/ by /   Interjúk-szakcikkek / 0 comments

Bemutatjuk az ügető szakág trénereit – 3. rész

HORVÁTH ZOLTÁN

A 2018-as szezonban a 10. helyen zárt Horváth Zoltán idomárhajtó. Zsoké bátyja, Horváth Károly révén fiatalon, 1989. júniusában kóstolt bele a lóversenysport világába. Először a galopp versenyzést ismerte meg, 17 évesen már egy teljes nyarat a lovak mellett dolgozott. A súlyával nagy harcban volt, így nem vált belőle zsoké, így több pályatársához hasonlóan váltott és az ügetőre került. A nagy tapasztalattal rendelkező Eszes Mátyásnál kezdett 1990-ben, sokat tanult tőle és több neves idomártól is. Dolgozott rövid ideig Németországban és Bécsben is, de a szíve hazahúzta és azóta is itthon dolgozik.

Január 27-én vasárnap indul az új szezon, kik lesznek a 2019-es év reménységei?
–  Zente, Zlatan LIW, Willemijn SB, illetve párom Fejszés Kitti lova, Aslaug Princess futásaihoz fűzök nagy reményeket.

Hogy állsz a kétéves lovakkal? Milyen reményeket fűzöl hozzá?
– Van egy ilyen fiatal lovam van most, és remélem, hogy lesz több is, ő Biztass! (Maximus Lindy – Gyorsulj!), egy apró termetű ló, de nagyon tehetségesnek tűnik már most.

Az istállóban járva feltűnt, hogy van olyan lovatok, akinek Kincsemhez hasonlóan saját háziállata van?
– Igen, ő Livi Kickoff és neki egy nyuszija van, aki a boxban mindig vele tartózkodik. Livi sajnos egy picit idegesebb természetű, de a nyuszi nagyon sokat segített neki.

SHARE THIS