A pénz beszél – beszél-e a pénz? Futtatók és pénzügyek – 1. rész

Írta: Scott Burton, Racing Post. Fordította és szerksztette: Kovács Botond.

Jelen írásunkban azt szeretnénk megvizsgálni, mennyit keres egy telivér tulajdonos a turfon, bár talán jobb lett volna így kérdezni: mennyit veszít?

Egy lóverseny berkekben régóta forog a kérdés, és a tréfás válasz:
– Hogyan lesz egy futtatóból milliomos?
– Úgy, hogy előtte milliárdos volt.

Leszámítva néhány mega-tulajdonost, és csillagászati összegekkel gazdálkodó tenyésztőt, akik azt a célt tűzték maguk elé, hogy hosszú távon fedezőméneket adjanak a telivér tenyésztésnek, és ezért eleve üzleti megfontolásból vágnak bele tevékenységükbe, kijelenthető, hogy egy vagy több ló futtatása szabadidős elfoglaltság. Olyan passzió, amely eltereli az ember figyelmét az üzleti vagy munkahelyi nehézségektől, az egészségügyi problémáktól vagy a családi ügyektől. Mint ilyen, a futtatói szemlélet azon alapul, hogy az egyén nem vér anyagi hasznot a kedvtelésébe fektetett pénzből. Így van ezzel más is a golffal, a vitorlázással vagy a túrázással.

A lóversenyzés professzionális sport, a versenyeket pénzdíjért futják, amely jelentős része a tulajdonosok markát üti. Látható, hogy egy egész iparág települt e tevékenységre. Mindez a kezdetek óta igaz, az elnyerhető összegek ugyanúgy csábították a régi match-race-ek indulóit, mint a mai nagydíjakba lovat nevezőket. E ponton felvetődik a kérdés: Mennyibe kerül lovat futtatni, és lehet-e ebből hasznot húzni?

Így kezdődik

A Racehorse Owners’s Association (kb. Brit Versenyló Futtatók Egyesülete – ROA) 2015. évi adataiból kiderül, egy telivér éves költsége átlagosan 22.595 fontba kerül (9.11 millió forint) síkversenyben futó lovak esetében. Az összeg legnagyobb részét a különböző nagyságú, de szignifikánsan nem eltérő tréningdíjak alkotják, ehhez jönnek a nevezések, a szállítási költségek, a lovaglópénzek, a patkolókovács és az állatorvos számlái, valamint az idomítási díjon felül fizetendő tréningpálya használati díjak.

Csupán 16.325 font sterlingre (6.58 millió forint) rúg ugyanez a költség az ugró szakágban. Ezt részben az magyarázza, hogy a gátak és akadályok felett ritkábban futnak a telivérek, az idomítási díj alacsonyabb, bár azt is hozzá kell tennünk, hogy az állatorvosi költségek magasabbak.

Szintén beszélnünk kell az egyik legfontosabb költségről, a ló vételáráról. A legolcsóbb mód, ha olyan lovat vásárolunk, amely már másnap indítható, erre valók a horses in training (tréningben lévő lovak) aukciók. E módon elkerülhető, hogy egy megvásárolt telivért, akár két évig kell tartani anélkül, hogy pályára lépne.

A lovak átlagárát tekintve látjuk, hogy alig van különbség a 2018. augusztusi Goffs’ UK Premier Yearling Sale és ugyanazon cég kétéveseket felsorakoztató 2019. áprilisi eredményei között: az előbbi 45.396 font (18.3 millió forint) az utóbbi 45.750 font (1.84 millió forint). Futtatói szempontból kijelenthető, hogy aki tavasszal vásárolta a lovát, megspórolt hét havi tréningdíjat, és akár egy hónapon belül is indíthatta új szerzeményét.

Ne csüggedjen azonban, aki sokallja a fenti az összegeket. A Goff’s 2018. évi Silver Yearling Sale-en 10.175 fontos (4.1 millió forint) átlaggal találkozhatott.

Természetesen jóval borsosabb árat kell fizetni a Tattersall szupersztár felmenőkkel rendelkező yearlingjeiért az őszi Book 1 árverésén, ahol 2019-ben 258.008 guinea (105.2 millió forint) volt az átlagár. Újabb mentőöv, hogy a Book 4-ben 4.308 guinea (1.8 millió forint) volt az átlagár. Bőven van kínálat.

A lóversenyzésben történhetnek csodák. Tom Goff, a Blanford Bloodstock kereskedője az alábbi történetet mesélte: – Dutch Art 16 ezer guinea-ért került hozzánk (6.77 millió forint) 2006-ban, és megnyerte Ascotban a Norfolk Stakes-t, Deauville-ben a Prix Mornyt, és Newmarketben a Middle Park Stakes-t. Ezután több millió fontért vásárolta meg a Cheveley Park Stud. Mondhatnám úgy is, hogy mindenki komoly haszonra tett szert, aki kapcsolatba került a lóval, még tenyésztői szinten is, mert ezt követően Dutch Art anyját, Halland Park Lass-t 710 ezer guinea-ért (429 millió forint) adta el addigi tulajdonosa. Ismét a színre léptem, és pár évvel később 480 guinea-ért (203 millió forint) vásároltam meg a Kyllachy után született kancacsikóját. A ló életében csupán kétszer futott, és 605 font nyereménnyel a neve mellett került ménesbe. A csodákhoz ezt is számoljuk hozzá.

Egy angol futtató

Egy Dél-Angliában élő futtató példáját szeretnénk felhozni, akinek tizenkét lova áll tréningben. Lovai száz alkalommal vitték a tulajdonos színeit 2019-ben. A mérleg tizenöt győzelem és 150 ezer font (60.5 millió forint) pénznyeremény lett az év végén. Az összeg kb. egyötöde származott egy nagyobb pénzdíjazású nyári hendikepből. Lovai közül a legdrágábbat 120 ezer guinea-ért (51.62 millió forint) vásárolta, a legolcsóbb 30 ezer guinea-be (12.7 millió forint) került. Nem számolva a tréningdíjakat és egyéb költségeket (!), mindössze három lova nyert többet a vételáránál. A nyolc további telivérnek (mondhatnánk, a vesztesek), köztük a nagy hendikep győztesének esélyes sem volt, hogy megkeresse a vételárát. Kijelenthető, a veszteség, más szóval a ráfizetés, borítékolható. A tulajdonos az elmúlt tíz év során harminc lovat vásárolt. Kérdésünkre így nyilatkozott: – Könnyen elragadja a hév az embert, és a számlák folyamatosan érkeznek. A bevétel elenyésző a kiadásokhoz képest, hiszen lovaim csak kisebb pénzdíjazású futamokban tudnak indulni.

A ROA a brit versenyek viszonylag alacsony pénzdíjaira hivatkoznak, amerikai, ausztrál, francia, hongkongi, ír és japán példákat hoznak fel összehasonlításként.

Eladások

A mérleget jelentősen javíthatja azonban, ha a tulajdonos kedvező vételi ajánlatot kap lovára. Manapság Ausztráliából, Dubajból, az Egyesült Államokból és Hongkongból lehet ilyenre számítani. Hét számjegyű összegekről beszélünk, a legmódosabbak a hongkongiak, akik gyakran fizetnek fél millió fontot (201 millió forint) egy-egy ígéretesnek ítélt lóért. A komoly versenydíjakat ajánló francia versenyüzem futtatói sem szokták visszautasítani ezeket az ajánlatokat.

Hasonló a helyzet az ugró szakágban, ahol nagyon ritkán nyer Champion Hurdle-t vagy Gold Cupot Cheltenhamben a kis futtató. Ennek ellenére az alsóházba tartozó point-to-point versenyekben is temérdek tulajdonos élvezi a lóversenyzés nyújtotta örömöket.

Körbeérünk?

Lehetséges, hogy valakit nem győztek meg a fenti állítások. A számok azonban önmagukért beszélnek, álljon itt a brit telivér futtató egyesület, a ROA számadása a 2018-as adatok alapján (a tavalyi mérleg még nem készült el), amely egy feje tetejére állított piramishoz hasonlít leginkább.

A legszembetűnőbb adat, hogy nyolc telivérből csupán egyetlen egy (!) keres többet 15 ezer fontnál (6.04 millió forint), és ez sem teljesen elég ahhoz, hogy futtatója nullára hozza a mérleget, vagy ahogy sokan mondják, körbeérjen. (Csak halkan jegyezzük meg: nullától 2.500-ig több, mint 10000 ló szepel.)

Persze egy-egy siker után könnyebb kifizetni a számlát, de nem ez számít, hanem az élmény és az emlékek, amelyeket a győzelem ad egy telivér futtatójának. A dicsőség, az elismerés és a siker évtizedek elteltével is megmarad, és feledtetik a futtatókkal az anyagi ráfordítást, ahogy manapság fogalmaznak, a matekot.

Mindig lesznek emberek, akiket nem érdekelnek a költségek, mert megengedhetik maguknak, hogy a szenvedélyüknek éljenek, mert rajonganak a lóversenyzésért. Ha visszatekintünk, ötven évvel ezelőtt csupa ilyen példát látunk. Habár mára elterjedt a versenyüzem kifejezés, ettől még a telivér futtatás a szenvedélyről szól.

(folytatjuk)