/ by /   Friss hírek, Interjúk-szakcikkek / 0 comments

Miért öregednek ki lassabban a zsokék?

Írta: Matt Butler, Racing Post. Fordította és szerkesztette: Kovács Botond.

A sportolók visszavonulása érzékeny téma, a rajongók és az újságírók mindig óvatosan fogalmaznak, ha úgy érzik, eljárt kedvencük felett az idő. A többség a csúcson szeretné abbahagyni mesterségét, beszéljünk akár labdarúgóról, tenisz, golf vagy jégkorong játékosról. Általában harmincas, legfeljebb negyvenes éveikben hagynak fel az atléták a rendszeres versenyzéssel, ez azonban másként működik a lóversenyzésben.

Frankie Dettori ebben a szezonban is rendszeresen szerepel a címlapokon, de a 48 éves zsoké az aktív életkor tekintetében nem alkotott egyedülállót. A japán szupersztár, Take Jutaka 50 éves idén és sorra nyeri a nagydíjakat, akárcsak az 54 esztendős amerikai Mike Smith. Lester Piggott és Bill Shomaker 58 éves kora után is rendszeresen lovagolt, nem beszélve a világrekordernek számító Kállai Pálról, aki 73 esztendősen is nyert még versenyt. A jelenlegi korelnök az amerikai Perry Ouzts, aki 1973-ban nyerte élete első futamát, és azóta meg sem állt, tavaly 64 évesen nyerte élete hétezredik versenyét (az amerikai lóversenyzés történetében ő a kilencedik, akinek ez sikerült), idén 49 győzelem szerepel a neve mellett. Ouzts esetében érdekesség, hogy karrierje során csupán kilenc olyan futamban volt sikeres, amelyben 100 ezer dollárnál többet keresett a tulajdonosoknak. A többi verseny szinte kivétel nélkül hétköznapi futam volt.

Perry Ouzts egykor és ma – öreg ember nem vén ember

 

Frankie mellett jelenleg az ötven éves ír John Egant és Niall McCullagh-át, valamint a két esztendővel idősebb francia Gérald Mossé-t említenénk meg, és minden tiszteletünk és elismerésünk mellett hozzátesszük, hogy aki járt már a pozsonyi versenytér mázsaházában, akár úgy is érezhette, hogy az Old Boys Country Clubba tért be. Sokakban felvetődik tehát a kérdés: mi az oka annak, hogy a versenylovasok később öregszenek ki?

Lester Piggot 56 évesen – mellette Vincent O’Brien

Az első okot talán abban találhatjuk, hogy a lóversenyzés ugyan komoly fizikumot igényel, de mégis másmilyen erőkifejtésre van szükség, mint egy labdarúgónak vagy rögbi játékosnak. Egy zsokénak ha napjában többször is, de egyszerre legfeljebb három percig (az ugró sportban ez akár hét-kilenc perc is lehet) kell teljesíteni, igaz gyakran erejükön felül. A fociban vagy a rögbiben ráadásul folyamatos a test-test elleni küzdelem, amely nem percekig tart, hanem akár másfél órán keresztül. Meg kell azonban jegyezzük, hogy a sérülések sokkal súlyosabbak, sőt életveszélyesek is lehetnek a lóverseny pályán, különösen az ugró szakágban. Ennek ellenére egy labdarúgó átlagosan 35 évesen vonul vissza, mert szervezete hamarabb eléri a teljesítőképesség határát. Ugyanez az adat az amerikai futballban a szinte rémisztő 28 éves határ körül mozog.

Gérard Mossé sem mai fiú

John Egan így vélekedik: – Minél régebb óta vagyunk a pályán, annál rutinosabbak leszünk. Nem akarom lebecsülni a többi sportágat, de a többségükben már nem lehet újat alkotni, régóta megvannak a határok, azokon belül mozognak a sportolók. A lóversenyzésre ez nem igaz, hiszen minden ló és minden verseny más, sőt ugyanaz a ló teljesen másként is viselkedhet egy új futamban. A miénk olyan szakma, amelyet sohasem lehet teljesen megtanulni. Minden futammal gyarapszik a tudásunk, egyre jobbak leszünk, és ha fizikailag bírjuk, miért hagynánk abba, ha nagyobb tudással rendelkezünk, mint fiatalabb kollégáink? Az egyetlen akadályt a sérülésektől való félelem jelenti, és ezt mindenkinek magában kell leküzdenie. Fiatal korban ez könnyebben megy, idősebben már kevésbé. Én ezt tartom a legnagyobb visszatartó erőnek. A pszichológiai nyomás is nagy, de többségünk csak a futam előtt érzi ezt. Verseny közben olyan magasra emelkedik az adrenalin szintünk, hogy erre már nem gondolunk. Szerintem 38 éves kor előtt mindenki kezdő. Minden nap tanul az ember valamit. Mostanra ritkábban lovagolok munkában, de ma pont felültem, és tanultam is valamit. Természetesen, nem mondom el, hogy mit – viccelődik Egan.

John Egan felett nem járt el az idő

– A tapasztalatnál nincs fontosabb, legyen szó egy nehezen kezelhető lóról, a tempó megítéléséről, vagy arról, hogyan reagálunk a pálya adottságaira, amihez az időjárást is hozzá kell számolni. A lóversenyzés olyan, mint egy csata. Folyamatosan változik a helyzet, és nincs két egyforma futam. Ez fokozottan igaz gáton és akadályon. Visszatérve a lelki teherre elmondható, hogy a nyomás valóban fontos faktor a versenysportok esetében, de a lóversenyzésben ez is másként működik. A zsokék lassabban égnek ki, hiszen olyan környezetben sportolnak, ahol a sikertelenség mindennapos élmény. Tízből csak egy nyerhet, nem úgy, mint a csapat játékok esetében, ahol a győzelmi élmény, és az ezzel járó elismerés jóval gyakoribb.

Elmondható, hogy az ugró szakágból hamarabb ki lehet öregedni. Nem csoda, ez a magasabb sérülési esély rovására írható. A 42 esztendős Richard Johnson négyszeres brit champion azonban egy új aspektust is feltár: – Már szinte nincs olyan verseny és cím, amit ne nyertem volna meg, de nem tudom abbahagyni a versenyzést. A lovaglás számomra szenvedély, szó szerint rá vagyok kattanva, és tudom, hogy ezzel szinte mindenki így van. A győzelem, a győzelem reménye borzasztóan addiktív. Gondoljunk csak Sir Tony McCoy-ra. Nincs már olyan csontja, amelyet ne tört volna el, a teljesítménye felülmúlhatatlan volt, de ő még akkor is versenyzett.

Richard Johnson sem nyeretlen kétéves már

Jól tudom, hogy a családja könyörgésére hagyta abba 41 évesen, de ha rajta múlik, még most is aktív lenne. Az orvostudomány is sokat fejlődött, és ezt is a javunkra tudjuk fordítani. Manapság több negyvenes zsokét találunk az ugrások felett, mint húsz éve. Úgy érzem, többet törődnek velünk. Mentálisan és fizikálisan felkészültebbek vagyunk, és ebben nagy szerepe van a Professional Jockeys’ Associationnak is (PJA – Hivatásos Versenylovasok Egyesülete). Bármikor fordulhatunk a szervezethez, ha táplálkozási, életviteli vagy pszichológiai tanácsra van szükségünk. Civil szervezetként azt tűzték ki célul, hogy fogják a kezünket. Ehhez rendelkeznek a megfelelő szakmai háttérrel, és politikai és gazdasági összeköttetésekkel is, mert mondanom sem kell, a pénzt nem a kertjükben növő fáról szüretelik, folyamatos és sikeres lobbi-tevékenységet végeznek az érdekünkben. Úgy érzem, ez mind segíti, hogy hosszabb ideig a pályán maradjunk, mint más sportolók – vélekedik a szakember.

Take Jutaka még nem őszül – jó genetika

Ha tovább folytatjuk Egan gondolatmenetét, amely szerint a gyakorlattal egyre jobb lesz az ember, érdekes megfigyelést tehetünk. Egy jól menedzselt, sikeres zsoké kevesebbet dolgozik kollégáinál. Frankie Dettori cikkünk megírásáig 164 alkalommal szállt nyeregbe idén Nagy-Britanniában. Ezek közül egy sem volt hétfőn, kedden is csak elvétve láthattuk őt a turfon (a Royal Ascotot leszámítva), és vasárnaponként is inkább a családjával tölti az időt (kivéve az 1000 Guineas napját). A csúcson már lehet válogatni, és nagyon fontos szempont a sérülések elkerülése. Ezt akkor tanulhatta meg végképp a talján fenomén, amikor nem tudott Treve-re ülni 2013-ban egy baleset miatt.

Végül beszélnünk kell a lóversenyzés azon sajátosságáról is, amely nem teljesen egyértelmű a sportot csak felületesen ismerők számára. Az fizikai erőnlét mellett, fejben is ott kell lenni, fogalmazhatnánk úgy is, hogy a lóversenyzés szellemi sport is egyben. A stratégia, a taktika, a versenyszituációk értékelése és az erre adott reakciók folyamatosan jó karban tartják a lovasok elméjét, és ez bizonyíthatóan hatással van a fizikumukra is. Azon sportok esetében, ahol csupán a nyers fizikai erő és kizárólag a sebesség számít, ez nem tapasztalható.