/ by /   A nap híre, E-Turf Magazin, Friss hírek, Hazai galopp hírek / 0 comments

Pazar eredmények Pozsonyban

Hazánk indulói ismét kitettek magukért a pozsonyi túrán, hiszen a teljes magyar delegáció pénzdíjas helyezésekkel gazdagon érkezett haza.

A fiatal lovak közt úgy tűnik „új csillag van születőben”, hiszen a kétévesek versenyében Stanislav Georgiev importja, Vain Hope sikerrel duplázott pályafutása második versenyében. A futam különlegessége, hogy az Álmodó istálló büszkesége Centa (Tomás Lukásek), egészen az utolsó pillanatokig magánál tartotta a vezető pozíciót, mindössze 20 méterrel a cél előtt fáradt el kissé, így az erős hajrával jelentkező Vain Hope átszaladt rajta. Ennek ellenére Centa a most látottak alapján szépen javul, nagyon várjuk legközelebbi szereplését reméljük mindkét főszereplő hamarosan akár hazai közönség előtt is bemutatkozik.

Vain Hope célfotóban

A versenyről készült videó az alábbi linken visszanézhető!

Büszkék lehetünk a 27. Cena Mysaban induló Thai Rock-ra is, aki 5. helyen zárt az 1000 méteres sprintben. Thai Rock (Bakos Gábor) startja nem sikerült jól, emiatt komoly térveszteséggel kellett nekivágnia a futamnak, a versenytársakhoz képest pedig ekkora hátrányból már nehéz volt felvenni a ritmust. A gyors kezdés később a befutó végén megbosszulta magát, hiszen az élen haladók nagyrészt már fáradtak, ekkor kerülhetett ismét küzdelembe Thai Rock, aki végül nagy szívvel egy rendkívül szoros 5. helyre küzdötte fel magát.

Thai Rock (piros blinkersz) célfotóban az 5. helyért

A versenyről készült videó az alábbi linken visszanézhető!

Hasonlóan szívmelengető volt látni a 2000 méteres 27. Cena Pat’s Music mezőnyét is, ahol mindhárom magyar versenyzőnk küzdelemben volt a legjobb helyezésekért. Ugyan a cseh Sasa-t nem sikerült megverni, a második-, harmadik- és a negyedik díj is hozzánk került Song Little Song (Stanislav Georgiev), Rose Fire (Piotr Krowicki) és Bubi Pata (Bakos Gábor) sorrendben. A versenyben sokáig Bubi Pata diktálta a tempót, egészen a befutóegyenesig sikerült is megtartania pozícióját, ekkor indult el könnyen kézből Sasa, akit a kívülről érkező Rose Fire és a belülről zárkózó Song Little Song is erősen ostromolt, minden erőfeszítés ellenére a kiváló cseh ló a végsőkig kitartva elsőként ért át a célvonalon. Ennek ellenére a helyezésekért küzdő indulóink dicséretet érdemelnek a becsületes helytállásért!

A versenyről készült videó az alábbi linken visszanézhető!

A hivatalos eredmények az alábbi linken elérhetők.

További képekért látogassanak el a Vivafoto facebook oldalára!

Minden versenyzőnknek gratulálunk a szép eredményekhez!

Varga Áron

fotó: zavodisko.sk