/ by /   A nap híre, Hazai galopp hírek / 0 comments

16 év tapasztalat – Suták János

Ahogy az a címben is olvasható már 16 éve dolgozik idomárként! Miért döntött úgy, hogy a telivéreknek szenteli az életét?

Már 16 éve? Röpül az idő. A sors így hozta. Először futtatóként lettem részese ennek a világnak, ezután már minden jött magától. Lelkesedésem a telivérek iránt egy percig sem lankadt a hosszú évek alatt, így később tulajdonos tréner majd tréner lettem. Lányaim is bekapcsolódtak a sportba, sok szép sikert értek el. Optimista vagyok a jövővel kapcsolatban és a sport iránti szeretetem töretlen.

Mennyi ló áll idomításban? Vannak olyan lovak, amelyekről már most lehet sejteni, hogy a komolyabb versenyekben lehet majd a helyük?

Nem panaszkodom, jelenleg 30 lóval dolgozom. Közülük öt hároméves, őket emelném ki, hiszen sok lehetőségük lesz arra, hogy kiemelt versenyekben megmutatkozzanak. Sokat fejlődtek a munkák és a versenyek során, év elején fog eldőlni melyikük alkalmas arra, hogy nagyobb versenyekben is induljon. Kétévesen már biztatóan mozgott Amerika Kapitány (IRE) (Most Improved-Adjtiya), Nebáncsvirág (IRE) (Born To Sea-Night Club), és Tűzfészek (Pigeon Catcher-Tűzkígyó) is. A két utóbbinak sikerült is első futására győznie. Bízom a képességeikben, látok bennük lehetőségeket.

Az idei kétévesekről mit lehet tudni?

Ősszel 12 yearlinggel kezdtem el dolgozni, azaz jelenlegi kétévesekkel jól állunk. 3 magyar tenyésztésű, 9 pedig Írországból érkezett. A küllemre erősebb csikók már rövidebb kentréket mennek a házipályánkon, a gyengébbeket viszont még nem erőltetem, ők trappolnak, amíg meg nem erősödnek.

Korábban tenyésztéssel is  foglalkozott, 30 tréningben lévő ló mellett jut még erre ideje?

Éveken keresztül foglalkoztam vele valóban, viszont ez az időszak már elmúlt, figyelmemet leköti a tréningmunka.

Vidéken készülő trénerként jóval nehezebb dolga van, mint az alagi kollégáinak. Saját telep fenntartása, karbantartása, gépesítés, tréningpálya létesítése, lószállítás stb. Gondolom a most életbelépő Életpályamodell sokat tud Önnek is segíteni. Mennyire tartja ezt hasznosnak?

Nem vagyok az a panaszkodós fajta, de valóban a magán telepen dolgozóknak sokkal nehezebb az útja. Ezért is vagyunk duplán büszkék az elért eredményre, mert számunkra nem adottak a kiváló alagi körülmények. Az Életpályamodell bevezetésének úgy gondolom, mindenki nagyon örül! Nagyon aktuális volt már az itt dolgozó emberek munkájának valamilyen formában történő támogatása. A legfontosabb az lenne és talán ez a rendszer ezt is erősíti, hogy a szakmában megfelelő képzettségű és tudású emberek legyenek és érkezzenek. Nem feltétlen a trénerek számának növelése kell,  hiszen abban a hazai lóverseny bővelkedik. Sokkal több munkalovasra és versenylovasra lenne szükség, nem beszélve az istállószemélyzetről. Véleményem szerint ez a kezdeményezés orvosolhatja a problémát.

SHARE THIS