/ by /   Kiemelt Ügető hír / 0 comments

Oldtimer Diamant start-célban nyerte a Super Hanover Díjat

Oldtimer Diamant (Csordás Emil) kapta el a legjobban a startot, felvállalta a vezető pozíciót és a célig nem is engedte ki a kezéből.  Bimbo de Chenu (Hajnal Tibor) ugyan nagyon rászaladt a végén, de célfotó alapján nem sikerült elkapnia a Laura istálló hűséges heréltjét. Editor Rapida (Varga Sándor) végig közel látszott, a harmadik helyet sikerült megszereznie.

I. futam – Ravasz Hendikep:

Elsőre elengedték a startot a nap első futamában. Élről Onyx M. kezdett a legjobban, majd Rigoletto, Sütike és a zárkózó Szökevény sorrend alakult ki. A kanyarban Rigoletto felment Onyx M. mellé. Szépen együtt ügetett a mezőny az első egyenesbe érve, egyedül Tartalosz-nak volt néhány hosszas hátránya. Onyx M. stabilan tartotta vezető pozícióját a túlsó oldalon is. Rigoletto folyamatosan próbálta presszionálni, azonban a befutó elején elfáradt, így Onyx M. lényegében start-célban nyerte a futamot. A második helyre Szökevény szaladt fel Rigoletto-t előzve.

Befutási sorrend: Onyx M. (2) – Szökevény (1) – Rigoletto (5)

Győztes idő: 22,3

II. futam – Bárnő Hendikep: 

Ügyeske vadgaloppal kezdett és kiesett a versenyből. A favorit Nacho Nico élre állt, mellette mögötte a két tréningtárs, Racing Athlete és Ruby Reeves helyezkedtek, majd a zárkózó Philadelphia és Újpesti lány volt a sorrend. Tömören együtt ügetett a mezőny és mire elérték az utolsó fordulót szinte a teljes mezőny Nacho Nico nyakán volt. Az igazi támadások a befutóegyenesben érkeztek,  elindult Philadelphia, közel volt Unipress, Ruby Reeves és az utolsó pillanatokban gyorsvonatként megérkezett Újpesti lány és mindenkin átrobogott. Nacho Nico lett a második, a harmadik helyre célfotó volt Unipress, Ruby Reeves és Philadelphia között.

Befutási sorrend: Újpesti lány (2) – Nacho Nico (4) – Unipress (1)

Győztes idő: 19,2

III. futam – Kőbánya SC Ökölvivó Szakosztály Díja – Vörsas Kupa II. futam:

Száguldj!, She’s Vivienne és Trónörökös kapták el legjobban a startot. Tiko Time még az első kanyar előtt hibázott, kiszállt a versenyből. Az egyenesre fordulva Trónörökös támadást indított She’s Vivienne ellen a második pozícióért, mely sikeresnek bizonyult, így ő üldözhette tovább az élen ügető Száguldj!-ot! Az istállóegyenesig az élen nem történt változás, az egyenes végén azonban She’s Vivienne ismét erőre kapott és elindult, hogy az élre álljon. Az utolsó kanyarból kifordulva a legbelső íven Miki tűnt fel, aki nagyon könnyen és hatalmas lendülettel érkezett meg az élbolyhoz. A célegyenesben Sholty Geri is feltűnt, hogy a dobogóra állhasson. A nagy lendülettel érkező Miki elugrotta magát az utolsó métereken, így kizárták a versenyből. A végig vezető Száguldj! ereje nem tartott ki, nagyon elfáradt, de She’s Vivienne-t nem tudták a hátulról érkezők megingatni, így ő ért elsőként célba, Sholty Geri másodikként állhatott dobogóra, Trónörökös lett a harmadik.

Befutási sorrend: She’s Vivienne (4) – Sholty Geri (9) – Trónörökös (8)

Győztes idő: 19,5

IV. futam – Cousine Díj:

Lejelentés: 1 Prodigy Gasti

Ivan Pavlov A.T. és Zabrina galoppal kezdtek, mindkettőjüket diszkvalifikálták. VAQU. Em. Q. indult a legjobban, Hercules Flevo, Kingstone és a hibák után futó Super Tv Foto követték. Utóbbi jó versennyel mutatkozott, a túlsó oldalon felment VAQU. Em. Q. mellé, Hercules Flevo-hoz pedig Vertigo Vioxx csatlakozott. Az élen ügető két kettesfogat szerzett egy kis előnyt az üldözőkkel szemben, akik Kingstone vezetésével érkeztek. VAQU. Em. Q. hozta a lovakat a befutóra, ahol minden támadást kivédve elsőként ért célba. A második helyre célfotó volt Vertigo Vioxx és Super Tv Foto között.

Befutási sorrend: VAQU. Em. Q. (3) – Vertigo Vioxx (9) – Super Tv Foto (10)

Győztes idő: 20,0

V. futam – Jáger Hendikep:

A nap hosszútávú versenyében Astrid Evo állt élre az indítást követően, Spar Lady, Let it be TN és Sumi ügettek mögötte libasorban. A túlsó oldalon Onze De Mayo galoppozott és kiesett a versenyből. Nagyjából féltávnál Let it be TN felment Astrid Evo mellé mögé, Spar Lady és Sumi voltak továbbra is közel. Jubilee Hut és Vernon Boko egyre jobban kezdett leszakadni, utóbbit diszkvalifikálták is. Astrid Evo elsőként érkezett a befutóra, Sumi ment fel mögé a második helyre, majd 100 méterrel a vége előtt már fej-fejt voltak, ezután pedig egyértelműen Sumi volt a jobb. A harmadik helyről célfotó döntött Jubilee Hut és Spar Lady között előbbi javára.
A futam után a Versenyintézőség hivatalból óvást emelt Jubilee Hut (2) hajtója (Kárai József) ellen szabálytalan ostorhasználatból eredő jogtalan előnyszerzés címén és a versenyből diszkvalifikálta.

Befutási sorrend: Sumi (6) – Astrid Evo (7) – Spar Lady (4)

Győztes idő: 20,8

VI. futam – Atlétanő Díj:

Zavarosan, de elsőre elengedték a startot a nap hatodik futamában. Ulrika M állt élre, de jól kezdett Virna Lisi és Urusov M is. Vattacukor kapott tragikusan lábra. Az első egyenesben Ulrika M mellé felment Urusov M és megérkezett a jó származású Vitalia is. A túlsó oldalon masszívan együtt ügetett a mezőny, az élen nem történt változás. Ulrika M a befutóban tudott még újítani és start-célban nyerte a futamot. Vitalia meglepetésre egy pillanat alatt megállt. Virna Lisi és Urusov M szerezték meg a helyezéseket.
Uliána M és Vilmos még a verseny első szakaszában diszkvalifikálva lettek.

Befutási sorrend: Ulrika M (7) – Virna Lisi (6) – Urusov M (8)

Győztes idő: 24,5

VII. futam – Super Hanover Díj:

Royal Flesh kezdett durva hibával, aminek következtében kiesett a versenyből. Oldtimer Diamant ment el vezetni, mögötte Bimbo de Chenu és Ördög Hegedűse kettőse ügetett, a harmadik spúrban pedig megjelent Editor Rapida és a tribün előtti egyenesben felment Oldtimer Diamant mellé. A teljes mezőny kettesfogatokba rendeződött. A túlsó oldalon Rocky HR próbált támadást indítani, azonban nagyon kívül rekedt, így nem jutott sokkal előrébb. Az utolsó kanyar kijáratánál Bimbo de Chenu kijött a falról és a vezető ló üldözésére indult. Kettejük között szoros küzdelem volt a győzelemért, amit célfotóban Oldtimer Diamant szerzett meg, Editor Rapida-nak jutott a bronz.

Befutási sorrend: Oldtimer Diamant (5) – Bimbo de Chenu (1) – Editor Rapida (6)

Győztes idő: 16,8

VIII. futam – Merengő Díj:

Lejelentés: 6 Unika Vik

Redwood Vita kapta el legjobban a startot és elment vezetni, de Asterix Evo és a kanyarban kiszorult Euklid A.T. is gyorsak voltak. Utóbbi két ló az első egyenesben a vezetést is átvették, mögöttük továbbra is jól tartotta magát Redwood Vita, majd érkezett a folyamatosan zárkózó Insa és Timoko R.L., a sort nem kiszakadva Szilvás zárta. Redwood Vita az utolsó 500 méterig tudta tartani harmadik pozícióját, ott elindult visszafelé. Asterix Evo és Euklid A.T. kettőse hozta a lovakat a befutóra, ahol Insa csatlakozott hozzájuk és innentől kezdve már erről a trióról szóltak az utolsó méterek. Euklid A.T. adta meg magát elsőként és végül leszorult a dobogó alsó fokára, miközben a győzelemért a másik két fogat vívott látványos küzdelmet.

Befutási sorrend: Insa (4) – Asterix Evo (3) – Euklid A.T. (7)

Győztes idő: 17,4