/ by /   Interjúk-szakcikkek / 0 comments

Bemutatjuk az ügető szakág trénereit – 8. rész

FAZEKAS IMRE

Fazekas Imre – vagy ahogy mindenki szólítja, „Pimri” – három évtizede hazánk legeredményesebb idomárja. 2018-ban elsősorban fiatal lovainak köszönhetően, újabb idomár-championi címet ünnepelhetett.

Hogyan kerültél kapcsolatba a lóversennyel?
– Vidéki gyerek vagyok és otthon a szomszédban voltak lovak, akiket nagyon megszerettem. Aztán egy újsághirdetésben láttam, hogy a Lósport Vállalat lovas tanulókat keres, erre rögtön jelentkeztem. 1971-ben a galoppon kezdtem, jól is alakult a lovastanulói időszak, 1979-ig itt lovagoltam versenyekben is és megnyertem jó néhány futamot. De mivel a súlyom egyre gyarapodott, 79-ben átkerültem az ügetőre.
Ezután bevonultam katonának, 1982-ben leszereltem és rá két évre megkaptam a segédhajtói engedélyt. A harmadik évben 51 győzelemmel kiemelt segédhajtóként már minden versenyben hajthattam, majd miután kinyertem a 60 versenyt, 1991-ben kaptam idomári engedélyt.

Mit szeretsz a legjobban a munkádban?
– Természetesen a lovakat nagyon szeretem és mindent, ami velük kapcsolatos, az ellátásuk, az idomításuk, a hajtásuk. A csikók nevelése, felkészítése, felhozása egy nagyversenyre nagyon nagy szakmai munka és kihívás.

Hogyan értékeled a 2018-as szezont?
– Mivel megnyertük az idomári championátust, így azt mondhatom, hogy jól zártuk az évet. Igaz ehhez kellett az is, hogy a HICO istálló már ne versenyezzen decemberben. Néhány lótól többet vártam, egy-két verseny nem úgy sikerült, ahogy szerettük volna. Úgy gondolom, hogy ha ezek a versenyek jobban alakulnak, akkor nem lett volna ekkora küzdelem a championi címért.

Jelenleg hány lóval foglalkozol? Kiket emelnél ki a tavalyi évből a teljesítménye miatt?
– 38 ló áll most az idomításomban. A tavalyi évben három ló emelkedett ki: Zenit Charme, Villám Ville és Aurum Ville. Mindhárman 2-2 nagydíjat nyertek és a két idősebb ló még helyezve is volt további nagydíjakban.

Mely lovak okoztak esetleg csalódást?
– Villám Ville-nek sajnos nem sikerült a Derby, csak a negyedik helyen végzett, pedig nagyon bíztunk benne, ez egy picit csalódás volt. De aztán év végén kárpótolt bennünket, mert nyert két nagydíjat. Zenit Charme-ot szintén meg tudom említeni annak ellenére, hogy az előbb pozitívan emeltem ki, mert hiszem, hogy még ennél is többre képes.

Mit vársz az idei szezontól?
– Minimum egy ilyen évet, mint a tavalyi volt, de nagyon sok reményteli két- és hároméves lovunk van. Abban is bízom, hogy Zenit Charme tovább komolyodik és a Derbyben eredményesen szerepelhet.

Említetted, hogy több fiatal, két- és hároméves reménység is áll az istállókban. Kiket emelnél ki közülük?
– A háromévesek közül Aurum Ville-t, aki már bizonyított, Aron Chupa-t aki csak kvalifikált és Abrakadabrát, aki szintén nagyon tehetséges ló. Sajnos egy műtétet kellett rajta végrehajtani, de ha meggyógyul a lába, tőle is sokat várunk.
A négyévesek közül Zenit Charm mellett, meg kell említenem ZimmeZoom-ot, aki remélhetőleg sokat erősödött a téli pihenője alatt és az idei éve eredményesebb lesz, mint a tavalyi.
A kétévesek közül ZimmeZoom teljes testvére, “Bizony ám” egy jó küllemű, jó mozgású ló és Aron Chupának a teljes testvére, Blue Moon, akinek kifogástalan a mozgása, nagyon jó indulatú, jól áll a tréninghez. Aurum Ville-nek is van egy teljes testvére, Bazsiville, aki szintén jó mozgású, bennük mind nagyon bízom.

A nagyszerű, veretlen Longines-nal mik a tervek idén?
– Már megkezdte az alapozást, készülünk vele is, egyelőre kisebb felhozó versenyeket szeretnénk vele futni és ha tovább fejlődik akkor természetesen fog indulni a nagydíjakban is.

 

 

SHARE THIS