/ by /   E-Turf Magazin, Hazai ügető hírek / 0 comments

Usain a Tavaszi Hendikep győztese

Az előzetesen legjobb esélynek tartott Usain (Nagy Ferenc II.) sikerét hozta az idei Tavaszi Hendikep a szombati ügetőnapon. A Mount istálló hétévese már a startot követően élre tudott állni, innentől kezdve pedig végig kontroll alatt tartotta az eseményeket, a befutóban meghúzott és különösebb gond nélkül nyerte a rangos futamot. A két helyezésen Sensation (Csordás Emil) és White Plains (Varga Sándor) osztozott.

A délután során Nagy Ferenc istállója már korábban is örülhetett egy győzelemnek, hiszen San Francisco kihasználva rendkívül kedvező beállítását, tetszés szerint ért haza az Ingyenélő Hendikepben. A napi főfutam a Pipacsos Díj volt, ahol Valentino (Csordás Emil) folytatta menetelését, a mini mezőnyben nem volt komoly ellenfele. Szintén tiszteletdíjas volt az Üvegtigris Hendikep, itt szintén a kedvenc, Sanger MS (Goran Zolnaji) volt a legerősebb. A program elején, zsinórban harmadik győzelmét aratta Cassidy Byd (Hajnal Tibor) a Jim Bim Díjban, hasonlóan nem lepődtünk meg a hároméves Bene (Branislav Mukity) látványos sikerén másfél órával később, az Ivory Boy Díjban. A Nyeretlenek Versenyében Boszi (Kolozsi László) lepte meg az újonc favoritot, Bolide Laksmy-t a befutóban, ezzel megszerezve pályafutása első győzelmét. Komoly osztalékot jelentett Uncatchable elsősége az amatőrök futamában, a nyerő kocsijában Heller Péter első sikerét ünnepelhette. A záró felvonásban ismét jött a papírforma, Ujgur Kisasszony (Fejszés Kitti) ellentmondást nem tűrő módon lépett el ellenfeleitől a finisben és aratott újabb győzelmet.

SHARE THIS