/ by /   E-Turf Magazin, Hazai ügető hírek / 0 comments

Idomári vélemények a Kétévesek Nagydíjáról

Zoltan Ozvar – Csobán M

Ugyan úgy készültünk a lóval, mint eddig. Nagyon jól viselkedik és legutóbb is nagyon jól ment, én nagyon bízom benne. Picit tartok az autóstarttól, de szerintem nem lesz gond és döntős futást láthatunk majd tőle.

Kolozsi László – Chokito és Callela BD

Hosszú kondíciómunkákkal készültünk, Chokitoban már két jó verseny van, döntős futásában bízunk. Csak a szél-t mindenképpen nehéz lesz legyőzni.

Fazekas Imre – Csak a szél

Kihúzott kondíciómunkákkal készültünk a versenyre. Fiatal ló még, nem akartam túlságosan erőltetni. Jó formában van és bízom a minél jobb eredményben. Remélem, hogy a győzelemért fogunk küzdeni.

Rutkai József – Csikós és Compact Boy

Mindkét ló nagyon jól dolgozik, jó gyorsmunkákkal készültünk a versenyre. A tegnapi záró munkában Csikós könnyebben, jobban ment, előrébb végzett. Szombaton tisztes helytállás várok mindkét lótól, de először tanuljanak meg versenyezni, jelen pillanatban ez a legfőbb cél.

Nagy Ferenc II. – Carlos Fox

Ugyan azt a tréninget kapta, amit idáig. Tehetséges, jó képességű ló, döntőbe várható, de Csak a szél-t nagyon nehéz lesz megelőzni.

Hajnal Tibor – Csillagfény R. és Cosmos LC

Csillagfénnyel abszolút nem készültünk erre a versenyre, viszont a zárómunkája rendkívül jól sikerült. Ha ezt versenyben is meg tudná ismételni, akkor pénzdíjas helyre várható.
Cosmos LC versenyben egy csupa szív ló volt, nagyon tud küzdeni. Őt is pénzdíjas helyre várom.

Goran Zolnaji – Crazy Dream

A ló jelenleg nincs száz százalékos állapotban. Bár munkában jól dolgozik, de kétszer tisztátalan ügetett már, amit még nem tudtam nála teljesen rendbetenni. Emiatt számomra is meglepetés lesz, ha pénzért fog futni.

/ by /   Friss hírek, Gyász / 0 comments

Huszár Korinna – Az utolsó interjú

A szezon nem indult egyszerűen, a vírushelyzet miatt minden kérdésessé vált. Ebben az időszakban sorra bemutattuk a zsokékat, lovastanulókat, amatőröket. A mindig vidám, örökké mosolygós Korinnával készült interjú anyaga nálam maradt, eddig nem került leközlésre, ezt szeretném most pótolni.

Mióta dolgozol a lóversenysportban? Kit tartasz példaképednek?

Hat éve vagyok a versenypályán, Pető Sándor idomárnál kezdtem a pályafutásomat a zsokéiskola tanulójaként. Példaképemnek a világklasszis Frankie Dettorit tartom, a teljesítménye versenyről versenyre ámulattal tölt el!

Miért döntöttél úgy, hogy zsoké leszel?

Kiskorom óta élek-halok a lovakért, imádom a gyorsaságot és mindig is nagy volt bennem a versenyszellem. Szeretem a kihívást és a lóverseny világa is vonzott. Fiatalabb koromban már többen mondták, hogy jó adottságokkal rendelkezem, így egy percig sem haboztam, hogy beiratkozzak a zsokéiskolába!

Melyik volt számodra a legkedvesebb verseny?

Több a szívemnek kedves verseny van, amit mondanék, de a születésnapi győzelmemet emelném ki Perfect Tooval. Igazi szülinapi ajándék volt, de minden lehetőségre nagy örömmel gondolok vissza.

Melyik volt a legmeghatározóbb győzelmed?

Narutoval elért első helyezésem, hiszen egy nemzetközi versenyben sikerült a dobogó legfelső fokára felállnunk. Szeretném még kiemelni Graffitit is, vele tudtam igazán visszatérni, ez adott erőt a folytatáshoz, mert a 2018-as évem nem úgy sikerült, ahogy azt szerettem volna. Emellett a Németh Ferenc Emlékkupához hozzásegítő győzelmeim is mind meghatározóak voltak számomra, köszönet érte Mezzonak, Illendőnek és a Grósz családnak.

Mik a jövőbeli terveid?

Mindenképpen szeretném kinyeri a 40 versenyt, emellett szeretnék utánpótlás champion lenni. Az is megfordult már a fejemben, hogy kipróbálnám magam külföldön, szeretnék sok versenyben sikert aratni a későbbiekben. Akár trénerként is el tudnám képzelni magam

Mit szeretnél elérni idén és összességében a karriered során?

Szeretném eredményesen zárni az évet, az új szabályok miatt ostorral lovagolhatok, ráadásul engedményem is van. Remélem sikerül idén többet nyernem, nagy célom az utánpótlás champion cím. A karrieremben összességében szeretnék szép sikereket elérni, champion lenni, Derbyt nyerni!

 

 

Azt kérted fogalmazzam meg szépen, mert én ebben úgy is jó vagyok. Remélem, hogy boldogan olvasnád ezeket a sorokat.

Nyugodj békében Korinna, egy lovas angyallal van több odafent!

/ by /   Friss hírek / 0 comments

Tippmix 2020/41. hét Hétfő – szerda

Legnépszerűbb események (kiegészítő fogadásokkal együtt):

 

Németország – Törökország (Labdarúgás, Válogatott mérkőzés)         408 119 fogadás          

Portugália – Spanyolország (Labdarúgás, Válogatott mérkőzés)          406 005 fogadás

Svájc – Horvátország (Labdarúgás, Válogatott mérkőzés)                    380 430 fogadás

Lengyelország – Finnország (Labdarúgás, Válogatott mérkőzés)          374 969 fogadás

Ausztria – Görögország (Labdarúgás, Válogatott mérkőzés)                372 309 fogadás

 

Legtöbb kifizetett nyeremény (kiegészítő fogadásokkal együtt):

 

Nürnberg – Darmstadt (Labdarúgás, Bundesliga 2.)                            40,96 millió Ft

Lengyelország – Finnország (Labdarúgás, Válogatott mérkőzés)          32,92 millió Ft

Ausztria – Görögország (Labdarúgás, Válogatott mérkőzés)                31,72 millió Ft

Degerfors – Västeras SK (Labdarúgás, Svéd 2.)                                   30,28 millió Ft

Dánia – Feröer-szigetek (Labdarúgás, Válogatott mérkőzés)               29,58 millió Ft

 

Kiemelt fogadási érdekességek:

 

  • Cristiano Ronaldóval a kezdőcsapatban vágott neki a portugál labdarúgó-válogatott a spanyolok elleni felkészülési mérkőzésnek, de még a Juventus klasszisa sem tudott gólt szerezni, 0-0 lett a találkozó vége. A végkimenetelre beérkezett közel 150 ezer tippnek a 65 százaléka tökéletes lett, a döntetlenért 3,45-ös záró szorzó járt.
  • Nem sikerült jól Frank de Boer bemutatkozása a holland válogatott szövetségi kapitányaként, miután csapata Amszterdamban szenvedett 1-0-s vereséget Mexikótól. Aki számított arra, hogy a felkészülési találkozón a vendégek diadalmaskodnak, 4,80-as oddsszal kalkulálhatott, de figyelemre méltó az is, hogy a „Büntetőlap-szám 2,5” piacon a „Több, mint 2,5” kimenetelre több mint 16 ezer helyes tipp futott be, 2,56-os oddsért.
  • Nem hibázott az Újpest a Magyar Kupában, a lila-fehérek az NB III-ban veretlen Iváncsa vendégeként arattak 4-0-s győzelmet. Az „1X2” piacon 96 százalékos, a „Ki jut tovább?” piacon 94 százalékos találati aránnyal fogadtak a tippmixelők – előbbihez 1,35-ös, utóbbihoz 1,18-as szorzó társult.
  • A legjobb 16 között ért véget Fucsovics Márton menetelése a Roland Garros férfi egyes versenyében. A magyar teniszező ugyan megnyerte az első játszmát a tornán 13. helyen kiemelt Andrey Rublev ellen, de ezt követően a 22 éves orosz neve mellé került zsinórban három szettgyőzelem. A mérkőzés győztesére helyes tippet leadók 1,25-ös nyereményszorzóval számolhattak, igaz, a beérkezett tippeknek jóval kevesebb mint fele, 31 százaléka számolt azzal, hogy Fucsovics kiesik a nyolcaddöntőben.
  • Egyetlen győzelemre került a Los Angeles Lakers az NBA bajnoki címétől, miután LeBron James és Anthony Davis vezetésével 102-96-ra megnyerték a Miami elleni döntő párharc negyedik felvonását, 3-1-re alakítva az állást összesítésben. Kicsit korábbra visszatekintve, a párharc harmadik meccsét a Miami nyerte, ami ugyanúgy 54 százalékos helyes tipparánnyal járt a mérkőzés győztesére vonatkozó fogadási soron (4,00-s odds mellett), mint a nyugati partiak győzelme a negyedik meccsen (1,30-as odds).

 

Legmagasabb nyerő oddsok:

 

Németország – Törökország (Labdarúgás, Válogatott mérkőzés)

1X2 + Gólszám 4,5 (Nyertes tipp: Döntetlen és több, nyertes odds: 100,00)

 

Luxemburg – Liechtenstein (Labdarúgás, Válogatott mérkőzés)

Pontos eredmény – 1. félidő/Végeredmény (Nyertes tipp: Liechtenstein 1:0/Liechtenstein 2:1, nyertes odds: 100,00)

 

Annan – Hamilton (Labdarúgás, Skót Liga-kupa, F csoport)

Pontos végeredmény (Nyertes tipp: Annan 3:1, nyertes odds: 100,00)

 

Lengyelország – Finnország (Labdarúgás, Válogatott mérkőzés)

Pontos végeredmény (Nyertes tipp: Lengyelország 5:1, nyertes odds: 85,00)

 

Sagan Tosu – Gamba Osaka (Labdarúgás, Japán bajnokság)

Pontos eredmény – 1. félidő/Végeredmény (Nyertes tipp: Gamba Osaka 2:0/Gamba Osaka 2:1, nyertes odds: 85,00)

 

Kiemelt esemény:


Németország – Törökország 3:3 (Labdarúgás, Válogatott mérkőzés)

1X2 (helyes tipp: Döntetlen, helyes tippek aránya: 4 %, nyertes odds: 5,50)
Gólszám (helyes tipp: 6+, helyes tippek aránya: 45 %, nyertes odds: 8,75)

Mindkét csapat szerez gólt (helyes tipp: Igen, helyes tippek aránya: 95 %, nyertes odds: 1,98)

Hazai csapat büntetőlapjainak a száma (helyes tipp: 3, helyes tippek aránya: 8 %, nyertes odds: 21,00)

 

Outright fogadás:

 

                  Kosárlabda, WNBA 2020 – Ki nyeri?

                        Helyes tipp: Seattle (Helyes tippek aránya: 81 %)

Legmagasabb odds: 3,70

Záró odds: 1,01

 

Magyar események:

 

Balassagyarmat – Diósgyőr (Labdarúgás, Magyar Kupa)

eredmény: 0:2, nyertes odds: 1,20

A végkimenetelre tett 25 072 tippből 23 360 tipp helyes.

 

Veszprém – Szeged GA (Labdarúgás, Magyar Kupa)

eredmény: 0:5, nyertes odds: 1,30

A végkimenetelre tett 18 260 tippből 15 850 tipp helyes.

 

Újpest – Brassó (Jégkorong, Erste Liga)

eredmény: 2:4, nyertes odds: 1,80

A végkimenetelre tett 16 513 tippből 5 907 tipp helyes.

 

Kostyuk M / Sasnovich A – Babos T / Mladenovic K (Tenisz, Roland Garros, női páros)

eredmény: 0:2, nyertes odds: 1,21

A mérkőzés győztesére tett 6 779 tippből 6 353 tipp helyes.

 

Atomerőmű – Kecskemét (Kosárlabda, NB I)

eredmény: 87:77, nyertes odds: 1,25

A mérkőzés győztesére tett 6 154 tippből 5 903 tipp helyes.

 

 

 

 

 

 

Élő szelvény:

 

Egy újfehértói Tippmix-játékos 1 000 Ft-os téttel, 2-es kötés típusú fogadással 116 100 Ft-ot nyert.

 

Labdarúgás Imabari – Gifu (élő) 1X2 Gifu 27,00 Nyertes
Labdarúgás Grulla Morioka – Kamatamare Sanuki (élő) 1X2 Döntetlen 4,30 Nyertes

 

Legügyesebb Tippmix-fogadók:

 

Egy nagymarosi Tippmix-játékos 3*2 500 Ft-os téttel, 11-es kötés típusú fogadással 3*368 967 Ft-ot nyert.

 

Labdarúgás Swindon – Exeter Gólszám 2,5 Több, mint 2,5 1,78 Nyertes
Labdarúgás HHC Hardenberg – GVVV Gólszám 2,5 Több, mint 2,5 1,34 Nyertes
Labdarúgás Forest Green – U21West Bromwich Gólszám 2,5 Több, mint 2,5 1,44 Nyertes
Labdarúgás Newport – U21Norwich Gólszám 2,5 Több, mint 2,5 1,44 Nyertes
Labdarúgás Burton – Cambridge Utd. Gólszám 2,5 Több, mint 2,5 1,63 Nyertes
Labdarúgás Cefn Druids – Aberystwyth Gólszám 2,5 Több, mint 2,5 1,38 Nyertes
Labdarúgás Harrogate Town – U21Leicester Gólszám 2,5 Több, mint 2,5 1,52 Nyertes
Labdarúgás Haverfordwest – Penybont Gólszám 2,5 Több, mint 2,5 1,53 Nyertes
Labdarúgás Aldershot – Sutton Utd. Gólszám 2,5 Több, mint 2,5 1,91 Nyertes
Labdarúgás Yeovil – Wealdstone Gólszám 2,5 Több, mint 2,5 1,81 Nyertes
Labdarúgás Chesterfield – Hartlepool Gólszám 2,5 Több, mint 2,5 1,65 Nyertes

 

Egy nyíregyházi Tippmix-játékos 8 730 Ft-os téttel, 4-es kötés típusú fogadással 999 418 Ft-ot nyert.

 

Labdarúgás Kuopio PS – Ilves 1X2 Döntetlen 3,25 Nyertes
Labdarúgás Wehen – Kaiserslautern 1X2 Döntetlen 3,15 Nyertes
Labdarúgás El Zamalek – Smouha Mindkét csapat szerez gólt Igen 2,13 Nyertes
Labdarúgás Nürnberg – Darmstadt 1X2 + Mindkét csapat szerez gólt Vendég és igen 5,25 Nyertes

 

Egy nyírgyulaji Tippmix-játékos 1 250 Ft-os alaptéttel (összesen 5 000 Ft-os téttel), 3/4-es kombináció típusú fogadással 598 125 Ft-ot nyert úgy, hogy egy hibás tippje is volt.

 

Labdarúgás Lazio – Internazionale Mérkőzés alakulása Vendég szerzi az 1. gólt és döntetlen 7,25 Nyertes
Labdarúgás Manchester Utd. – Tottenham Mérkőzés alakulása Vendég szerzi az 1. gólt és döntetlen 7,50 Vesztes
Labdarúgás Lyon – Marseille Mérkőzés alakulása Vendég szerzi az 1. gólt és döntetlen 8,25 Nyertes
Labdarúgás Barcelona – Sevilla Mérkőzés alakulása Vendég szerzi az 1. gólt és döntetlen 8,00 Nyertes

 

Egy soproni Tippmix-játékos 500 Ft-os alaptéttel (összesen 3 500 Ft-os téttel), Patent típusú fogadással 358 094 Ft-ot nyert, illetve 500 Ft-os téttel, 3-as kötés típusú fogadással 246 094 Ft-ot nyert.

 

Labdarúgás Trelleborg – Norrby Félidő/végeredmény Norrby/Döntetlen 12,50 Nyertes
Labdarúgás UTA Arad – Academica Clinceni Pontos végeredmény Döntetlen 0:0 7,50 Nyertes
Labdarúgás Vizela – Chaves Pontos végeredmény Döntetlen 1:1 5,25 Nyertes

 

Egy apátfalvi Tippmix-játékos 3*200 Ft-os téttel, 4-es kötés típusú fogadással 3*132 020 Ft-ot nyert.

 

Labdarúgás Észtország – Litvánia 1X2 + Mindkét csapat szerez gólt Vendég és igen 7,00 Nyertes
Labdarúgás Ausztria – Görögország 1X2 + Mindkét csapat szerez gólt Hazai és igen 4,10 Nyertes
Labdarúgás Svájc – Horvátország 1X2 + Mindkét csapat szerez gólt Vendég és igen 5,75 Nyertes
Labdarúgás Lengyelország – Finnország 1X2 + Mindkét csapat szerez gólt Hazai és igen 4,00 Nyertes

 

Egy körösladányi Tippmix-játékos 1 000 Ft-os téttel, 5-ös kötés típusú fogadással 486 504 Ft-ot nyert.

 

Labdarúgás Dánia – Feröer-szigetek Pontos végeredmények Dánia 4:0, 5:0, 6:0 3,70 Nyertes
Labdarúgás Ciprus – Csehország Pontos végeredmények Csehország 2:1, 3:1, 4:1 4,00 Nyertes
Labdarúgás Ausztria – Görögország 1X2 + Mindkét csapat szerez gólt Hazai és igen 3,95 Nyertes
Labdarúgás Svájc – Horvátország Mindkét csapat szerez gólt + Gólszám 2,5 Igen és több, mint 2,5 2,19 Nyertes
Labdarúgás Lengyelország – Finnország 1X2 + Mindkét csapat szerez gólt Hazai és igen 3,80 Nyertes

 

Egy mosonmagyaróvári Tippmix-játékos 100 Ft-os alaptéttel (összesen 600 Ft-os téttel), 5/6-os kombináció típusú fogadással 250 305 Ft-ot nyert, illetve 100 Ft-os alaptéttel (összesen 1 500 Ft-os téttel), 4/6-os kombináció típusú fogadással 189 947 Ft-ot nyert.

 

Labdarúgás Zambia – Malawi Pontos végeredmények Zambia 1:0, 2:0, 3:0 2,56 Nyertes
Labdarúgás Lucchese – Grosseto 1X2 Grosseto 2,73 Nyertes
Labdarúgás Ausztria – Görögország 1.félidő/2.félidő – Mindkét csapat szerez gólt Nem / Igen 4,00 Nyertes
Labdarúgás Németország – Törökország 1.félidő/2.félidő – Mindkét csapat szerez gólt Nem / Igen 4,00 Nyertes
Labdarúgás Lengyelország – Finnország 1X2 + Mindkét csapat szerez gólt Hazai és igen 4,00 Nyertes
Labdarúgás Svájc – Horvátország 1X2 Horvátország 3,05 Nyertes

 

Egy budapesti Tippmix-játékos 1 500 Ft-os téttel, 5-ös kötés típusú fogadással 308 978 Ft-ot nyert.

 

Labdarúgás Dánia – Feröer-szigetek 1. félidő – Gólszám 2,5 Több, mint 2,5 4,20 Nyertes
Labdarúgás Ciprus – Csehország 1. félidő – Gólszám 1,5 Több, mint 1,5 2,51 Nyertes
Labdarúgás Olaszország – Moldova 1. félidő – Gólszám 2,5 Több, mint 2,5 3,05 Nyertes
Labdarúgás Lengyelország – Finnország 1. félidő – Gólszám 1,5 Több, mint 1,5 2,86 Nyertes
Labdarúgás Franciaország – Ukrajna 1. félidő – Gólszám 1,5 Több, mint 1,5 2,24 Nyertes

 

Egy miskolci Tippmix-játékos 200 Ft-os téttel, 6-os kötés típusú fogadással 240 590 Ft-ot nyert.

 

Labdarúgás Ciprus – Csehország 1X2 + Mindkét csapat szerez gólt Vendég és igen 3,10 Nyertes
Labdarúgás Észtország – Litvánia 1X2 + Mindkét csapat szerez gólt Vendég és igen 7,25 Nyertes
Labdarúgás Hollandia – Mexikó Büntetőlap-szám 1,5 Több, mint 1,5 1,56 Nyertes
Labdarúgás Németország – Törökország Büntetőlap-szám 1,5 Több, mint 1,5 1,53 Nyertes
Labdarúgás Svájc – Horvátország 1X2 + Mindkét csapat szerez gólt Vendég és igen 5,75 Nyertes
Labdarúgás Lengyelország – Finnország 1X2 + Mindkét csapat szerez gólt Hazai és igen 3,90 Nyertes

 

 

Legügyesebb Tippmixpro-fogadók:

 

Egy Tippmixpro-játékos 273 Ft-os téttel, 5-ös kötés típusú fogadással 105 441 Ft-ot nyert, illetve 265 Ft-os alaptéttel (összesen 1 325 Ft-os téttel), 4/5-ös kombináció típusú fogadással 196 191 Ft-ot nyert, illetve 260 Ft-os alaptéttel (összesen 2 600 Ft-os téttel), 3/5-ös kombináció típusú fogadással 123 423 Ft-ot nyert, illetve 260 Ft-os alaptéttel (összesen 2 600 Ft-os téttel), 2/5-ös kombináció típusú fogadással 36 046 Ft-ot nyert.

 

Labdarúgás Lyon – Marseille 1X2 Döntetlen 3,85 Nyertes
Labdarúgás Lazio – Internazionale 1X2 Döntetlen 3,80 Nyertes
Labdarúgás Juventus – Napoli 1X2 Döntetlen 3,70 (1,00) Törölt
Labdarúgás Leeds – Manchester City 1X2 Döntetlen 6,00 Nyertes
Labdarúgás Barcelona – Sevilla 1X2 Döntetlen 4,40 Nyertes

 

Egy másik Tippmixpro-játékos 2 500 Ft-os téttel, 10-es kötés típusú fogadással 376 010 Ft-ot nyert.

 

E-Sport (FIFA) Lazio (Cliff) – Tottenham (Kot) 1X2 Lazio (Cliff) 1,75 Nyertes
E-Sport (FIFA) Roma (Reaper) – Valencia (Billiot) 1X2 Roma (Reaper) 1,78 Nyertes
E-Sport (FIFA) Paris SG (Popeye) – Feyenoord (Johnybegood) 1X2 Feyenoord (Johnybegood) 2,14 Nyertes
E-Sport (FIFA) Juventus (Ben) – Celtic (Pantovits) 1X2 Juventus (Ben) 1,70 Nyertes
E-Sport (FIFA) Real Madrid (Alabama) – PSV (Bouz) 1X2 PSV (Bouz) 1,49 Nyertes
E-Sport (FIFA) PSG Shemyakin Onze – Kab Kabush 1X2 Kab Kabush 1,78 Nyertes
E-Sport (FIFA) VEG Vega Squadron – EZ1 EZ1D 11 1X2 EZ1 EZ1D 11 2,14 Nyertes
E-Sport (CS:GO) Atlando – Ignite Esport A mérkőzés győztese Atlando 1,58 Nyertes
E-Sport (CS:GO) No Limit Gaming – Cowana Gaming A mérkőzés győztese No Limit Gaming 1,48 Nyertes
E-Sport (CS:GO) Mako – Lese Esports A mérkőzés győztese Lese Esports 1,47 (1,00) Törölt

 

Egy másik Tippmixpro-játékos 1 000 Ft-os téttel, 5-ös kötés típusú fogadással 168 726 Ft-ot nyert.

 

Labdarúgás Ausztria – Görögország 1X2 Ausztria 1,90 Nyertes
Labdarúgás Lengyelország – Finnország 1X2 Lengyelország 1,65 Nyertes
Labdarúgás Svájc – Horvátország 1X2 Horvátország 3,25 Nyertes
Labdarúgás Hollandia – Mexikó 1X2 Mexikó 4,80 Nyertes
Labdarúgás Portugália – Spanyolország 1X2 Döntetlen 3,45 Nyertes

 

 

/ by /   Friss hírek / 0 comments

Makoviczki Ákos bízik Katiban


A Nemzeti Vágta Nemzetközi Futamának futamait és lovait Bábolnán sorsolták ki ünnepélyes keretek között csütörtök délelőtt. Vasárnap tíz ország lovasa áll starthoz a Hősök terén, a régió résztvevői mellett India, Mexikó, Mongóliai és Oroszország is képviselteti magát. Magyarország színeiben idén Makoviczki Ákos indul. A sorsolás alapján Ákos a második futamban száll nyeregbe a hármas pályán, Kati nevű shagya-arab kancán, a futamában Mongólia, Szlovénia, Csehország és Oroszország vesz még részt. Mind a lovasunk, mind a csapatvezető, Dallos Gyula miniszteri megbízott bízik az eredményes szereplésben és Kati jó formájában.

/ by /   Friss hírek, Hazai galopp hírek / 0 comments

Ahogy a trénerek látják – Jeremy Díj

Október 11-én, vasárnap tíz telivért láthatunk a startnál a napi főversenyben, a Jeremy Díjban. Az alábbiakban az idomári véleményeket olvashatják.

Tiltott gyümölcs (Sztojka Rudolf): Jól dolgozik, jó esélyt is képvisel. Az első három hely valamelyikére várom.

Futurist Fashion, Just Mine (Maronka Gábor): Mindketten jól dolgoznak és a formájukra sem lehet panasz. Mindkét telivért az első három hely valamelyikére várom, véleményem szerint sok fog múlni a helyezkedésen.

Muizenberg Rock (Szuna Szabolcs): Jól dolgozott, összeszedetten mozog. Az első három hely valamelyikében bízom.

She Moves (Soltész András): A megszokott munkáival készült, sajnos sérüléssel küzdött, amit a karámban szerzett, már teljesen rendben van, jól érzi magát. Komoly mezőny gyűlt össze, pénzes helyezésben bízom.

Allegro Assai (Korona Károly): Meggyőző munkákkal készült, az első öt hely valamelyikének örülnék. Nincs nagy elvárásom felé, a legjobb esélyt Tiltott gyümölcs képviseli.

Contesse, Amazing Allegra (Kovács-Bakos Szilvia): Amazing Allegra jól dolgozott, pénzes helynek örülnénk. Contesse idei első futása lesz ez, így tőle tisztes helytállást várok.

Grizzly (Berghoffer Szandra): Mivel két hete meggyőző stílusban nyert, így kondíció munkákkal készült, az első három hely valamelyikében bízom.

Bramastra (Jozef Roszival): A Magyar Kancadíjban állt starthoz legutóbb, erős verseny volt számára egy hosszú kihagyás után. Jól dolgozik, bízom benne, hogy meg fogja futni a tavalyi formáját. Az első öt hely valamelyikén szeretném látni.

Fotó: Vonczem Gabriella

/ by /   Friss hírek, Hazai ügető hírek, Uncategorized @hu / 0 comments

Coumba erős próbatétele Örebroban

A Prolongo istálló háromévese, Coumba október 6-án, Örebroban állt starthoz a nagy múltú Breeders Crown versenysorozatban. A selejtezősorozatban a startot követően a sáros, mély pályán kissé felhúzta magát és 60 métert galoppozott, majd az egyenesre érve nagy hátrányt ledolgozva jó pozícióban ügetett, ám az utolsó métereken ismét elugrott és diszkvalifikálták. A futamot követően idomárhajtója, Christoffer Eriksson a csalódottság ellenére elismerően beszélt a lováról, sok tapasztalatot gyűjtött, jó lónak tartja Coumbát, de még erősödnie kell az ilyen szintű futamokhoz.

Az eredmény és a futamról készült videó az alábbi linkeken megtekinthető: https://www.swedishhorseracing.com/replays/race/#/20201006-orebro/8/

https://www.swedishhorseracing.com/races#/startlist/2020-10-06_32/2020-10-06_32_8/V

 

/ by /   A nap híre / 0 comments

Az első Nemzeti Vágta győztes – Suták Vanda

A Nemzeti Vágta történetében Suták Vanda volt a legelső győztes, 2008-ban Nyíregyháza színeit képviselte Alexander nevű lovával. A Suták család hosszú évek óta tevékenykedik a lóversenyben, szülei trénerként és futtatóként is segítik a galopp sportot, húga, Csenge a zsoké élet mellett tette le a voksát.

Mi motivált arra, hogy elindulj a Nemzeti Vágtán? Milyen érzések vannak benned a versennyel kapcsolatban ennyi év elteltével?

Az, hogy akkor elindultam egy véletlennek köszönhető. Nyíregyházának már megvolt a képviselője, de sajnos megsérült egy hónappal a verseny előtt, így én kaptam meg a lehetőséget. Hatalmas élmény volt, sok jó ló és lovas indult! Ezt követően 2009-ben is részt vettem a Vágtán, ekkor a második helyet szereztük meg Odds nevű telivérünkkel. Életem egyik legnagyszerűbb emléke! Az eseményeket követem, sok lovast és lovat már nem ismerek, de mindig nosztalgiázom ilyenkor.

Hogyan zajlott a felkészülés ló és lovas tekintetében?

A legelső alkalommal már adott volt egy ló, de végül Alexander mellett döntöttünk, ő a saját idomításunkból indult, már ismertük. Nyíregyházán zajlanak a tréningek, egy 400 méteres körpálya van kialakítva erre a célra, így ez a Hősök tere pályáját ismerve kapóra jött. Alexander nem igényelt speciális felkészítést, hiszen a kondíciója már adott volt. Én akkor még versenyszerűen lovagoltam, így maga a verseny különösebb felkészülést nem igényelt részemről sem, inkább a helyszínen kellett fejben ott lennem, átgondolni a lehetséges opciókat. Akkoriban még más szabályok éltek, telivérek futottak egymás ellen, mondanom sem kell, éles helyzetek alakultak ki. A taktika gyakorlatilag futamról futamra változott, alkalmazkodva a körülményekhez, láttuk, hogy mi volt jó egy adott helyzetben, mire kell odafigyelni. Édesapámmal úgy döntöttünk, hogy a végéről fogunk indulni, majd rászaladunk a többiekre. Szerencsére hamar talpon voltunk, a falon volt egy lyuk, ahol helyet kaptunk majd onnantól kezdve tartottuk a vezető pozíciót. Véleményem szerint ennek az egyedi taktikának, a remek társamnak és a szerencsének köszönhettük ezt a győzelmet.

Miben változtatta meg az életedet a siker?

A versenyt követően már vártuk a második Vágtát, kifejezetten erre készültünk. A döntőben három idomításunkból induló ló is jelen volt, ezt abszolút egyenrangú sikernek éreztem a győzelemmel. Akkoriban nem gondoltam volna, hogy mennyire meghatározó része lesz az életemnek ez az esemény, de a sors útjai kifürkészhetetlenek. Kifejezetten a Vágtára kerestünk lovat, amikor Hammersberg Elemér felkeresett, hogy tud egy számunkra ideális telivért. Innen indult a kapcsolatunk és ma már tíz éve házasok vagyunk!

A lovaglást örök szerelemnek szokták mondani. Bár a versenyzést már befejezted, ettől eltekintve szoktál még lóra ülni?

Már nem rendszeresen, de a mai napig szoktam nyeregbe ülni, az életünk alapvető része a galopp sport!

Szüleid, testvéred a mai napig a lóverseny meghatározó alakjai. Te követed a Kincsem Park eseményeit?

Minden vasárnap kint vagyunk a pályán, Csenge szinte az összes futamban lovagol, így mindig szorítunk érte. Hétköznap pedig szintén adott a téma, ki hol fut, milyen esélyt képvisel, Csenge hol száll majd nyeregbe.

Megfordult a fejedben a visszatérés gondolata?

A munkám nem teszi lehetővé, hogy aktívan lovagoljak, emiatt már nem térek vissza a versenypályára, a Nemzeti Vágta szabályai sokat módosultak az évek alatt, így ez sem opció számomra. Mindig szeretettel gondolok vissza a Kincsem Parkban eltöltött évekre, sok szép emlékem van erről az időszakról.

A döntőre idén is lehet fogadást kötni a fogadópontokon, illetve a www.bet.lovi.hu-n, a jackpot 300 000 Ft!

Fotó: www.szon.hu

www.vagta.hu

A hétvége legeredményesebb szakemberei – Október 3-4.

Október első hétvégéjén Kovács-Bakos Szilvia és Juhász Balázs nyerte el a hétvége legeredményesebb szakembere címet, Simply The Best a Bérczy Károly Emlékversenyben győzött, míg Bellini Fling a 2 000 000 Ft összdíjazású Árverési Lovak Versenyében.

Kovács-Bakos Szilvia

Az idomári vélemények alapján Simply The Bestet az első három hely valamelyikére vártad. Titkon számítottál rá, hogy az övé lehet a győzelem?

Abszolút számítottunk rá, mindig jó munkaformája volt, a versenyekben mégsem tudta azt hozni, amit mi láttunk benne. Most kiderült, hogy a hosszabb táv már sok neki.

Változtattatok az eddigi taktikához képest?

Változtattunk rajta, az anyjával, Squaw Cityvel nyertem két versenyt, ő kifejezetten szeretett az élen menni, azt vettük észre, hogy Simply The Best is hasonlóan lelkesen megy elől. Kis súlyt is vitt, így Mocsinka Vivien két utasítást kapott tőlünk, az egyik az volt, hogy ha azt érzi, hogy könnyen megy, akkor hagyja galoppozni a saját tempójában, ez be is vált.

Hol láthatjuk legközelebb starthoz állni?

Valószínűleg az 1600 méteres Aperianov Zakariás Emlékverseny – Imperiál Díjban.

Elérkezett az árverések időszaka. Bővült már az istálló yearlingekkel?

Dióspusztáról három tulajdonosunk bérelt yearlinget, Abigélt (Bully Pulpit x Aeronwy Thomas) Mocsinka Vivien családja, Masamódot (Anabaa Blue x Messerschmitt) Morvai Előd családja, First Girlt (Bully Pulpit x First Fast Now) Pörsök Péter, a 3 P istálló tulajdonosa. Magyar tenyésztésű telivéreket még várunk, Simply The Best öccse jelenleg Farádon nevelkedik, apja Eagle Top. Az importok tekintetében sajnos nem túl jók a kilátások a vírushelyzet miatt, de bízunk a legjobbakban.


Juhász Balázs

Az idomításodban álló Bellini Fling ügetett át elsőként a célvonalon az Árverési Lovak Versenyében. Milyen értékben került hozzátok 2018-ban?

A Kabala Ménes Kft. által tenyésztett kanca kikiáltási ára 1 600 000 Ft volt, végül 1 900 000 Ft-ért került hozzánk.

Hogyan értékelnéd az eddigi teljesítményét?

Összességében lehetett volna jobb is, de egy késői lóról van szó. Az idei szezon tekintetében eddig tíz futásból kilenc alkalommal pénzt keresett, a Copiad Díjban és a Nyeretlenek Versenyében második lett, így esedékes volt már egy első helyezés. Ezzel a győzelemmel picit magas lesz a pénznyereménye, így mindenképpen javulnia kell még.

Milyen munkákkal készült erre a versenyre?

A megszokott munkáival készült, az utóbbi időben már jelezte a javulást, így nem volt okom változtatni rajta. A versenyben a számunkra legmegfelelőbb tempót diktáltuk, szerencsére ez hozzá is segített a sikerhez.

Milyen tervek vannak vele a jövőt illetően?

Idén még egy-két versenyt néztünk ki neki, ezután a téli pihenő következik, ha javul, akkor jövőre majd korosztályos versenyekben szeretnénk indítani.

Fotó: Vonczem Gabriella, Maróti Edit

/ by /   Friss hírek / 0 comments

Makoviczki Ákos a Nemzetközi Vágta lovasa

A Hősök terén megrendezésre kerülő 13. Nemzeti Vágta Nemzetközi Futamában a tervek szerint tíz ország versenyzője áll starthoz október 11-én, vasárnap. Hazánkat a 2019-es év ugrólovas championja, Makoviczki Ákos képviseli. A pandémiás helyzet miatt idén zárt kapus lesz az ország legismertebb lovas rendezvénye, a legfontosabb pillanatokról a Duna Televízió számol be.

A speciális pálya nem lesz számodra új, hiszen 2016-ban te nyerted a Kishuszár Vágtát. Milyen érzésekkel vágsz neki a mostani versenynek?

Szerencsés helyzetben vagyok, mert háromszor vettem részt a Kishuszár Vágtán, a harmadik alkalommal sikerült megszereznem az első helyet. Mindig szerettem volna felnőttként indulni, de a feltételek miatt ez nem valósulhatott meg, idén viszont az a megtiszteltetés ért, hogy én képviselhetem Magyarországot a Nemzetközi Futamban. Nagy öröm számomra, hogy Dallos Gyula örökös magyar bajnok, miniszteri biztos lesz a vezetőm. A felkészülésben sok segítséget kaptam a Vágta csapattól és Katona Lindától, aki ezért a futamért felel. Mivel a rendezvény számunkra családi hagyomány, így nagyon pozitív és lelkes vagyok!

Testvéreid is nyeregbe, illetve kocsiba ülnek a Hősök terén. Hogyan kezdődött ez a családi tradíció?

Amikor kisebb voltam Orosházán póni galopp versenyeket rendeztek, a családom pedig lelkes hagyományőrző, így csikós bemutatót tartottunk az eseményen. Betlehem Gábor korábbi versenyló tulajdonos keresett meg anno, az ő ötlete volt, hogy induljak a Kishuszár Vágtán, innentől kezdve szerelem lett számomra. Két bátyám van, Zoltán saját lován Mezőgyánt képviseli majd, Richárd pedig a Pusztaottlakai Ménest a Fogatvágtán. Öcsém, Martin a Kishuszár Vágtán fog starthoz állni, elképzelhető, hogy a jövőben a Kincsem Parkban is nyeregbe száll majd, már Dunakeszi-Alagon lovagol.

Neves hazai lovasok képviselték eddig hazánkat. Figyelemmel kísérted az eddigi futamokat?

Természetesen igen! Varga Zoltán bravúros lovaglással meg is nyerte a futamot 2014-ben, Ribárszki Sándor, Suták Csenge, Gönczi Rebeka és Benkő Ádám versenyeire is jól emlékszem. A pályát már ismerem, ez előnyömre válhat, a sorsolás pedig a másik lényeges pont, ekkor dől el, hogy milyen lovat fogok kapni.

Bár a Kincsem Parkban hétről hétre látunk versenyezni adott a kérdés: Hogyan készültél fel erre a megmérettetésre?

A munkám alapvetően a telivérek lovaglásából áll, a felkészülés adott volt, hiszen „ugyanolyan” versenynek számít, mint a Kincsem Parkban rendezett, mindössze kisebb a pálya. Arab telivéren már volt szerencsém ülni a Sheikha Fatima versenysorozat keretein belül, shagya-arabon eddig még nem. A sorsolás csütörtökön lesz, aznap lelovagoljuk őket Bábolnán, ekkor fogok megismerkedni a versenytársammal. Péntek délelőtt a Kincsem Parkban fogunk nyeregbe ülni, a szombat pihenőnap. Vasárnap reggel lesz egy próbagalopp délelőtt, majd délben elődöntő, délután 16:30-kor döntő. A versenytársaimról nincs sok információm, Dejan Davidovicot jól ismerem, ő Szerbiát fogja képviselni idén is, emellett az indiai és mexikói lovasok díjugrató szakágból érkeznek.

Mire számítasz az eredményt illetően?

Bízok a legjobbakban, remélem, hogy a sorsolásnál a szerencse is mellém áll. Szeretném, ha Magyarország bejutna döntőbe, nem titkolt vágyam a győzelem.

Nem vagy egy hétköznapi zsoké alkat a magasságodat tekintve. Milyen ruhát fogsz viselni a versenyen?

A ruhát illetően akadt egy kis gond, hiszen a magasságom valóban eltér a megszokott zsoké alkattól, ez rögtön kiderült az első ruhapróbán. Szerencsére megoldották a problémát, így magyar huszár ruhát viselek majd, mint eddig minden magyar lovas, csak nagyobbat.

A döntőre idén is lehet fogadást kötni a fogadópontokon, illetve a www.bet.lovi.hu-n, a jackpot 300 000 Ft!

Fotó: Vonczem Gabriella, www.vagta.hu

/ by /   E-Turf Magazin, Hazai agár hírek / 0 comments

Angol Derby 2020

Az Angol Derby a sportág elsőszámú versenye, mely nemcsak az Egyesült Királyság legjobb hosszútávú versenyzőit vonzza, hanem az ír elit agarak egy részét is. Ez az év csúcspontja, amelynek idén a Notthingham Agár Stadion ad otthont.

A versenyt először 1927-ben futották White City-ben, majd 1940-ben Haringay-ben, 500 yard, 525 yard és 500 méter feletti távokon egészen 1984-ig, mikor is a verseny átköltözött Wimbledonba a Plough Lane-be, s 1985-től itt került megrendezésre a rangos esemény. Azóta az agár-versenynaptár legnépszerűbb rendezvénye, ahol az évek során a sportág legjobb agarai győzedelmeskedtek.
Wimbledon 2017-es bezárása miatt az utolsó Derby-t 2016-ban futották itt, melynek győztese Jaytee Jet volt. Rövid ideig Towcester adott otthont a Derby-nek, 2019 óta pedig Notthingham-ben rendezik meg az eseményt.

2020-as dátumok:

Első kör: Október 2. péntek – Október 3. szombat
Második kör: Október 10. szombat
Negyeddöntők: Október 17. szombat
Elődöntők: Október 24. szombat
Döntő: Október 31. szombat

A 2020-as második kör futambeosztása:

Futam 1

1.Tommys Panther
2. Swift Lettuce
3. Knocknaboul Syd
4. Lenson Bocko
5. Newinn Session
6. Santro Duke (w)

Futam 2

1.Distant Star
2.Final Mad
3.Amka Rofe
4.Ardralla Jim
5.Ballydoyle Valor
6.King Cash (w)

Futam 3

1.Catunda Logan
2.Southwood Jet
3.Looks Like Power
4.Lenson Whelan
5.Coolavanny Bani
6.Smurfs Machine (m)

Futam 4

1.Kilara Icon
2.Vixons Lad
3.Deerjet Sydney
4.Sparta Master
5.Vics Charm (m)
6.Troy Firebird (w)

Futam 5

1.Antigua Boy
2.Feudal Spirit
3.Little Emir
4.Newinn Jacko
5.Doolin Duke (m)
6.Coolavanny Chick (w)

Futam 6

1.Savana Cody
2.Wolfe
3.Rockmount Ozzy
4.Wingman
5.Swift Cope (m)
6.Jazzers Man (w)

Futam 7

1.Bockos Doomie
2.Pennys Fuinseog
3.Churchill Holly
4.Sober Express
5.Glengar Bale (m)
6.Distant Village (w)

Futam 8

1.Blue Tick George
2.Deanridge Rapid
3.Swanley Chick
4.Bubbly Bollinger
5.Jumeirah Sprite (m)
6.Gonzo (w)

Forrás és fotó: https://www.ukdogracing.net

1 492 493 494 495 496 497 498 777