/ by /   Kiemelt Ügető hír / 0 comments

Jozef Franzl mindkét nagydíjat bezsebelte

 

A Marschall József Emlékversenyt Rapido Ok nyerte Jozef Franzl-lel a kocsijában. A hétéves herélt a favorit Othello Victory-t (Christoph Fischer) és a magyar tréningben lévő Bronsvlinder-t (Hugo W. Langeweg) utasította maga mögé.
A 103. Hungária Díjat Baxter Hill (Josef Franzl) hatalmas fölénnyel, új korosztályos pályarekordban nyerte Úrilány R. (Veljko Mazsity) és Villám Ville (Fazekas Imre) előtt.

I. futam – Istis Darnoperle Hendikep

Serafina Ketti szokás szerint remekül startolt és élre állt. Mögötte két kettesfogat ügetett, melyeket Under World és Ügyeske, valamint Nacho Nico és San Francisco alkottak, a sort nem kiszakadva Pinokkió zárta. Ügyeske lopakodott egyre feljebb és a túlsó oldalon fel is ért a vezető Serafina Ketti mellé. Az utolsó kanyarra fordulva nagyon nyílt volt a verseny, bárki esélyes lehetett akár még a győzelemre is. A befutóban Ügyeske indított elsőként támadást Serafina Ketti ellen, aki ezt nagyon szívesen verte vissza. Majd megjelent Under World és San Francisco, akik viszont átszaladtak rajta és megszerezték az első két helyet. Ügyeske a küzdelem hevében elugrotta magát.

Befutási sorrend: Under World (2) – San Francisco (3) – Serafina Ketti (5)

Győztes idő: 18,3

II. futam – Nyeretlen Kétévesek Versenye

Elég vegyesen sikerült az indítás a nap második futamában. Veritable Yankee kezdett nagyon jól, mögötte Zsenerőz és Zenit Charme kettőse ügetett és Zorina volt még közel. Zséda tudott csatlakozni ehhez a kvartetthez az első egyenesben. A túlsó oldal elején Zenit Charme átvette a vezetést Veritable Yankee-től, a harmadik helyre pedig felügetett Zséda. Ez a három ló pár hosszas előnyre tett szert Zsenerőzzel és Zorinával szemben. Zenit Charme biztos elsőként fordult a befutóra és könnyen nyerte a futamot. Zséda az utolsó kanyarban indított támadást és bár utolérnie nem sikerült Fazekas Imre lovát, a második helyet megszerezte, harmadiknak pedig feljött a végén Zsenerőz.

Befutási sorrend: Zenit Charme (7) – Zséda (5) – Zsenerőz (6)

Győztes idő: 20,6

III. futam – Budapest – New York Amatőrtalálkozó Hendikep II. futam

A startnál hibázott Trónörökös. Jól kezdett a favorit Primusz, mellé Nubia csatlakozott. Utóbbi az első egyenesben a vezetést is átvette. Primusz mellett megjelent Ottey Boss, őket Jackson Junior és Örs kettesfogata követte. A túlsó oldalon Nubia vezető pozícióban hibázott és kiesett a versenyből. Ezután Ottey Boss és Sunny duója került élre. Az ő vezetésükkel érkezett a mezőny a befutóra, ahol többen is támadásba lendültek. Sunny tudott gyorsítani az egyenesben és magabiztos győzelmet aratott. A második helyért alakult ki küzdelem Örs és Primusz között, a célfotó alapján előbbi végzett előrébb.

Befutási sorrend: Sunny (13) – Örs (2) – Primusz (4)

Győztes idő: 19,4

IV. futam – Fekete László Emlékverseny

Lejelentés: EDITOR RAPIDA (6)

Tökéletes indítást követően Uránia RG tudott elmenni vezetni, mögötte kettesfogatokba rendeződött a mini mezőny. Egy körrel a vége előtt Uránia RG mellé felügetett Henrik Ibsen A.T., őket Szacharin és Rocket Boy kettőse követte, a sort egyáltalán nem kiszakadva Orinoco zárta. A túlsó egyenes közepét elhagyva Henrik Ibsen A.T. a vezetést is átvette, Rocket Boy pedig megérkezett Uránia RG mellé. Henrik Ibsen A.T. nagyon magabiztos volt, könnyen nyerte a futamot. A befutóban Rocket Boy már nem tudott annyit jönni, hogy megszerezze a második helyet Uránia RG előtt.

Befutási sorrend: Henrik Ibsen A.T. (4) – Uránia RG (3) – Rocket Boy (5)

Győztes idő: 16,6

V. futam – Marschall Norbert Emlékverseny – Amatőrverseny Hendikep

Hiba nélkül jött el a mezőny a nap ötödik futamában. Cadans Frisia és Tiny Angel diktálták a tempót, őket Noble Rose és Kincses kettőse követte, Kandidátus, Shark WF volt a további sorrend. Miki szorult ki az első kanyarban a harmadik spúrba, de utána beljebb tudott húzódni Cadans Frisia mellé. Az istálló oldali egyenesben kettesfogatokba rendeződött a mezőny. Raffaella SM és Kincses próbáltak támadást indítani, miközben az élen nem történt változás. Cadans Frisia és Miki kettőse érte el elsőként a befutót, ahol megindult a favorit Noble Rose, Kandidátus és Tiny Angel is közel látszott. Az utolsó 150 méteren Miki átvette a vezetést és hiába támadta őt Noble Rose, meg tudta tartani előnyét. A harmadik helyre is izgalmas küzdelem alakult ki Kandidátus és Tiny Angel között.

Befutási sorrend: Miki (6) – Noble Rose (9) – Kandidátus (4)

Győztes idő: 21,3

VI. futam – Marschall József Emlékverseny

Lejelentés: SAMURAI BE (6)

Rendkívül jó tempót diktáltak az ügetők már a start után. Othello Victory ment el vezetni, azonban Rapido Ok sem hagyta magát. Az első egyenesben aztán Rapido Ok beült a favorit mögé, mellé pedig Delux MS ügetett fel. Szinte a teljes mezőny kettesfogatokba rendeződött, a sort Wiss Shadow zárta. Az AMMA istálló kancája indított elsőként támadást a túlsó egyenesben, de ez nem volt veszélyes. A vezető Othello Victory mögött nagy volt a tömörülés mikor a fogatok az utolsó kanyarba értek. Rapido Ok indult el nagy lendülettel a befutóban és szenzációs utolsó 200 méter után magabiztosan nyerte a futamot Othello Victory előtt. Messzi harmadikként Bronsvlinder ért célba.

Befutási sorrend: Rapido Ok (4) – Othello Victory (3) – Bronsvlinder (2)

Győztes idő: 13,9

VII. futam – Dora Díj

Unigena Sun kezdett a legjobban, azonban még nála is gyorsabb volt Urzulina, aki magára vállalta a vezetést. A gyors tempónak köszönhetően eléggé széthúzódott a mezőny. Unigena Sun ügetett a második helyen, őt Uncatchable és a zárkózó VAQU. Em. Q. követték. A túlsó oldal végén kezdett összébb tömörödni a mezőny. Úgy tűnt, hogy Urzulina az utolsó kanyarban fáradni kezd, de nem így lett, a kanca a befutóban könnyen tudott újítani és start-célban nyerte a futamot. Unigena Sun lett mögötte  a második, a harmadik helyre szépen zárkózott Újpesti lány.

Befutási sorrend: Urzulina (7) – Unigena Sun (2) – Újpesti lány (3)

Győztes idő: 17,5

VIII. futam – Szegedy István Emlékverseny

Orderly kezdett hibával, ezzel kiesett a versenyből. Hamilton As volt a leggyorsabb a start után, azonban Milliondollar Lux sem hagyta magát, ők ketten mentek el vezetni. A harmadik helyen ügetett Underpaid Hanover, majd Amazing Koks, Salome’ Bar és Spartacus Ans volt a további sorrend. A túlsó oldalon Conway Boko-t indította el hajtója és felügettek egészen Milliondollar Lux mellé, aki azonban szívósan védte pozícióját és nem engedte át a vezető szerepet. Továbbra is közel volt Underpaid Hanover és ekkor már Donato Luca is az élmezőny tagja volt. Rendkívül látványosra sikerült a befutó, az utolsó 200 méteren négyen, öten csatáztak a győzelemért. Underpaid Hanover-nek sikerült elsőként célba érnie, mögötte érkezett Donato Luca és a hűséges Milliondollar Lux.
A futam után vizsgálat volt (8 – Underpaid Hanover), változás nem történt.

Befutási sorrend: Underpaid Hanover (8) – Donato Luca (11) – Milliondollar Lux (3)

Győztes idő: 15,4

IX. futam – Istis Didie Hendikep

Lejelentés: NAOMI (5)

Szilvás volt nagyon erős az elején és 8-as startszámáról könnyen csukott le a mezőnynek. Tesco Magic, Sebes és Unipress hármasa tömörült mögötte, majd Topmodell vezetésével érkeztek a többiek. A sor végén Tiko Time és Knock-down kettőse ügetett. Szilvás és Sebes duója hozta a mezőnyt a túlsó oldalra, ahol Number One esett vissza az utolsó helyre, Tiko Time és Knock-down pedig megkezdték a zárkózást.
Szilvás a befutóban még rá tudott tenni a tempóra, könnyen szaladt el üldözőitől és biztosan nyerte a futamot. Tiko Time indított támadást, azonban elugrotta magát. Ezután Sebes és Örömtűz reménykedhettek még egy második helyezésben, miközben kívülről Knock-down is begyújtotta  a rakétákat. A második helyre a három ló között volt célfotó.

Befutási sorrend: Szilvás (8) – Örömtűz (4) – Knock-down (9)

Győztes idő: 20,3

X. futam – 103. Hungária Díj

Másodszorra engedték el a startot a nap utolsó futamában. Baxter Hill és Celsius Evo voltak nagyon gyorsak az elején, folyamatos küzdelmet vívtak a vezető pozícióért, végül utóbbinak sikerült élre állnia. Messzi harmadik helyen ügetett Vakarcs RG, őt pedig Vital RG követte. Nagyjából egy körrel a vége előtt ért fel a hátsó régió is. Celsius Evo és Baxter Hill kettőse fordult elsőként a túlsó oldalra, őket Vakarcs RG és a szépen zárkózó Syria A.T. duója követte, Villám Ville és Vital RG volt a további sorrend, de hátulról Isaac Newton A.T. és Úrilány R. is folyamatosan egyre közelebb kerültek az élmezőnyhöz. Baxter Hill az utolsó 400 méter kezdetén köszönt el mindenkitől, Celsius Evo fáradni kezdett, a helyét Vital RG vette át, ő azonban a kanyarban hibázott és kiesett a versenyből. Baxter Hill hatalmas fölénnyel nyerte a futamot, a helyezéseken pedig két magyar ló, nevezetesen a Derby-nyerő Úrilány R. és Villám Ville osztoztak.

Befutási sorrend: Baxter Hill (1) – Úrilány R. (11) – Villám Ville (3)

Győztes idő: 17,8