Tour To Paris a 2018-as Kozma Ferenc Emlékverseny győzteseként
Túl a nagy klasszikus hosszútávú versenyeken, most a pálya legjobb sprinterei mutatják meg tudásukat a nagyközönség előtt, a nap legfontosabb csatája Nemzeti Galopp Liga fontos állomása, a Kozma Ferenc Emlékverseny lesz. A futam különlegessége, hogy végre összeméri erejét Báthory és Duce, mellettük pedig a fiatalabb generáció tagjai is megpróbálkoznak felülmúlni a két nagy példaképet.
A Fogarasi Díjban a legjobb miler, Capitaine Freagate viszi a top súlyt, a fiatalabbak legalább két kilóval kedvezőbb helyzetben lesznek, a tipszterek szerint azonban az „öreg harcost” nem lesz könnyű felülmúlni.
A hétvégén Gátversenyt is láthatunk majd, ráadásul nemzetközi szintű mezőnnyel, hiszen a tízszeres nyerő, Famous Valley is jelen lesz a társaságban, így bizony a magyar lovaknak mindent be kell dobniuk a siker érdekében. A hazai gárda tagjai között Radio Ga Ga és Vanília a véleményezettek.
Tiszta lapként indulnak a legfiatalabbak, a Kezdő Lovak Versenyében, az itteni befutási sorrendet megtippelni sem könnyű, ebben a futamban a kikentrék alapján többet megtudhatnak, a kedves fogadók, ha éles szemmel figyelnek.
A szokásos hendikepek 1300-2200 méterig biztosítanak lehetőséget a hétvégén, emellett az amatőrlovasok is szerephez juthatnak a nap VII. futamában. A programot három agárverseny is színesíti, 14:00-18:25-ig minden kedves érdeklődőt szeretettel várunk!
Varga Áron
fotó: dr Kovács Gábor