/ by /   Kiemelt egyéb hír / 0 comments

Esti Fény mindent vitt – 2.rész

Interjúnk második részében Zala Csaba trénerrel beszélgettünk Esti Fényről.

Milyen tervekkel vágtatok neki áprilisban a szezonnak? Mit tűztetek ki célul?
– A Magyar Derby volt a fő cél, már télen arról beszéltünk, hogy szeretnénk megnyerni vele, az egész istálló nagyon bízott benne. Nagyon jól indult az év, a Nemzeti Díjban hozta a várt eredményt a gyors verseny ellenére, az Alagi Díj még egy helyezéssel jobban sikerült, aztán a Derbyben pedig feltette az i-re a pontot. A többi győzelméről pedig csak a legnagyobb tisztelettel tudok beszélni, nagy fölénnyel győzött, aztán a nemzetközi mezőnyben a legjobbját futotta, a St. Legerben pedig bizonyította, hogy küzdeni is tud, ha kell.

A Ménesmesternek, Balika Attilának a Kincsem Díj tetszett a legjobban. Te is azt tartod a legnagyobb sikerének?
– Így van, szakmailag mindenképpen. Az öreg lovak ellen, nemzetközi mezőnyben megmutatta, hogy ő igazából mennyire jó. Igazából már a Szent István Díj után jelezte, hogy sikeres lesz a Kincsem Díjban is. Komoly javulást mutatott.

Mennyire könnyű vagy éppen nehéz feladat az, hogy több jó hosszútávú, illetve öreg lovad van felkészítés vagy menedzselés szempontjából?

– Felkészülés szempontjából ez nem rossz dolog, mert tudom párban dolgoztatni őket, variálni a munkát és így össze tudom mérni nagyjából a formájukat. Viszont menedzselés szempontjából ez egy nehéz dolog, mert mindegyiknek más a tulajdonosa és mindenki szeretne jó és komoly versenyt nyerni, lehetőleg olyan versenyben indulni, ahol nem a tréningtársa képviseli a legnagyobb konkurenciát. Természetesen mindegyik lovat maximális odaadással készítjük és mindent megteszünk azért, hogy a lehető legjobb eredményt hozzák.

A Kincsem Díj felkészülés hogyan zajlott? Milyen munkákat mentetek az utolsó héten?
– A Kincsem Díj előtt inkább középtávú lovakkal készítettem, akik jó tempót tudtak neki diktálni, Sorbonne és Sárkányfű volt akkor általában a partnere. Nem mentük sokat vele, hiszen már szeptemberben jártunk, sok verseny volt már a lábában, nem kellett erős munkákat adni neki.

A Magyar St. Leger 2800 métere sokszor okoz meglepetést, meglepi a favoritokat. Esti Fény nyert, de a vártnál kisebb volt a különbség. Hogyan emlékszel vissza arra a versenyre?
– Őszinte leszek, ekkor már kissé magabiztosak voltunk, már nem készültünk olyan keményen, mint kellett volna talán. Azt gondoltam, hogy könnyen meg fogja oldani a feladatot. Nem volt könnyű győzelem, de szerencsére végül sikerült neki.

Mitől tudott az évjárattársai fölé nőni, mitől volt ilyen átütő?
– Nehéz kérdés, mert elég lusta lónak indult és nem szívesen dolgozott, viszont a versenypályára lépve teljesen más viselkedést mutatott. Annyira jól koncentrál a versenyeken, hogy szerintem ez lehet az ő eredményeinek a titka.

Mi az ő igazi távja, hol szeretnéd őt jövőre indítani? Melyek azok a versenyek, amiket mindenképpen megcéloztok?

– A távja szerintem 2000-2400 méter, de 2800 méteren sem jönne zavarba. Szeretnénk a Millenniumi Díjat, a Kisbéri Díjat és a Kincsem Díjat megcélozni az itthoni versenyek közül. Mellette majd a tulajdonosi körrel eldöntjük, hogy külföldön hol fogunk indulni.

SHARE THIS