/ by /   E-Turf Magazin, Friss hírek, Hazai galopp hírek / 0 comments

Lovaregyleti Díj, Kerteskői Díj és Kerekes Gábor Emlékverseny vasárnap

November 3-án, vasárnap 8 futamos versenynapunkon ezúttal is több kiemelt versennyel várunk minden kedves érdeklődőt a Kincsem Parkba, a síkversenyek mellett gáton is szerephez jutnak telivéreink, a versenynap ismét 12:00-kor veszi kezdetét.

A nap 5. futamában a hagyományoknak megfelelően a Kerekes Gábor Emlékversenyt futják a kétévesek, a 1.500.000 forintos összdíjazáson túl pedig mint minden évben, úgy most is a Kerekes család és Ménes ajánlott fel tiszteletdíjat a főszereplőknek. Az 1400 méteres Elit kategóriába sorolt verseny 12 indulót számlál, és kifejezetten fontos állomás lehet a jövő év klasszis jelöltjei előtt. Tavaly Morgernstern-é volt a dicsőség, aki rövid távon maradt erős, a pénzdíjas helyezettek közül pedig többen jelen voltak a 97. Magyar Derby mezőnyében, a 2017-es győztes pedig a 96. Magyar Derby bajnoka, Esti Fény volt. A Magyar Turf Marlon-t (Paizs Gábor) tartja favoritnak, hiszen remek futásokkal a lábában várja ezt a futamot. Mellette a szintén meggyőző számokat futó Kráken is ott lehet a győztesek körében, ezúttal a régió egyik legerősebb lovasa, Jaroslav Línek lesz a társa, ez pedig csak tovább növeli az esélyeit. Régen láttuk Makaam kiemelkedőnek tűnő fiát, Valyriai Acélt, aki ezúttal Stanislav Georgiev társaként nehezítheti meg a favoritok dolgát, lovasítása szintén komoly fegyvertény.

Szintén fontos állomás a sprinterek karrierjében a Kerteskői Díj, melyben idén 7 telivér versenyzésére számítunk. A számok alapján top súly ellenére is Morita Menantie (Stanislav Georgiev) tűnik a legjobb sansznak. Friss formája révén mindenképp döntőbe várjuk, főleg ebben a hűvösebb őszi időben, melyet sokkal inkább preferál a tehetséges kanca. Az esélyesek közt Suták János idomítottját, Pokolfajzatot (Suták Csenge) is komoly riválisként tartjuk számon, hiszen mindig hozza a tőle várt eredményt. Kedvezőbb beállítása révén még a győzelme sem lenne meglepetés, talán még a szerb Torino Hill-nél is előrébb várható.

Bigfoot a 2018-as Lovaregyleti Díj győztese, nyergében Nagy Tamás

Vasárnapi zárófutamunk az év egyik legjelentősebb hosszú távú versenye, a 2800 méteres Lovaregyleti Díj lesz, melyben remek háromévesek mérkőznek meg  idősebb ellenfeleikkel, ráadásul nemzetközi mezőnyben. A nyolclovas csapatban nem könnyű választani, nagyon kiegyenlítettek az erőviszonyok. Impactful (Stanislav Georgiev) rendkívül erős mindkét hazai futásakor 70 körüli számokat produkált, így nem csoda, hogy favoritként tekintünk rá, esetében a távbírás lehet csak kérdés. Jaroslav Línek saját idomítottjával, a csodás Royal Gino-val indul, aki nem csak külleme miatt maradt meg mindannyiunk emlékezetében. A teljes szezonban brillírozik, 4. helynél nem volt rosszabb eredménye, így az idősebb generációból ő lehet a legerősebb ellenfél. Palmera és Bubi Pata közül nehéz választani, előbbi mellett szólnak az eddigi pozsonyi formák, ellene viszont a plusz 2 kg. Ehhez képest Bubi Pata is nagyon jó szériát tart, melyet akár folytathat is. Májusban futott hasonló versenyben több mostani vetélytársával, akkor mindössze 3,5 hosszal maradt le a nyerőtől.

Korábbi cikkünkben beszámoltunk róla, hogy szupersztárunk, a Group 3 győztes Nancho hosszú idő óta az első magyar színekben versenyző telivér, aki Group 1-es seregszemlén csillogtathatja meg tudását. A nemzetközi szaklapok mindenhol címoldalon, hatalmas szenzációként említik Nancho jelenlétét a müncheni Waldgeist – Grosser Preis von Bayern Group 1-es szuperfutamában, hiszen még mindig kisebb sokkhatás alatt vannak a legutóbbi 7 hosszas győzelemtől. A nemzetközi mezőnyben a legjobb német versenyzők mellett egy angol szuperló is várható, így minden igyekezetre és biztatásra szükség lesz. Maronka Gábor elmondása szerint lova még sosem volt ennyire kiegyensúlyozott és nyugodt, csodás munkák után élete csúcsán léphet a müncheni pálya gyepére, mi pedig egy emberként szurkolunk érte! Start 15:15-kor!

Látogassanak ki hozzánk és szurkoljunk együtt kedvenceinknek!

Varga Áron

fotó: dr. Kovács Gábor, www.galoppfoto.de

 

SHARE THIS