Szombaton nyílt nap Dióspusztán!

Esti Fény

Lassan hagyománnyá válik a nyár utolsó napján megrendezésre kerülő Nyílt nap Dióspusztán. Hazánk egyetlen állami telivér ménesében minden évben lehetőséget kapnak a lóversenybarátok és minden kedves érdeklődő, hogy betekinthessenek Dióspuszta színfalai mögé. A nyílt nap során testközelből csodálhatják meg a fiatal állatokat, 10:00-tól felvezetik a yearlingeket, és egészen kora délutánig tölthetnek el kellemes perceket az új reménységekkel. Az információszerzés mellett természetesen lehetőség van bérlési konstrukciókról is érdeklődni, hiszen a ménes idén is lehetőséget biztosít, hogy kibéreljük akár a 98. Derby győztesét.

Lili a 97 Magyar Derby ezüstérmese

A ménes munkáját dicséri a főképünkön szereplő Esti Fény (96. Magyar Derby-, Kincsem Díj-, Magyar St. Leger), vagy akár a Kanca Díj győztes Lili, akik szintén Dióspusztán születtek. A magyar lovak mellett szól, hogy a Magyarországon tenyésztett és futtatott versenylovak győzelmei és helyezései után komoly futtatói prémium is jár, mellyel a Kincsem Nemzeti Kft is igyekszik arra ösztönözni a futtatókat, hogy támogassák a hazai telivértenyésztést.

Látogassanak ki Dióspusztára augusztus 31-én szombaton, nézelődjenek élvezzék a csodás környezetet és ha megtetszik valamelyik telivér, ne habozzanak felvenni a kapcsolatot Balika Attila Ménesmesterrel!

“2019. augusztus 31-én (szombaton) 10 órától a Bábolna Nemzeti Ménesbirtok Dióspusztai Angol Telivér Ménese nyílt napot rendez. A tenyészkancák és idei csikóik mellett megtekinthetők az ősszel tréningbe kerülő yearlingek. Ménesünk yearlingjei felvezetésre kerülnek, melyet követően megvásárolhatók, illetve kibérelhetők. A bérlés kondícióiról, illetve lóvásárlásról az eseményen vagy az alábbi elérhetőségeken lehet érdeklődni.

Szeretettel várunk minden kedves idomárt, tulajdonost és lóversenyrajongót!

Információ: 0620/428-9230 vagy diospuszta@babolnamenes.hu

We are organizing an Open Day in the Dióspuszta Thoroughbred Stud on the 31st of August 2019, from 10 a.m.

The broodmares, foals and yearlings can be seen in our stud. The yearlings, which will be taken into training in autumn, will be presented in-hand, and they can be purchased or leased (depending on the trainer and training center).

We look forward to welcoming every trainer, owner and racing fan!

Information: diospuszta@babolnamenes.hu”

Az eseményről bővebben az alábbi linken informálódhatnak

SHARE THIS