/ by /   A nap híre, E-Turf Magazin, Friss hírek, Hazai galopp hírek / 0 comments

Beszélgetés Zala Csabával a Kancadíj kapcsán

Zala Csaba kiváló képességű háromévese, Lili már debütálásakor is bravúrosan szerepelt, sorozatos helyezések után novemberben első győzelmét is megszerezte, majd az idei szezont is óriási formában kezdte meg, igaz hosszú kihagyás után. Mint tudják, egy versenyló karrierje sem egyszerű, ha kicsit „belesünk” a színfalak mögé, garantáltan rengeteg problémával, egészségügyi gondokkal, magas stressz faktorral és állandó sérülésveszéllyel találkozhatunk. Nyugodtan mondhatjuk a versenylovak felkészítése egy rendkívül nehéz akadálypályához hasonlítható. Lili esetében sem volt ez másképp, ugyanis télen őt is baleset érte, a karámban megsérült, melynek következtében sokáig nem tudták dolgozni, így a szezonkezdést is későbbre kellett időzítenie a menedzsmentnek. A kitartó és türelmes munkát és gondoskodást Lili meghálálta, hiszen május 5-én – felhozó verseny nélkül – is rendkívüli versenyben győzött a Hazafi Díjban, nyergében Gönczi Rebekával. Ezt követően két ezüstérem következett, előbb a Bárdosi György Emlékversenyben-, majd a 97. Magyar Derby-ben is remekelt a szépséges kanca. Ezt követően jött a Kanca Díj ahol már „csak” a kancatársak álltak szemben Lilivel, ugyanakkor az utónevezett Gold Memory-val nemzetközivé váló mezőny igencsak komoly konkurenciával bővült, sokan úgy vélték a cseh riválist nem lehet megverni. Gold Memory valóban bravúros versenyt futott, Lili viszont még ennél is jobb volt, Gönczi Rebeka pedig tanári módon egyengette társa versenyét a futam során, így elsőként értek át a célvonalon.

A futammal kapcsolatban Zala Csabát kérdeztük:

Először is engedd meg, hogy gratuláljunk a győzelemhez, tényleg fantasztikus szezon áll mögöttetek, Hogyan értékeled az előzményeket, a Derby teljesítményt, az idáig vezető utat?

Köszönjük szépen! Nagyon boldogok vagyunk, hogy Lili ilyen jól teljesített. Úgy gondolom javulnia kellett, hiszen egy nagyon erős cseh lovat is sikerült megvernünk. Bevallom őszintén nem nagyon örültem, mikor láttam, hogy utónevezték Gold Memory-t. Persze a hazai lovak között is volt ellenfelünk, ez kétségtelen, de a Cseh Kancadíj ezüstérmesétől azt gondolom jogosan tartottunk. Szerencsére minden kedvezően alakult.

Milyennek találtad a verseny lefolyását?

Úgy látom, hogy a csehek egy kicsit eltaktikázták a versenyt, a lovas már 500-nál elindította Gold Memory-t, korán kért tőle és könnyen lehet, hogy ez is segített a győzelemnél, emellett úgy látom a Derby formák környékén futhattunk ismételten, talán még javult is Lili. Végül sikerült fölénybe kerülnünk, és ugyan nem sok különbséggel, mégis nagyon örültem, hogy elsőként értünk célba.

Mit gondolsz a lovaglásról?

Rebeka nagyon jól lovagolta, kértem, hogy ha lehet a külső utakat válassza, hogy ne még véletlenül se kerüljenek zsákutcába, de elég tiszta útja volt belül, így logikus volt, hogy mégis a rövidebb út mellett döntött. Szerencsére jól sült el. De olyan gyorsan elkezdtek hajrázni az ellenfelek, hogy mire Lili lábra kapott, felszabadult a belső oldal és onnan tudtak jönni. Rebi szerint tetszik is a kancának, ha bújkáhat a lovak között, szívesen újít onnan is. Jól döntött, ő is van azon a szinten, hogy el tudja dönteni, hogy mi a jó a lónak. Összegzésül én nagyon bíztam a lóban, még így az utónevezett ellenfél ellenére is reméltem, hogy meg tudja oldani a feladatot.

Hogy van Lili? Kap egy kis pihenőt?

Most két három nap pihenő következik, aztán szépen fokozatosan ismét megkezdjük a munkát. Sajnos egy kisebb gyomorproblémát vettünk észre nála, erre kap gyógykezelést, gyógyfüveket és az ilyenkor már bevált pasztákat. Úgy gondolom nem lesz gond, hamar helyre fogjuk hozni, és bízom benne, hogy felszed majd egy jó pár kilót. Nagy termetű ló el tudnék még rajta képzelni egy kis plusz izmot, így most a kondíciója mihamarabbi visszaszerzésére fókuszálok.

Mikor láthatjuk legközelebb?

A Kovács Mihály Emlékversenyt választottuk, mert itt jóval könnyebb helyzetbe kerülhetünk, hiszen az importokat elkerülhetjük. Ugyan gondolkoztunk a Kincsem Díjon is, hiszen a beállításunk itt is nagyon kecsegtető lenne, de szerintem jobban járunk, ha most az egyszerűbbnek tűnő verseny mellett döntünk. Később a Leger-ben is mindenképp szeretném indítani, hiszen a táv is megfelelő neki, a végsebességét plusz 400 méteren még inkább kihasználhatja, ráadásul itt csak egyszer futhat.

Gratulálunk a szép eredményhez! További sikeres felkészülést kívánunk!

Varga Áron

fotó: dr. Kovács Gábor

SHARE THIS