
Che Comandante – Goran Zolnaji
Utolsó futása alkalmával már elégedett voltam Che Comandante teljesítményével, munkában azóta is remekül mozgott. A nem túl népes mezőnyben véleményem szerint mindenkivel számolni kell, remélem most is elcsíphetünk egy pénzdíjas helyezést.
Charlie’s World – Zoltan Ozvar
Charlie’s World jól dolgozik, munkában javulást is mutatott. Idei formái alapján nincs okunk panaszkodni, hiszen eddig nagyon eredményes volt. Jókedvű, minden jól alakult az utolsó napokban, amennyiben az első három helyezés valamelyikét elérnénk, elégedettek leszünk a futásával.
Csak a szél – Fazekas Imre
Naná remek kanca csikója utolsó futása óta csak kondíciómunkákkal készült erre a versenyre. Arra törekedtem, hogy friss és jókedvű maradjon. A Nemzeti Díjban aratott győzelme alapján itt is hasonló eredményt várok tőle, ellenfeleimnek Charlie’s World-öt és Che Comandante-t tartom.
Chokito – Kolozsi László
Érzékeny lelkületű kanca, úgy érzem kezdi megtalálni önmagát. Véleményem szerint hiba nélkül Csak a szél szinte verhetetlen, de a helyezések sorsába mi is beleszólhatunk. Eredményes futást várok Chokito-tól, az első három helyezés valamelyikével elégedett lennék.
Casino Royale – Horváth Zoltán
Igen korai csikó volt kétévesen, ahol együtt kvalifikált Csak a széllel, de egy sérülést követően csak hosszabb laborálás után tudtuk formába hozni, ami véleményem szerint teljesen jól sikerült. A ló adja magát munkában, melyek során igényelte a keményebb, erős felkészítést, így ezek alapján készültünk vele. A mindennapokban Soós Imre II. erősíti az istállónkat, ő is foglalkozik Casino-val, ő hajtja majd ebben a versenyben is. A továbbiakban a nagyversenyek lesznek neki a főbb feladatai, a július végi Háromévesek Nagydíjára készülünk. Jó futást várok tőle, bízom minél jobb szereplésében.
Creatine – Hajnal Tibor
Creatine-nal kapcsolatban fontos megemlítenem, hogy egyáltalán nem egy egyszerű ló. Rettentő nagy sebesség van benne, őrült gyors szakaszokat képes menni, munkában jól teljesít, de ezt a gyorsaságot nem mindig tudja összehangolni a lábaival, ezért is van, hogy gyakran galoppozik. Egyelőre próbálkozunk vele, ha nem ugrik, a pénzdíjas helyezések valamelyikét elérhetjük.
Fotó: Czimer-Szegedi Fruzsina


A Szerencsejáték Zrt. – Derby és Divat Fesztivál mindhárom napját élőben közvetíti a Sport Televízió. Az országos sportcsatorna összesen 14 óra műsoridőben számol be a hazai lóversenysport legfontosabb eseményéről a Kincsem Parkban, ami szinte egyedülálló nem csak a hazai sportágak figyelembevételével, de nemzetközi szinten is. Pénteken a Sport2 csatornán 20:00 órakor indul a program, majd szombaton és vasárnap már a Sport1-en jön az ügető és a galopp 14:00 órától. A tervek szerint 19:15-ig tart a közvetítés mindkét napon.


Diadora STS és ifj. Kozma István
Rosa Sham és Mocsinka Vivien
Eggi’s Choice
Tervel
Arhimed
Yoyoba
Az idei Szerencsejáték Zrt. Derby és Divat Fesztivál szenzációja, hogy a világ legjobb ügetőhajtója, a francia Franck Nivard az ötszörös Prix d’Amérique győztes július 3-án a Kincsem Parkban vendégszerepel és öt versenyben áll starthoz. Érdemes már a kora délutáni kezdésre kilátogatni a lóversenypályára, mert Balerina R. kocsijában rögtön a nap elején, a második futamban indul. A legjobb öreg lovak versenyében, a Sinka József Emlékversenyben 16:30-kor Alexander U.R. lesz a társa. A harmadik hajtása a hetedik futamban következik, ekkor Swarovski kocsijában fog ülni. A legjobb ötéves és hatévesek versenyében, a rangos Pannónia Díjban a kétszeres Nemzeti Ügető Liga nyerőt és egykori derbygyőztest Zsenerőzt fogja hajtani.