/ by /   E-Turf Magazin, Interjúk-szakcikkek / 0 comments

Winx királynő világrekordja

Írta: Brent Zerafa, racing.com. Fordította és szerkesztette: Kovács Botond.

Winx (2011 pk, Street Cry – Vegas Showgirl, Al Akbar), az ausztrál szupersztár kanca a március elejei Chipping Norton Stakes megnyerésével világrekordot állított fel. A világ lóversenyzésének történetében egyetlen ló sem nyert még huszonhárom Group 1-es versenyt. Mostanáig Winxnek osztoznia kellett az elsőségen az egykor Willie Mullins idomításában álló ugrófenoménnel, Hurrican Fly-jal (2004 pher, Montjeu – Scandisk, Kenmare), aki 2008 és 2015 között aratta győzelmeit. Mindez azonban már a múlté, új uralkodó került a trónra. Winx győzelmi sorozata harminckét futam óta tart, a Chipping Nortonban csak 1/12-es odds-szal (!) voltak hajlandóak fogadást kötni rá a bukmékerek. 2018-ban a világ legjobb lovának választották Winxet, igaz, az elsőségen osztoznia kellett Cracksmannel.

A történelmi jelentőségű futamban a közönség egy pillanatra úgy látta, a királynő diadalmenete megszakadhat. Happy Clapper nyergében Blake Shinn-nel kemény ellenfélnek bizonyult, de Ausztrália nemzeti hőse keményen állta a sarat. – Sohasem kételkedtem lovamban – nyilatkozta Hugh Bowman zsoké. – Winx szuperklasszis, nincs még egy hozzá hasonló telivér a világon. Könnyedén reagált, amikor megindítottam, és ha akarom 1 ¾ hossz helyett még többel nyerünk. Blake azt hitte, ha a helyből kemény tempót diktál, a végén nyerhet. Ismerem jól a kollégámat, készültem erre a taktikára. Egy viszonylag kis mezőnyben, ez nem mindig vezet eredményre. Most is ez történt. Bár úgy gondolom, teljesen mindegy mivel próbálkoznak Winx ellen. Haszontalan minden ügyeskedés.

Winx negyedik alkalommal nyerte meg a Chipping Nortont, amelynek hét indulójából hatot a kanca idomárja, Chris Waller adott. A futamot eddig csak Tie The Knot (1994 sher, Nassipour – Whisked, Whiskey Road) tudta négy alkalommal megnyerni 1999 és 2002 között. Itt a lehetőség az újabb rekord felállítására.

Winx:

23 Group 1-győzelem

31 győzelem megszakítás nélkül

24.2 millió ausztrál dollár (4.73 milliárd forint) életnyeremény

Legutolsó veresége: Ausztrál Kancadíj, II. helyezés, 2015

SHARE THIS