/ by /   Friss hírek, Hazai ügető hírek / 0 comments

Fazekas Imre klasszis teljesítménye szombaton

A jelenkor legeredményesebb idomárhajtója, Fazekas Imre a legutóbbi versenynapon idomárként és hajtóként is rendkívül sikeres napot zárt. Első idomári sikerét a Hókás Díjban Longines nevű lovával aratta, akit most Horváth György hajtott. A mester hajtóként a Kontra Dezső Emlékversenyben köszönt be, a Prolongos Aileron-t vitte győzelemre ezúttal is. Az 5 millió forint díjazású Háromévesek Nagydíjában az első két helyen a Fazekas istálló lovai végeztek, az első helyezett Aurum Ville-t Horváth György, az ezüstérmes Áron Ville-t Fazekas Mester hajtotta. Végül az Ötévesek Nagydíjában White Lady sulkyjában vendéghajtóként aratott nagyszerű győzelmet.

Nagyon eredményes napja volt, melyik lóban bízott a legjobban, hogy eredményes lesz?
– Az öreg Aileronban volt a legnagyobb bizodalmam, hiszen jól ismerem a lovat, több versenyben is hajtottam már. A ló formában volt, ráadásul a társaság is ugyan az volt, akiket már többször megvert. Szerencsére igazolta is a formáját.

Mik voltak az előzetes megérzései a Háromévesek Nagydíja előtt? Mindkét ló a favoritok között volt, de a kettős győzelem lehetősége az álom kategóriába tartozott.
– Valóban, bíztam a két háromévesünkben, de tartottam is a versenytől, hiszen Alfa Boy is starthoz állt, aki előtte zsinórban négy versenyt nyert. Azonban neki ez a mezőny most még erősnek bizonyult, míg a mi lovaink fölényesen nyerték a versenyt. Nagyon elégedett vagyok velük, sokat fejlődtek, közel azonos szinten állnak, jó előjel a jövő évi Ügetőderby előtt.

Az Ötévesek Nagydíjában, nem volt saját lova, ellenben az évjárat egyik legjobbját, a szerb színekben futó White Ladyt hajtotta. Milyen előjelekkel készült erre a versenyre a nap végén.
– White Lady teljesen ismeretlen volt számomra, még a verseny előtt sem volt lehetőségem őt lehajtani. A tréner utasításait tartottam szem előtt, aki elmondta, hogy a ló nem erős kezdő, de állja a távot és nagy küzdő a végén. Legnagyobb ellenfelét, Villám Ville-t viszont jól ismerem, tudom milyen a végsebessége, így az utolsó fél körben próbáltam úgy megszökni, hogy Villám Ville ne tudjon megközelíteni már a befutóban. Szerencsére sikerült és szép győzelmet arattunk.

Melyik győzelemre vagy a legbüszkébb?
– Természetesen a Háromévesek Nagydíjában elért győzelmeinkre. Óriási fölénnyel nyertek a lovaink, ez pedig nagy reményt ad nekünk a jövőre nézve.

Hol láthatjuk a két hároméves reménységet, Aurum Ville-t és Áron Ville-t legközelebb futni?
– A Szent István Díjban szeretném őket indítani, majd ha azt sikeresen abszolválták akkor a Hungária Díjban és végül a Ménesek Díjában fognak starthoz állni.