/ by /   Interjúk-szakcikkek / 0 comments

Bemutatjuk az ügető szakág trénereit – 9. rész

KELEMEN TAMÁS

Mikor és hogyan kezdődött a pályafutásod az ügetősportban?
– 1975-től járok az ügetőre, akkor nézőként voltam jelen a Kerepesi úti Ügetőpályán. Magával ragadott a versenyzés hangulata, így itt maradtam. A rendszerváltás után 1990-ben az elsők között voltam, akik lovat vásároltak, majd a sulkyba is beültem és amatőrhajtó lettem. Beleszerettem ebbe a világba, így egyre több és több lovam lett, szép sikereket értem el itthon és külföldön is amatőrként, jelenleg trénerként dolgozom.

Hány ló áll az istállódban?
– Három lovam van most, a hároméves, igen ígéretes Aladár LB és két jó hendikep ló, Trónörökös és Miki.

Mit szeretsz a legjobban a munkádban?
– A lovakat természetesen és úgy összességében mindent, ami velük kapcsolatos. Nagyon szeretem a csikókat felkészíteni, fantasztikus látni, ahogyan egy csetlő-botló csikóból, az alapoktól kezdve egy igazi versenyló válik. A nálam született, egészen pici korától ismert csikóknál meg pláne.

Hogyan értékeled a tavalyi szezonodat?
– Nem volt igazán értékelhető az évünk, hiszen a csikó akkor még csak kétéves volt, épphogy bemutatkozott. Trónörökös közepesen teljesített, Miki pedig sajnos egy pataprobléma miatt fél évet állni kényszerült.

Akkor nem lehet kérdés, hogy sokkal jobb szezont vársz most.
– A tavalyinál sokkal jobb évet várok, ez nem kérdés, de nagy dolgokat nem terveztem. Talán még egy lóba beruházunk, de fiatal lovat most nem fogunk venni.

Mire vagy a legbüszkébb?
– A lovaimra természetesen elsősorban és lányaimra, akik szintén imádják az ügetőt, sőt Viktória lányom amatőr champion címet is elért. Sok kiváló lovat hajtottam az évek alatt, amatőrként mindent elértem, amit csak szerettem volna. Sőt nagydíjakban is voltak szép sikereim, megnyertem az 1600 méteres Pannónia Díjat még a Kerepesi úton és a leghosszabb, 4200 méteres Baka Hendikepet is. A sportnak köszönhetően bejártam a világot Moszkvától Chicagoig képviseltem hazánkat, kétszer voltam Amatőr Európa-bajnok.

 

 

 

 

 

SHARE THIS