Papp Istvánnal.

1 … 16 17 18 19 20 21 22 … 836