A következő nagy klasszikusok előtt, kilenc futammal jelentkezik a galopp május 24-én, vasárnap. Ezúttal a sprintereké lesz a főszerep, többek között a Tour To Paris Díjban, de a korábbi Derby-nyerőkről elnevezett keretprogram is bőven tartogat izgalmat. Ráadásul, idén először az ugró lovak is megpróbálkozhatnak a gátakkal.
Az éves versenynaptárban a legrövidebb távon, 900 méteren futják a leggyorsabb telivérek a napi főversenyt, vagyis a Tour To Paris Díjat, mely igazi csemege lesz a „turf-rókáknak”. Bay King (Suták Csenge) javulással ért küzdelembe, helyreállíthatja megszakadt nagy sorozatát. Magic Stone (Kelemen Zénó) komoly gyorsaságot mutatott, a rövidebb táv méginkább kedvezhet neki, ahogyan a magas számokat tudó Timimoun-nak (Gönczi Rebeka) is, bármelyikük megszorongathatja a favoritot.
Előtte már megadja az alaphangot a többi sprinter, akik az 1200 méteres Karaszek Sándor Emlékversenyben feszülnek egymásnak. Két nagy visszatérő lesz a mezőnyben, a tavaly hatalmas javulást bemutató és a legjobbak közé felérő Galilelo Jag (Benkő Ádám), valamint a mindig stabilan teljesítő, közel egy évet kihagyó Oligarcha (Morvai Eszter). Mindketten már elsőre főszereplők lehetnek, de jobb átlagával Coloratura (Fézer Ramóna) is felférhet a dobogóra.
Megjósolhatatlan az 1100 méteres Pünkösdi Hendikep kimenetele, erősebb kézben Bague Du Roi (Kelemen Zénó) és Szikra (Suták Csenge) is kicserélt lóként futhat.
A mérföldes Jagelló Hendikepben a nagyszerű futásai után Whisperwind (Ördög Alen) érhet révbe, amennyiben a múltkor könnyedén hazaérő Hollywoodbaby (Csörgő Lilien) meg nem előzi.
Érdekesnek ígérkezik az ötöd osztályú, 1400 méteres Pendragon Hendikep is, amelyben ha másodjára formát hoz, akkor Címer (Fekete Emma) tarthatja riválisait.
Üde színfolt lesz a nap elején az idő első ugrófutam, a 2800 méteres Ceglédberceli Gátverseny, ahol a tavalyi szezon főszereplője, Musashi (Koricsánszky Virág), valamint a kimagasló sík formával rendelkező és a gát szakágat kedvelő istállótól érkező Mystiy Man (Homoki Norbert) párharcára van kilátás.
Három alkalommal is láthatjuk a nyeretleneket, előbb 1600 méterre, majd 1800-ra. A rutinosabbak közül a már külföldön is kipróbált Almenperle (Ján Havlík) és az eddig stabilan mozgó Mario (Ján Havlík), míg az újoncok közül So Re Via (Morvai Eszter) lehet a kedvenc.
A délutánt 12:50-től a Magyar Póni Championátus újabb három futama teszi még változatosabbá, a fogadóknak pedig 300.000 Ft Jackpot emeli a tétet.
Ezúttal a nap is ránk süt, kellemes tavaszi időjárás várható, amelyben tökéletes vasárnapi program a lóverseny! Gyere és szurkolj a Kincsem Parkban, kezdés, 14 órakor!
Az idei negyedik versenynapját és a tavaszi meetinget tartotta a Román Jockey Club május 17-én, vasárnap a Ploiești Hippodromban. A Bukaresttől 56 kilométerre fekvő kisváros pályáján Románia 1918-as miniszterelnökére, Alexandru Marghilomanra emlékeztek. A leginkább “Wallach úr” néven ismertté váló, köztiszteletben álló államférfi nagy lóverseny-rajongó, telivér tulajdonos volt, aki 1903-tól 22 éven át töltötte be a Jockey Club alelnöki tisztségét. A nevét viselő verseny egyben a Román Derby utolsó kvalifikációs állomása, amely a kitűzött legfőbb célja volt a négy lóval utazó Fézer Róbertnek és lányának Ramónának. Az istálló meghatározó tulajdonosának, Aurel Mazilunak a kérésére vágtak bele a küldetésbe, aki sok éves futtatói múlttal a háta mögött nagyon szeretné hazája kékszalagját is elhódítani.
A napi program egyébként hazai szemmel is érdekes volt, hiszen számos olyan ló szerepelt az indulók között, akik korábban nálunk is futottak. Fézeréknek külön ismerős lehetett jó néhány ellenfél, akik nemrég még az ő istállójukban készültek. A délelőtt megrendezett versenyeket ráadásul külön nehezítették a zivatarok és az eső áztatta, mély, balkezes gyeppálya.
Először 10:20-kor, a 2420 méterre kiírt és 8000 lejjel (kb. 560 ezer forint) dotált Premiul Armăsarul -ban állt starthoz a nálunk győzelemmel bemutatkozó Ghost Dance. A Dubawi-Hazel Lavery származású francia import herélt 59 kilóval indult és ezúttal is Fézer Ramóna ülte, a feladatát pedig különösebb erőlködés nélkül megoldotta. A mezőnyben egyébként ott volt Moonfall és Montgommery is, akik korábban szintén Fézer Róbertnél pallérozódtak. Ghost Dance a start után végig a frontban galoppozott, az utolsó kanyarban még ritmust is tudott váltani és leszakította üldözőit, így magabiztosan nyert, megalapozva a hangulatot.
A második futam 11:10-kor az 1500 méteres Premiul Retro Cars Romania volt, 10 000 lej (kb 700 ezer forint) összdíjazással. Itt az előzetes tervekkel ellentétben lejelentésre került Law Spirit, így végül Ramóna egykori társa, Easy Sea nyergében találta magát újra. Ezúttal azonban nem sikerült hasonlóan nagyot alkotni, többen is gyorsabbak voltak náluk. A George Vancouver apaságú kanca egyébként Georgina Mazilu istállójához került, Fézer Róbert pedig végül Zyulkyuf Nurhay-t ültette fel Queen Lizzie-re, aki a várakozásoknál jóval gyengébben teljesített a Kincsem Parkban. Nem is hozták haza a kancát, kint maradt Aurelnál, a továbbiakban ott fog tréningezni a többiekkel. Quatremare tavaly ötödik volt a Gróf Erdődy Rudolf Emlékversenyben, most Spas Spasov tréningjéből lett a harmadik az olasz Christian Di Napoli-val.
A nap zárásaként, délben került sor az 1800 méterre kiírt és 8000 lejjel (kb. 560 ezer forint) dotált Premiul Alexandru Marghiloman-ra, amely egyben a háromévesek Derby-kvalifikációjának is számított. Fézer Róbertéknek ez volt a legfontosabb feladat, melyre a nálunk még nem látott ír import, Asenseofserenity (Christian Di Napoli) mellett a Nemzeti Díj után javítani igyekvő Sorority Girl-t vitték ki. A Mehmas-Party Animal származású sárga kanca pedig a bemutatkozásához hasonló, lehengerlő stílusban játszott a mezőnnyel, Fézer Ramóna szinte alig bírta fogni a célegyenesben, elszórta ellenfeleit és ámulatba ejtette a nézőket. Ezzel a sikerrel teljesítették a küldetést és kvalifikáltak a Derby-re, a babérkoszorúért majd június 21-én futhatnak újra.
A dicsőség természetesen most sem maradt el, a tiszteletdíjak mellett a rossz időjárás ellenére is kilátogató publikum vastapssal köszöntette a két győzelmet arató Fézeréket, miközben Ramóna nevét skandálva zengett a lelátó. Sokan nem akartak hinni a szemüknek, hogy a mezőny egyetlen hölgy lovasa kenterbe veri az ottani tapasztalt zsokékat, kétszeres utánpótlás championunk el is lopta elölük a showt. A helyi sajtó interjút is készített a gyorsan közönség kedvenccé váló Ramónával, hiszen többen közös fényképet kértek tőle és közösségi oldalain is hirtelen megszaporodtak az új jelölések.
Ritkán adatik ilyen pillanat egy fiatal lovas életében, erre még édesapja, Róbert is büszkén és elégedetten tekinthet vissza. A tökéletesen sikerülő román kitérő után azonban nincs idő pihenni, vasárnap már a Kincsem Parkban vár rájuk a folytatás!
Ez a nap más mint a többi…pontosan tudja ezt minden lóverseny rajongó június 6-a szombatról, amikor 247. alkalommal futják az Epsom Derby-t. A brit galoppsport csúcseseménye azonban nem csak az 1780 óta íródó történelmi hagyománya és a világszintű presztízse miatt emelkedik ki, de a megnövelt összdíjazás mellett számos új programelemmel készülnek a szervezők, ami varázslatos élményt nyújt a kilátogatóknak. Természetesen a főszereplő telivérekről nem vonhatja el a figyelmet a fesztivál hangulat, a nevezettek között már javában zajlik az esélyelemzés a lehetséges győztest kutatva. Pillantsunk hát be a Derby-nap semmihez sem fogható világába és vizsgáljuk meg a szakértők erősorrendjét!
Bár az Epsom Derby még mindig messze a legnagyobb tömeget vonzza a versenypályára, az elmúlt években lassú nézőszám csökkenés volt tapasztalható, ezt a tendenciát megállítandó, a fesztivál népszerűségének megőrzése érdekében több újdonsággal fokozzák a közönségélményt. Az ingyenes parkolás mellett a családokat előtérbe helyezve, 12 éves kor alatt díjmentessé teszik a vendéglátást, míg 18 éves korig kedvezményes áron étkezhetnek a gyerekek. Két év kihagyás után visszatér a Style Awards, vagyis a stílus, divat és elegancia ünnepe. A felfrissített formátum fantasztikus díjakat kínál a legkülönlegesebb ruhakölteményekben felvonulóknak, a csillogás pedig mindenkinek kijár, hiszen ezúttal nincs határ és dress code, akár merész öltözetekben is megjelenhetnek a vállakozó szelleműek.
Az utolsó furlong mentén egy vadonatúj, exkluzív lelátót emelnek „Bajnokok széke” néven, ahol az éves tagok foglalhatnak helyet és páratlan kényelemben, zavartalan kilátással élvezhetik a versenyek legizgalmasabb pillanatit. Megidézve a múltat, a Derby alapításának évéről, 1780-ról elnevezett üvegfrontos sátor kínál kulináris élvezeteket a királyi páholy és a célvonal közelében, az úgynevezett „Winning Post” mellett. A kifinomult dizájnnal berendezett belső térben kóstolhatják a vendégek a „Best of British” fogásokat, vagyis a hazai konyha specialitásait. Hozzá két féle Derby koktélt ihatnak, a hivatalos epsomi frissítő a pink gin, limonádé, Prosecco, friss eper és citromlé alkotta Derby Spritz, de kapható a klasszikus változat, Bourbon whiskey, rózsaszín grapefruitlé, mézszirup és friss mentalevél keverékéből.
A Gaucho asztalainál szaftos argentin steakekből és minőségi Malbec borokból lehet válogatni, az after partyn pedig mindenki önfeledt ünneplésben engedheti el magát. A fő tribünnél a 2001-es legendás győztesről, Galileo-ról elnevezett vibráló tér, a „Grandstand Enclosure” várja a szórakozni vágyókat, ahol egész nap DJ-k szolgáltatják az ütemes zenét, az ételek és italok csábító választékával Ibiza hangulatát megidézve.
Természetesen sportszakmailag is igyekeznek megerősíteni a Derby nimbuszát és ázsióját, amelyet a versenykiírás módosítása is tükröz. A korábbiakhoz képest megemelik az összdíjazását 2 millió fontra (több mint 830 millió forint), ezzel párhuzamosan pedig kibővítik a pénzdíjas helyek számát. Ennek köszönhetően, egyedülálló módon az első tíz ló fog keresni, míg a győztes közel 400 millió forintnak megfelelő fonttal gazdagodik. Ez egyben azt is jelenti, hogy minden eddiginél nagyobb téttel állnak starthoz a háromévesek. Nézzük, kik a legesélyesebbek a hallhatatlanságra!
I. Benvenuto Cellini (Frankel-Newspaperofrecord)
A legnagyobb érdeklődés ezúttal is Ballydoyle Derby egyeduralkodóját, a tizenegy sikerrel abszolút rekorder és az elmúlt három évben egyaránt nyerő, Aidan O’Brien-t övezi. Az ír sztártréner a napokban hat lovat húzott ki a nevezettek listájáról, amellyel szűkítette indulóinak számát és körvonalazta az esélyeket. Az olasz szobrászművészről elnevezett sárga mén, Benvenuto Cellini tűnik a legbiztosabb pontnak és a legnagyobb esélyesnek a trófeára. A patinás coolmore-i ménes tenyésztette csikó a legendás Brant, Magnier, Tabor, Smith, Westerberg szindikátus istállójának gyémántja, akik közül a Sue Magnier-Michael Tabor páros a Derby csúcstartói, idén tizenharmadik sikerüket várják. Ez sorozatban a negyedik diadal lenne a tulajdonosoknak, mely egyébként nem lenne egyedülálló bravúr, hiszen 2011 és 2014 között már átéltek hasonlót. Benvenuto Cellini szuperklasszis vérvonalat hordoz, apja az Európa és a világ legjobb mérföldesének is megválasztott veretlen mérföldes klasszis, Frankel, nagyapja pedig a 2001-es Angol és Ír Derby-nyerő Galileo. Anyai ágon felfedezhető a Francia Derby győztes Lope de Vega és a szintén Prix de Jockey Club-ot elhódító, sokszoros fedezőmén champion, Shamardal. Benvenuto Cellini másodjára elveszítette nyeretlenségét, de igazán tavaly szeptemberben Leopardstownban, a Juvenile Stakes megnyerésével tűnt ki. Akkor még Cristophe Soumillion ülte, aki a sérült Ryan Moore-t helyettesítette, de az előkészítő (Trial Races) futamnak számító Chester Vase-ben már Moore vezetésével aratott diadalt. Ennek azért is van külön jelentősége, mert szinte azonos távon futják a Derby-vel, Benventuo Cellini pedig várásból, hatalmas stílusban lépte le ellenfeleit, amellyel egyértelmű favorittá lépett elő. Ami pedig szintén jó ómen, hogy tavaly Lambourn ugyanezt az utat járta be és a Chester Vase után két Derby-t is bezsebelt.
II. Constitution River (Wootton Bassett-Chuppy)
Az istálló és O’Brien másik nagy ásza a pej mén, akiért már yearlingként is 400.000 eurót fizetett Michael Vincent Magnier az Arqana 2024 augusztusi árverésén. Ezt a magas összeget a pedigréje is alátámasztotta, apja a Prix Jean-Luc Lagardère nyerő, számos Group szintű utódot adó Wootton Bassett, nagyapja a Darley féltett ménje, Iffraaj. Anyai oldalon pedig a Francia Derby-t megszerző Le Havre tűnik ki. Az S A R L Lg Bloodstock tenyésztette francia import végül a Tabor, Smith, Magnier, Westerbeg tulajdonosi kör színiben kezdte meg menetelését, jelenleg mesterhármasnál tart. Kétévesen két fontos csikóversenyt húzott be Galwayben és Curraghban, bő két hete pedig káprázatos stílusban ért haza a „Trial Races” közé tartozó Dee Stakes-ben. Győzelmének értékét növeli, hogy 2:06.54-es idővel új versenyrekordot állított fel, sebessége pedig egészen félelmetes volt. Nem meglepő, hogy kezdetben ő állt az erősorrend élén, az egyetlen ellene szóló tényező, az a táv és Epsom extrém vonalvezetése. A hírek szerint idomárja erősen gondolkozik rajta, hogy a rövidebb, 2100 méteres Priy du Jockey Club-ot célozza meg vele, és egyelőre azt sem tudni még, hogy Ryan Moore végül kit választ a két klasszis közül.
III. Item (Frankel-Capla Temptress)
A legnagyobb kihívó a Khalid Abdullah szaúdi herceg által alapított, sikerhalmozó Judemont Farm, amelynek futtatóként a Derby trófea még nagyon hiányzik a vitrinjéből. A saját tenyésztésű sárga csikó, Item komoly aspiráns, aki veretlenül érkezik a nagy megmérettetésre és beteljesítheti a régi vágyat. Érdekes, hogy riválisához, Benvenuto Cellini -hez hasonló géneket hordoz, hiszen ő is Frankel ivadék, anyai nagyapja pedig neki is Lope de Vega. A Kingsclare-ben található, Park House Stables-ben istállót üzemeltető Andrew Balding idomítottja már a Kempton Parkban letette névjegyét mérföldön, majd Bath-ban rá is duplázott. Eddigi legnagyobb sikere a múlt héten, York-ban szerzett győzelem, mikor a „Trial Races” sorozatban behúzta a Group II-es Dantes Stakes-et. A mezőny végén ült sokáig, de nyergében a hatszoros ír zsoké champion, Colin Keane káprázatos hajrát produkált vele és az addigi pacemakert egy pokolian erős finissel maga mögé utasította. Amennyiben a hosszabb távot is hasonlóan állja, ezt az agilitást látva, könnyen elképzelhető, hogy megtörheti Ballydoyle hegemóniáját.
IV. Maltese Cross (Sea The Stars-Nabatea)
Maltese Cross kívül, feketében
350.000 guineas-ért kel el 2024 októberében a Tattersalls aukcióján a pej mén, akinek származását látva, egyáltalán nem meglepő, hogy megkérték az árát. Apja a korábbi világelső, 2000 Guineas, Epsom Derby, Irish Champion Stakes és Arc de Triomphe győztes Sea The Stars, aki ménesbe vonulva sorra adta a klasszikus Group nyerő utódokat. Anyai nagyapja a 2000 Gunineass-t, Epsom és Ír Derby-t is elhódító Camelot, vagyis Kincsem vérű. Ez pedig már önmagában is kötelez a sikerre, amit eddig hűen hozott is a newmarket-i Suffolkban lévő Somerville Lodge Stables-t irányító William Haggas idomítottja. A mester az egyetemes lóverseny ikonikus zsokéjának, Lester Piggott-nak a veje, aki kereken 30 éve vár egy újabb Derby győzelemre. Erre most reális esélye is van a francia import révén, aki három elsőség után érkezik élete legnehezebb feladatához. Már ascot-i debütálásán is jól mozgott, majd egy newmarket-i mérföldesen szerezte meg első győzelmét. Idén áprilisban a Darley Novice Stakes-ben tért vissza, de igazán a Derby felhozónak minősülő Lingfield Derby Trial-ban hívta fel magára a figyelmet. A majdnem 2400 méteres erőpróbán heroikus csatát vívott, amit végül Tom Marquand zseniális lovaglásával, egy orrhosszal a maga javára fordított. Ez a kitartás és hatalmas küzdőszellem predesztinálja az aranyéremre, George Waud tulajdonos is nagy bizalommal és reményekkel várhatja lova következő fellépését.
Jelenleg még huszonegy telivér szerepel a nevezettek listáján, az Epsom Derby pedig éppen az a verseny, ahol tényleg bármi megtörténhet. Nincs rá garancia, hogy az előzetesen favoritnak vélt kvartettből kerül ki a győztes, a hátralévő másfél hétben pedig még sok minden változhat, de annyi bizonyos, a Derby-nap más lesz mint a többi: ez a lóverseny legnagyobb ünnepe!
12 versenynap után az alábbi táblázat szerint, a felsorolt lovak rendelkeznek olyan időeredménnyel, amellyel jogosultak lehetnek indulni, a július 4-én lefutásra kerülő 112. Magyar Ügetőderbyben.
A lenti rangsor csak tájékoztatási jelleggel bír, illetve nem hivatalos, de hivatalos statisztikák alapján készült el.
Ebben a rangsorban összesen 20 ügető van benne, mivel többen is azonos rekorddal rendelkeznek, azonban ekkor a több életnyereményt maga mögött tudó ló van előrébb a sorban. Természetesen, az indulóadáskor 12 lónak lesz jogosultsága futni élete legnagyobb versenyében!
A táblázat hétről-hétre aktualizálásra kerül, tehát ez csak a jelenlegi állás, versenynapok után a változás joga fenntartva!
Szinte tökéletes napot zártak a magyar lovak május 16-án, szombaton, akik domináltak a francia határtól nem messze, Rajna-vidék-Pfalz tartományában fekvő kisváros, Hassloch hippodromjában. Eliot győzni tudott az amatőrök között, Topaze Vendome pedig bravúros második helyet szerzett a záró hendikepben.
Esélyesként utazhatott Németországba a Szentgyörgypusztai istálló négyévese, Eliot, aki egy 1600 méterre kiírt és 5000 euróval dotált, negyedosztályú hendikepben állt starthoz. 60-as GAG számával kimagaslott a mezőnyből Csontos Pál idomítottja és ennek megfelelően is futott, Julian Sixt-el a nyergében. A start után rögtön a frontban helyezkedett a Pigeon Ctacher apaságú mén, taktikusan kivárta a megfelelő pillanatot a célegyenesben, amikor a hazai kedvenc, Ding Dong mellett támadásba lendült és magabiztosan győzelmet aratott. Lovasa ezzel megszerezte első sikerét amatőrként, Eliot pedig várhatja az újabb feladatot.
Rögtön utána lépett pályára Bokori Tamás szürkéje, Topaze Vendome, aki már régóta adós volt egy jó teljesítménnyel. Némileg átírta az erőviszonyokat a 6000 euróval összdíjazott, 1400 méteres negyedosztályú hendikepben, hogy a győzelem után érkező favorit, Kamino lejelentésre került. A start után Nicol Polli taktikusan beült a ménnel a mezőny második felébe, a hajrára pedig kiválóan fel tudta rázni. 58 kilós, alacsony súlyát kihasználva 300 méterrel a vége előtt már élre állt és az utolsó pillanatokig úgy tűnt nyerhet, de ekkor jött a dráma. Nina Wagner a mezőny végéről kivette Prince Percival-t és egy káprázatos finist produkált vele, kemény lovaglással, a célvonalban egy nyakhosszall meghiúsította a magyar duplát. Ettől függetlenül, nagyon értékes ez a dobogós helyezés, Topaze Vendome eddigi legjobbját eredményét érte el.
Blue Martini viszont nem tudott hasonló bravúrt felmutatni, Bokori Tamás másik trenírozottja utolsó előttiként érkezett meg 2000 méteren.
Centiken, egészen pontosan egy nyakhosszon múlott a győzelem Jeles Annának, aki május 17-én a magyar színeket képviselte a FEGENTRI Női Amatőrlovasok Világbajnokságának norvég állomásán. A főváros, Oslo mellett Jar és Eiksmarka között fekvő, Akershus megyei Bærumban található Øvrevoll Galoppbane adott otthont a versenynek, este 18:05-kor.
Jeles Anna és Are Hyldmo
Az előzetes terveket keresztbe húzta az időjárás, így végül gyep helyett szintetikus felületen és valamivel rövidebb távon, 1100 méteren futott a vegyes mezőny, amelyben hölgyek és urak is nyeregbe szálltak. A programon szereplő hét telivérből hármat lejelentettek, köztük a favoritnak számító Boaz-t, amelyet leginkább az ír Paul Cawley bánhatott. Jeles Anna jó startot vett az ötszörös norvég Derby-győztes idomár, Are Hyldmo ötéves pej kancája társaként, sokáig a külső spúron haladt a tempót diktáló házigazda, Mie Blichfelt és Trent mellett. A célegyenesre fordulva a norvég lány kisodródott és feladta a falat, amit Anna kihasználva remek hajrát indított a barrier mellett. Az utolsó méterekig nyerőnek tűnt a nyíregyházi lovas, amikor azonban kívülről érkezett a mezőny legrutinosabb párosa, a több mint 30 győzelemnél járó belga Lize Dieteren és a korelnök, tizenegy éves kanca, Simmy’s Copshop. Az amatőrtréner, Hege Larsen Mjønli istállójának elnyűhetetlen lova mindössze egy nyakhosszal győzött, így egy héten belül a második feladatát abszolválta sikerrel. Lize Dieteren ezzel a diadallal feljött az összetett tabella második helyére a már kétszer is nyerő német Nora Cronauer mögé. Ami viszont számunkra még fontosabb, hogy – ugyan csak egy pontos előnnyel – pillanatnyilag Jeles Anna a harmadik.
A Newmarket-i klasszikus hétvége második felvonása a hároméves kancák versenyével folytatódott. Az előzetes esélylatolgatás alapján a 1000 Guineas Stakes 19 indulós mezőnye izgalmas, nyílt versenyt ígért. Ez a kiegyensúlyozottság már a futam előtt azt sugallta, hogy az idei évjáratban egyelőre nincs olyan domináns ló, mint korábban Minding (IRE), Love (IRE) vagy Cachet (IRE) volt saját generációjában. A 2026-os kiírásban kiemelt figyelem irányult Aidan O’Brien idomítottjára, Precise-ra (IRE), a végjátékban azonban az ír tréner „másodvonalas”, (úgyenvezett second string) indulója, a No Nay Never (USA) apaságú True Love (IRE) szállította a nap sikerét.
A Wayne Lordan által lovagolt pej már kétévesen is kivételes sprintformát mutatott, hiszen 2025-ben Group 1-es győzelmet szerzett a hat furlongos (~1200 m) Cheveley Park Stakes-ben (Gr.1), ugyanakkor a fogadók fenntartásokkal kezelték, hogy a mérföldes távot is állja-e majd a kanca.
1. kép: Aidan O’Brien, Wayne Lordan és True Love triója a ringben. Forrás: At The Races
A futam során True Love (IRE) a near side-on (a tribünhöz közeli részen), Venetian Lace (IRE) mögött helyezkedett, végig jó pozícióban, várásra lovagolva. A verseny középső szakaszában Lordan rendkívül türelmesen helyezkedett, nem engedte, hogy lova túl korán indítson támadást. Az utolsó két furlongon fokozatosan kúsztak fel az élre, majd a cél előtt kétszáz méterrel átvették a vezetést, végig kontroll alatt tartva a mezőnyt. A kanca a végjátékban kissé jobbra sodródott, de előnye mindvégig egyértelmű maradt: magabiztos stílusban, másfél hosszal utasította maga mögé az outsidernek számító Evolutionist (IRE) és Shane Foley duóját, míg a dobogó alsó foka a szintén outsider Venetian Lace-nek (IRE) és lovasának, Jason Hart-nak jutott. A favorit, Precise (IRE) momentum nélkül maradt, a mezőny második felében galoppozott át a célon.
Wayne Lordan harmadik 1000 Guineas trófeáját vihette haza a 2017-es (Winter (IRE)) és a 2019-es (Hermosa (IRE)) elsőségét követően, míg O’Brien nyolcadik 1000 Guineas-sikerét söpörte be. Ezzel az ír zseni már csak egyetlen diadalra van a 1000 Guineas örökranglista-csúcsától, amelyet jelenleg Robert Robson tart kilenc győzelemmel (1818 és 1827 között).
2. kép: Lordan és True Love (IRE) a versenyt követően. Forrás: At The Races
Külön érdekesség, hogy hasonlóan Mother Earth (IRE) 2021-es esetéhez, True Love (IRE) sem volt az istállózsoké (Ryan Moore) választása. Győzelme kisebb meglepetésként hatott, ugyanakkor az 5-1-es oddsszal adott kanca teljesítménye alapján egyértelműen rászolgált a bajnoki címre.
A hároméves sikere azért is figyelemre méltó, mert egy sprinter típusú, gyors kétévesből sikerült klasszikus mérföldes kancát faragnia a ballydoyle-i különítménynek. A verseny végén mutatott akciója alapján az Irish 1000 Guineas és a Royal Ascot-i Coronation Stakes is megfelelő folytatásnak tűnhet számára. Aidan O’Brien a futam után az ITV Racingnek elmondta, hogy különösen elégedett a kanca mentális és fizikai fejlődésével:
„Masszív, erős felépítésű kanca, hatalmas klasszisa van és kiváló az agya – ennél a versenynél nagyon fontos, hogy a lovak tényleg bírják a mérföldes távot. Wayne rendkívül türelmesen, higgadtan lovagolta őt.”
A Rowley Mile híres arról, hogy a pályán ritkán lehet „elbújni”. A hosszú egyenes, a hullámzó talaj és a befutó előtti „dip” miatt a telivérek egyensúlya, állóképessége és mentális érettsége egyaránt próbára kerülnak.
O’Brien erre is utalt a futamot követően:
„Ez a pálya könyörtelen. Nincs hová elbújni rajta.”
A mezőnyből pozitív benyomást tett még az ötödik helyen végző, finishben erősen zárkózó, Charlie Appleby által trenírozott Abashiri (GB) is, aki annak ellenére, hogy élete második startjára ilyen nagy kihívást kapott, komoly fejlődéssel jelentkezett. A Frankel (GB) apából és 2000 méteren nyerő Dubawi-kancából származó háromévest a szakértők az Epsom Oaks kiemelkedő esélyeseként kezelik.
A tavaszi klasszikus-szezon a newmarket-i hétvégével teljes fordulatszámra kapcsolt: a következő állomások – az Irish Guineas, az Oaks és az Epsom Derby – a szezon igazi erőviszonyairól adnak még tisztább képet.
A lenyűgöző ló- és agárversenyek mellett a stílus és a kifinomult megjelenés is főszerepet kap az ország legelegánsabb szabadtéri rendezvényén. Kapcsolódj ki a Kincsem Parkban, ahol a sport és a divat találkozik! Jelöld vissza az eseményt, hogy minél hamarabb értesülj az újdonságokról!
A Versenyszervező a 2026. évi ügető szezont négy mítingre osztotta fel és ezekre az időszakokra külön hajtó championátust hirdet, akárcsak 2025-ben!
A mini-bajnokság keretén belül, minden 3 hónapos időszakot követően a Kincsem Parkban legtöbb versenyt nyert – hazai licensszel rendelkező – hajtó kerül díjazásra, mely díjazás összege 200.000 Ft.
Azonos győzelmi szám esetén a több második, majd a több harmadik helyezés dönt, amennyiben ez is azonos, a több megnyert pénzdíj rangsorol.
Lássuk ki lesz a második míting időszak championja!
Ez a honlap sütiket használ. A sütik elfogadásával kényelmesebbé teheti a böngészést. A sütik útján végzett adatkezelés részleteit a Kincsem Nemzeti Kft. adatkezelési szabályzata és adatkezelési tájékoztatója tartalmazza. Megértettem az adatkezelési tájékoztatóban foglaltakat, elfogadom a sütik használatát.