Kihasználva az időt, amíg újra elindulhatnak az edzések és a versenyek a Kincsem Parkban, szeretném bemutatni az olvasóknak a 2020-as év agaras futtatóit. Interjú sorozatomban elsőként a legfiatalabb lelkes agarasok egyikével beszélgettem, aki nem csak tulajdonos, de ő maga is tréningezi imádott agarát.
Vivien, mondj egy pár szót kérlek magadról, mivel foglalkozol a hétköznapokban illetve arról, hogyan kerültek az életedbe az agarak?
Németh Viviennek hívnak, 22 éves vagyok, tavaly végeztem el az egyetemet és jelenleg a hazai szinkronszakma világában dolgozom. Nem is értené az ember így elsőre, mégis hogyan leltem erre az izgalmas világra. De talán pont ez a szép az egészben, hogy bár teljesen különbözőek vagyunk, más a lakhelyünk, foglalkozásunk, mégis hétről hétre összejövünk, mert egyvalami összeköt minket; az agarak.
Mindig is szerettem az agarakat. Magával ragadott az előkelőségük, gyönyörű, kecses mozgásuk. Az egész 2017 nyarán kezdődött, akkor kezdtem el dolgozni a Kincsem Park fogadásszervező részlegén. Suli mellett kellett egy munkahely, és mivel szeretem a lóversenyt, álommelónak ígérkezett. Az is volt, három éven át a Lovi volt a hétvégi otthonom.
A ’17-es Derby Fesztiválon láttam életem első agárversenyét. Ott, akkor, abban a pillanatban kijelentettem: „Vivien, te egy nap agarat fogsz versenyeztetni”. Egyszerűen káprázatos volt, lenyűgözött a sebesség és az az erő, ami ezekből a törékenynek látszó kutyákból áradt. Egy évvel később, szintén a Derby-n megismertem Ganyecz Mihályt, Ypsilon akkori gazdáját. Egy hónappal később volt egy agaram. Boldogabb voltam, mint valaha, habár egy sérülés miatt vele nem tudtam versenyezni. Ypsilont azonban idő előtt elvesztettem.
Bő három hónappal később kaptam egy újabb lehetőséget, így pottyant az életembe Soul. Ez a kutya rám nézett és tudta ki vagyok, ki lehetek és hogy min mentem keresztül. Teljesen kiegészítjük egymást és örülök, hogy Ő az első kutyám, akivel megtapasztalhatom és átélhetem az agárversenyzés szépségeit.
Folyt. köv.