/ by /   A nap híre, Kiemelt Ügető hír / 0 comments

Újrázz! sikere az Évnyitó Díjban

A néhány hetes téli pihenőt követően elkezdődött a 2019-es ügetőszezon a Kincsem Parkban. A nyitónap főfutamában, az 1900 méteres Évnyitó Díjban kicsi, de erős mezőny állt starthoz. Meglepetésre az egyik favorit Rocky HR még az autó mögött durva hibát vétett, ezzel nehéz helyzetbe hozta magát. Egy ideig Samuel Becket A.T., majd Timoko R.L. diktálta a tempót, az utolsó kanyarban aztán elindult Újrázz! és roppant magabiztosan nyerte a versenyt, ezzel korrigálva gyengébb szilveszteri produkcióját. A második helyre a „világ végéről” érkező Rocky HR érkezett meg, előzve a Timoko R.L. – Samuel Becket A.T. párost.

Kolozsi László napi favoritjai közül Zizitop futott még remekül, a szürke négyéves igen könnyen búcsúzott el nyeretlenségétől a negyedik futamban. A délután másik Kincsem parki főszereplője Nagy Ferenc volt, hiszen két idomítottja is győzelemmel kezdte az idényt. Először a Daniela Hendikepben San Francisco, majd nagyjából két órával később, a Kézműves Hendikepben Usain oktatta ellenfeleit, mindkét ló tetszés szerint sétált haza.

SHARE THIS