/ by /   E-Turf Magazin, Friss hírek, Hazai galopp hírek / 0 comments

Maronka Gábor ötszörös bajnok a Memorijal Kralja Aleksandra-ban

Kiváló szakemberünk, Maronka Gábor vasárnap történelmet írt Sabac-on a Memorijal Kralja Aleksandra-ban, hiszen idén már zsinórban ötödször győzedelmeskedett a nagydíjban.

A különleges sorozatban végig Aleksandar Jovanović (INTERGAJ istálló) tulajdonos lovaival sikerült elérni a szép eredményeket, aki már 2014-óta rendszeresen futtat hazánkban is. A menedzsment minden évben kivételes érzékkel fiatalítja meg állományát, melynek köszönhetően a közelmúltban megvásárolt Köln-el az idei esztendő Memorijal Kralja Aleksandra-t is sikerült meghódítaniuk. A győzelmek értékét tovább növeli, hogy az eddigi ismereteink szerint még egy trénernek sem sikerült egymás után ötször ez a bravúr.

A 2015-óta tartó remekbe szabott széria során több zsoké is ismételni tudott, idén Djordje Perovic már másodszor vehetett át tiszteletdíjat, ezúttal Köln-nek köszönhetően. A „Balkán Tigrise”2017-ben is nyerőt lovagolt, akkor Sammy’s Warrior nyergében. Sammy’s Warrior szintén többszörös nyerő, neki köszönhető a 2016-2017-es siker, előbbiben Andrea Fele társaként. Egy évvel később 2018-ban a Magyar Derby győztes Merion ért át elsőként a célvonalon, Martin Laube-vel az első győzelem pedig Golden Journey és Jaroslav Línek párosához köthető.

A futam az alábbi linken megtekinthető!

Gratulálunk a példátlan teljesítményhez!

Varga Áron

forrás: Deák György

fotó: Deák Sára

video: BG TURF.com

SHARE THIS