Írta: Matt Butler és Graham Green, Racing Post. Fordította és szerkesztette: Kovács Botond.
Április 6-án futják a Grand Nationalt, Nagy-Britannia leghíresebb akadályversenyét, amelynek összdíjazása idén 1 millió font (374 millió forint) lesz. Negyven ló áll starthoz a nagy presztízsű hendikepben, és harminc ugrás várja a bátor, de azt is mondhatnánk vakmerő zsokékat a 6900 méteres távon. Ez több mint két teljes kört jelent az Aintree Racecours-on, Liverpoolban. Mivel hendikepről van szó, az indulók nem egyforma terhet visznek a futamban. A legjobb ló viszi a top-súlyt, ebben az esetben 74.5 kilogrammot. A Grand Nationalt 1839-ben futották először, és a győzelem Lottery és Jem Mason nevéhez fűződik. Azóta minden évben megtartották a versenyt, kivéve 1916 és 1918 között. 1993 azért marad emlékezetes, mert a mezőny harminckilenc indulója közül harminc figyelmen kívül hagyta az érvénytelen startot, megkezdte az őrült száguldást, és lefutotta a távot. Heten értek célba, élükön Esha Ness-szel, a verseny történetének második legjobb idejét futva. A versenyintézőség azonban úgy döntött, megsemmisíti az eredményt. Esély sem volt az ismétlésre. Évente körülbelül 600 millió ember kíváncsi a nagydíjra a pályán és a képernyők előtt.
Bár az indulók végleges listáját csak két nappal a futam előtt teszik nyilvánossá, már biztosnak látszik, hogy ott lesz a tavalyi győztes Tiger Roll, aki jelenleg favoritként várja az indítást. Ha sikerülne a bravúr, ő lenne a második ló Red Rum mellett, aki két egymást követő évben nyerni tudott. Idén Anibale Fly viszi a top-súlyt.
Red Rum a legismertebb győztes a verseny történetében, és ő az egyetlen, aki háromszor tudott nyerni. Golden Milleren kívül senkinek sem sikerült behúznia a Cheltenham Gold Cupot és Grand Nationalt ugyanabban a szezonban, neki 1934-ben sikerült. Manifesto 1895-től fogva nyolc alkalommal indult ez abszolút rekord, és kétszer nyert. Érdekesség, hogy Sir Anthony McCoy csak egyszer tudott nyerni (Don’t Push It, 2010), pedig hússzor próbálkozott.
Sir Anthony McCoy
Számos ugrás annyira hírhedt, hogy nevet kapott. Az egyik ilyen a Becher’s Brook (hatodik ugrás), amely Martin Becher századosról kapta a nevét a XIX. században. A lovas egy esés után az ugrás mögötti vizesárokban keresett menedéket a mezőny lovai elől. „Utálom a vizet, ha nincs benne whisky” – így kommentálta az esetet a tiszt a későbbiekben.
A Becher’s Brook
A Foinavon (hetedik és huszonharmadik ugrás) 1967-ben kapta az elnevezést a Foinavon nevű, szélső esélyt képviselő, 100/1-hez adott lóról. Történt, hogy az egész mezőnyt megfogta a legkönnyebbnek tartott ugrás, és nagy tumultus alakult ki előtte és mögötte. Az óriási zűrzavarban hirtelen megjelent az addig messzi utolsóként galoppozó Foinavon, átverekedte magát a káoszon, és mire mindenki észbe kapott, már utcahosszal vezetett. Előnyét a célig meg tudta tartani, és nyert! A Canal Turn (nyocadik és huszonnegyedik ugrás) azért veszélyes, mert utána kilencven fokos kanyarban folytatódik a versengés. A Valentine’s Brook 165 centiméter magas és 1 méter széles, mögötte másfél méteres vizesárokkal. A legenda szerint 1840-ben egy Valentine nevű ló úgy ugrotta át, hogy a hátsó lábaira érkezett. Ez az akadály a legmagasabb. A The Chair (tizenötödik ugrás, csak egyszer kell megugrani) a legmagasabb és legszélesebb. 170 centiméter magas és két méter széles az akadály előtt fekvő árokkal együtt. Onnan kapta a nevét, hogy ez volt az egyetlen ugrás, amelynek közelében egy széken (chair) ült az egyik steward, aki feljegyezte a még versenyben lévő lovak neveit. A legjobb időt Mr. Frisk futotta 1990-ben (8.47.80), a leglassabbat Lottery 1839-ben (14.53). A legidősebb győztes a tizenöt éves Peter Simple volt 1850-ben, a legfiatalabb az ötéves Alcibiade (1865), Regal (1876) Auterlitz (1877), Empress (1880) és Lutteur III (1909). A legidősebb nyerő lovas a negyvennyolc esztendős Dick Saunders amatőr volt 1982-ben Grittar nyergében, a legfiatalabb Bruce Hobbs, aki csupán tizenhét éves volt, amikor 1938-ban Battleshippel diadalmaskodott. A legnagyobb mezőny hatvanhat telivért vonultatott fel 1919-ben, a legkisebb mindössze tízet 1883-ban. 1984 arról marad emlékezetes, hogy akkor fejezték be legtöbben a versenyt, huszonhárom lovas mázsált vissza, ugyanez csak kettőnek sikerült 1928-ban. Tizenháromszor született kanca-győzelem. 1977 óta hölgyek is indulnak, 1982-ben Geraldine Rees volt az első aki sikeresen teljesítette a távot. A legeredményesebb Katie Walsh volt, aki 2012-ben harmadikként abszolválta a versenyt. Fred Winter nevét érdemes még kiemelni, aki kétszer lovasként és kétszer idomárként is sikert aratott. Aldantini és Bob Champion 1981. évi győzelmét azért jegyezte meg az utókor, mert a ló oly sok sérülést szenvedett pályafutása során, hogy szinte esélye sem volt a jó szereplésre, lovasa pedig azután szállt nyeregbe, hogy legyőzte súlyos rákját. Történetükről könyv és film készült, a zsokét II. Erzsébet királynő a Brit Birodalmi Rend lovagkeresztjével tüntette ki érdemei elismeréseként.
Aldantini és Bob Champion