Remek mezőnyök, ügető, galopp és agárversenyek hétvégén

Kilenc futammal folytatódik az ügetőszezon szombaton, a kiegyenlített versenyekben összesen 109 ló áll starthoz. Ennek köszönhetően szakmai és fogadási szempontból egyaránt kiváló szórakozást ígér a program, a nap legrangosabb ütközete a Föl-le Díj lesz. A szaklapnál a championi címért csatázó hármas, azaz Veljko Mazsity, Fazekas Imre és Hajnal Tibor lovai, nevezetesen Unreal Boss, Villám Ville és Unique Boy képviselik a legjobb esélyt. Az említett trióra Trencsén (Kolozsi Sándor) jelenthet még veszélyt, de rajta kívül Ügető Star és Tiara Boss sem írható le. Érdekesség, hogy már rögtön az első négy futamban maximális mezőnyök sorakoznak fel az autó mögé, így érdemes már kezdésre, 14.00 órára kilátogatni. Természetesen a Jackpot sem maradhat el, a megszokott Kincsem+ játék 15.15-kor jelentkezik.

Vasárnap a szezon során utolsó alkalommal lesz használva a gyeppálya, és egyben a nagydíjak sora is zárul, méghozzá a hagyományos Lovaregyleti Díjjal. A 2800 méteres futamban a jobb háromévesek először néznek farkasszemet az idősebb távmenőkkel, a formák alapján pedig a fiatalabb generáció tagja, az Aussie Rules apaságú Rosenfire (Martin Laube) lehet majd a favorit. A Magyar St. Leger harmadik helyezettje ezúttal már Kovács Sándor tréningjéből próbálhatja bezsebelni a rangos trófeát, ebben azonban Freddie Mercury (ifj. Kozma István), Laurentius (Jan Verner), Eltham (Stanislav Georgiev), Bigfoot (Nicol Polli) és Argentario (Aleksandar Sasic) is megakadályozhatja. A több mint egy körös megmérettetésre a Totalizatőr 200.000 forint Tét jackpotot ajánlott fel, így érdemes lesz ezt a játéktípust választani. A nap másik kiemelt csörtéje a Kerekes Gábor Emlékverseny – Magyar Kétévesek Nagydíja lesz, a hazai tenyésztésű csikók közül Csalán (Martin Laube) és Nyelvtörő (Paizs Gábor) emelkedik ki, ám kis javulással gyakorlatilag bárki bejelentkezhet egy jobb helyezésre. A program elején az Októberi Gátversenyben újra láthatjuk a zsinórban ötödik győzelmére készülő Jack the Giant-et (Bakos Gábor) is. Kora délután a telivérek mellett az agaraknak is főszerep jut, tekintve, hogy 13.50 és 15.15 között négy agárverseny is megrendezésre kerül, és feltűnik többek között Cody, Deep Night és Coming Soon is, de a fantasztikus munkahírekkel rendelkező, most debütáló Merlin fellépését is kíváncsian várhatjuk. Kezdés 11.30-kor, a Kincsem+ futam pedig a megszokott időpontban, 15.15-kor indul. Mindkét nap élőben közvetít a