/ by /   A nap híre, E-Turf Magazin, Hazai ügető hírek / 0 comments

Kapunyitó az ügetőn

Véget ért a téli szünet, február első szombatján ismét pályára lépnek az ügetők a Kincsem Parkban, elindul a 2020-as szezon! Ebben az évben is 47 versenynappal számolhatnak a tulajdonosok, szakemberek és fogadók, melyek közül egy esik majd vasárnapra, egy pedig – az Ügetőszilveszter – csütörtökre. Idén is nagy várakozással tekinthetünk a négy nagy rendezvényre, ezek mellett a kiemelt versenyek, továbbá a nemzetközi találkozók (a tervek szerint szerb-magyar és osztrák-magyar) is színesítik majd a programot.

A nyitónap délutánján 8 futam kerül megrendezésre, és tekintettel arra, hogy két hét múlva már a Sennyey Géza Emlékversenyt futják, azonnal starthoz is állnak a legjobbak az Évnyitó Díjban. A legjobb esélyt Alexander U.R. (Varga Sándor) képviseli, mellette Nileo (Fazekas Imre), Promo Kemp (Budai Attila), valamint Milliondollar Lux (Csordás Emil) is jó sansznak tűnik, de az élről fordulók is komoly figyelmet érdemelnek.

Népes mezőnyöket találunk a Nyeretlenek Versenyében, a Daniela Hendikepben és a Kézműves Hendikepben, utóbbiban a “nap nyerője” VAQU. Em. Q. (Csordás Emil) törheti meg régóta tartó győzelem nélküli szériáját. Nem maradhatnak el a már megszokott jackpotok sem, három futamban 200.000 Ft TÉT, míg a nap végén 300.000 Ft HÁRMASBEFUTÓ jackpottal kalkulálhatnak a játékosok.

SHARE THIS