/ by /   Friss hírek, Hazai galopp hírek / 0 comments

Mi lett velük? Visszavonult telivérek történetei

A Galopp Rajongók Csoportjában indított szavazáson közel négyezren dönthettek arról, hogy melyik pályafutását már befejezett telivér történetét szeretnék olvasni az E-turf oldalain. A négy legtöbb szavazatot szerző versenyló karrierjének kiemelkedő pillanatait és az azt követő eseményeket az alábbiakban olvashatják.

Radio Ga Ga (Kandahar Run-Rosolanga) 52 verseny, 10 győzelem, 8 második hely, 7 harmadik hely, 11157779 Ft életnyeremény

A szürke herélt Böröcz József tenyésztőnél látta meg a napvilágot. Zala Csaba idomításában kezdte el pályafutását síkversenyekben. Első Listed kategóriás győzelmét 2014-ben a 2000 méteres Alagi Díjban aratta Kerekes Károllyal. Háromévesen ismét sikerült ez a bravúr a Kovács Mihály Emlékverseny – Magyar Háromévesek Nagydíjában. Távbírása nem volt kérdéses, hiszen a 2800 méteres Magyar St. Legert második, a 3200 méteres Totalizatőr Hendikepet harmadik helyen zárta. Ezt követően számtalan Elit kategóriás verseny győztese, illetve helyezettje volt. A 2018-as évtől kezdve gátversenyekben láthattuk, ekkor Székely Károly idomárnál készült. Hazai terep után Milánóban is próbára tették képességeit, itt negyedikként futott be. A folytatás – bár sérülések is nehezítették a felkészülést – ragyogó volt, minden gátversenyben, ahol indították eredményesen szerepelt. Jelenleg a Kriskó család tanyáján nagy szeretetben tölti nyugdíjas éveit. Hátrahagyva a versenyben töltött esztendőket hobbilóként élvezi gondtalan életét.

 

Freddie Mercury (Kandahar Run-Flying Sensation) 64 verseny, 10 győzelem, 12 második hely, 12 harmadik hely, 14634500 Ft életnyeremény

Származása alapján apai ágon féltestvérek a szürke Radio Ga Ga-val, talán nem véletlen, hogy ő is Zala Csaba idomárnál készült, hiszen mindkét telivér kirívó tehetség volt. Freddie-t állandó résztvevőként láthattuk az Elit kategóriás versenyekben, az eredményeit áttekintve láthatjuk, hogy többszörös Köztársasági Díj és Millenniumi Díj helyezett. Külföldön is bizonyította rátermettségét, Ebreichsdorfban ötödik, illetve negyedik helyezést ért el. A galopp pályán töltött éveit gátversennyel zárta, ekkor ötödikként ért célba. Versenykarrierje után Mezei Virág lovas hölgyhöz került, átlovagolták, hogy továbbra is szerves része maradhasson más szakágak versenyeinek. Jelenleg magántulajdonban készül díjlovas versenyekre, hogy ott is megcsillogtathassa tehetségét és megmutassa, hogy a galoppon kívül lovasversenyekben is helye van a telivéreknek.

 

Latin Lover (FR) (Layman-L’Aspect) 10 verseny, 6 győzelem, 2 második hely, 2 harmadik hely, 16401000 Ft életnyeremény

A 2009-ben született francia tenyésztésű mén yearlingként Jozef Rosival idomárhoz került, majd kétévesen Kovács Sándornál készült. Első starthoz állásának alkalmával el is veszítette nyeretlenségét Stanislav Georgievvel a nyergében. Látva küzdőszellemét a második versenye már az Elit kategóriájú 1300 méteres Blaskovich Ernő Emlékversenyen volt, ahol tehetségéről ismét tanúbizonyságot adott egy második helyezéssel. A sikertörténet folytatódott, kétévesen megnyerte a Kétévesek Kritériumát. Kerekes Károly zsoké stílusát kiváltképp kedvelte, ha ő ült a nyergében nem találtak legyőzőre, legyen szó akár a Nemzeti Díjról, akár az Alagi Díjról. Ezt követően ismét Jozef Rosival idomárral készült a további versenyekre. Karrierjére a korona minden futtató álma – egyben a tulajdonos Gyolai családé is – a 90. Magyar Derby győzelem volt. A magyar sikerek után Szlovákiában próbált szerencsét, egy harmadik helyezést sikerült elcsípnie. Hazai viszonylatban a Listed kategóriájú Kincsem Díjjal folytatta 2400 méteren ahol második helyezést szerzett. Ekkor láthatta őt a közönség utoljára versenyezni, Mikó Károlynál folytatta tovább, mint tenyészmén. Ivadékai a mai napig öregbítik hírnevét, elég csak megemlíteni az Alagi Díj és Magyar Háromévesek Nagydíjában második, a Magyar St. Leger-ben első Államfőt (Latin Lover-Álomvilág). Latin Lover boldog, családias környezetben készülhetett versenyeire, ezt követően is megbecsült tagja volt a ménesnek, egészségi állapota sajnos már nem teszi lehetővé, hogy fedezzen.

 

Garabonciás (GER) (Black Sam Bellamy-Green Seed) 33 verseny, 13 győzelem, 6 második hely, 3 harmadik hely, 11400000 Ft életnyeremény

Kevés olyan lóversenyre járó ember van, aki ne emlékezne a Siklósi Tamás által tenyésztett, egykor ESDE istálló színeiben versenyző fekete Garabonciásra. Több tréner keze alatt is készülhetett, elég megemlíteni Kovács Sándort vagy Hajdi Lajost. Apai testvére a Magyar Derby nyerő Sunny Sam (GER) (Black Sam Bellamy-Superconstellation), anyai testvére az Osztrák Derby nyerő Gazduram (GB) (Most Welcome-Green Seed). Származását tekintve a távbírása adott volt, pályafutása mellett nem lehet elmenni szó nélkül. Nemzeti Díj harmadik, Alagi Díj második, Földművelésügyi és Vidékfejlesztési Miniszter Díja és Kisbér Díj első hely. Négyszeres Igazgatósági Díj, kétszeres Lovaregyleti Díj győztes. 2009-ben azonban a sikertörténetet beárnyékolta egy pozitív dopping teszt, amely a Derby győzelmébe került. A hűséges mén pályafutását 2014-ben zárta, ezt követően a tenyészmének sorát erősítette olyan ivadékokkal, mint Melioria (Garabonciás-Millennium) vagy Lucifer (Garabonciás-Lucky Lady). 2016 októberében Horvátországba került.

 

My Luck (Steady As A Rock-My Cream) 19 verseny, 6 győzelem, 3 második hely, 1 harmadik hely, 12028500 Ft életnyeremény

A dióspusztai tenyésztésű pej mén Csupor Ferenc idomítottjaként lépett pályára. Első győzelmét az 1600 méteres Nemzeti Díjban aratta Suták Csengével a nyergében. Háromévesen top formáját hozva győzött a Kovács Mihály Emlékverseny-Magyar Háromévesek Nagydíjában és a Magyar St. Leger-ben, teljesítményének köszönhetően az Év lova címet is elnyerte. 2017-ben a méltán nagy múltú Batthyány-Hunyady Díjban sikerült elsőként befutnia a célba, ebben a szezonban még négy versenyen indult, ebből kettőt győzelemmel, egyet helyezéssel zárt. A 2018-as szezont kihagyta, majd 2019-ben két versenyben állt starthoz eredménytelenül. A versenykarrierjét befejezve hazatért a már ismerős környezetbe, Dióspusztára, ahol a kivételes pályát futó telivér a jól megérdemelt pihenőjét követve eladásra került.

+1 Mivel Uccellino nem szerepelt a mi listánkon, ellenben harmadik helyezést ért el a szavazatok alapján, így róla is olvasható összefoglaló

Uccellino (Ryan-Upperhand) 36 verseny, 3 győzelem, 11 második hely, 3 harmadik hely, 4803500 Ft életnyeremény

A szürke mént Molnár Orsolya idomár tenyésztette, emellett jelenleg is nála készül a 2020-as szezonra immár hétévesen. A kezdetek talán döcögősen indultak, de negyedik versenyére beért a befektetett munka, hiszen harmadik helyen futott be a célba Jaroslav Línekkel a nyergében, majd első Listed kategóriás helyezését is vele szerezte. Viszonylag sokáig, 2017-ig kellett várni első győzelmére, amit a Pesti Napló Díjában szerzett. Egy évvel később 2018-ban Suták Csengével megnyerte a Bábolnai Díjat 2200 méteren. A hosszútávot kedvelő ménnek a 2800 méteres MNV Díja lehet az egyik kedvence, hiszen egymást követő két évben is sikerült második helyezést szereznie. Kíváncsian várjuk 2020-ban hogyan sikerül teljesítenie!

SHARE THIS