/ by /   Kiemelt egyéb hír / 0 comments

Miért pont Írország? 1. rész

A hétén 24 kitűnő származású telivér csikót vásároltak a hazai futtatók Írországban. Utánajártunk, hogy mi volt ennek a nagy vásárlási kedvnek az oka. Elsőként Molnár Gyöngyivel beszélgettünk.
 
Miért pont Írországba mentetek lovat venni?
– Egyrészt Írország a lóversenyzés egyik őshazája, egyszerűen fantasztikus telivéreiket vannak, kiemelkedő származással, küllemmel és versenyteljesítménnyel bírnak. Meglátogattunk egy ír ménest is, ahol olyan fedezőmének voltak, amilyenekkel magyar ember szinte sehol máshol nem találkozik. Az a csontozat és az a felépítés egyszerűen lenyűgöző volt. Másrészt az ír lótenyésztés világszínvonalú, így másod és harmad vonalban is nagy lehetőségek vannak. Harmadrészt az árverést szervezők nagyon sok segítséget nyújtottak már előzetesen is, segítettek a szervezésben, a kiutazásban, így neki mertünk vágni ennek az útnak. Ezenkívül ki kell emelni a fantasztikus ír vendégszeretetet, amit kint tapasztaltunk. Összességében elmondhatjuk, hogy nagyon jól éreztük magunkat.
 
Hazai tenyésztésű lovaitok is vannak, sőt ti magatok is tenyésztetek. Mit vártok az ír import lovaktól?
– A realitás talaján maradva, az úgymond olcsóbb, megfizethető kategóriájú lovakból válogattunk. Ennek ellenére is bízom abban, hogy megállják majd a helyüket a Kincsem Parkban és akár nemzetközi szinten is. A származás és a felnevelés adott, azokat a körülményeket Közép-Európában nem lehet megadni, az nagyon jó, így minden okunk megvan a bizakodásra.
 
Sikerült-e azokat a lovakat megvenni, amiket kinéztetek?
– Voltak olyan lovak, akiket előre kinéztünk a származása alapján a katalógusból, de a külleme, lábállása nem nyerte meg a tetszésünket. Fontosnak tartom, hogy velünk volt Fézer Róbert trénerünk, az ő szava volt a döntő, ő a szakember, neki kell ezekkel a lovakkal eredményt elérni. Voltak olyan lovak is, akiket elsőre átlapoztunk a listán, de az előjártatóban nagyon jó benyomást tettek ránk, így licitáltunk rájuk. A sikeres vásárlásnak nincsen kőbevésett receptje, nem elég a papírt nézni, nagyon figyelni kell a lovakat, jó hogy többen voltunk kint és persze nem árt ha van egy kis szerencse is.
 
Mi volt a sorvezetőtök a vásárláskor?
– Nem volt egy egységes szabály, két irányban indultam el. Vettem nagyon jó származású mént, nem túl lenyűgöző küllemmel. De sikerült ezen a szinten egy nem túl erős származású lovat is megvenni, csodálatos küllemmel és karakterrel. Páromnak a származás és a küllem mellett, van még egy fontos, igaz nem szakmai szempontja a vásárlásnál: a szín. Nagyon szereti a szürkéket, így igyekeztünk szürke lovat is venni. Ha abból indulunk ki, hogy az elmúlt tíz évben hány jó szürke ló volt a Kincsem Parkban, akkor lehet, hogy neki lesz igaza.
Ezek a yearlingek 2019 nyarán már futhatnak a Kincsem Parkban, nagyon várjuk a bemutatkozásukat, bízunk a jövőben!
 
Folytatjuk…
 

SHARE THIS