/ by /   Friss hírek, Interjúk-szakcikkek / 0 comments

A szerecsen zsoké, a bolsevikok és Magyarország

Nicholas Godfrey (Racing Post) dolgozata alapján írta és fordította: Kovács Botond.

Az alábbi történet a kétszeres Kentucky Derby-nyerő amerikai zsoké, Jimmy Winkfield történetét meséli el, aki elhagyva szülőhazáját megmentette a cári Oroszország telivérei egy részét a bolsevik uralom borzalmaitól. A közel kétezer kilométeres menetelés Odesszából indult és Varsóban ért véget, és 252 ló menekült meg.

Jimmy és Alan-A-Dale

James Winkfield egy Kentucky állambeli napszámos fiaként látta meg a világot 1882-ben, és később, apró termetének köszönhetően zsokéként találta meg számítását. A mai napig ő az utolsó afroamerikai lovas, aki megnyerte a Kentucky Derbyt, ráadásul kétszer egymás után: His Eminence – 1901, Alan-A-Dale – 1902. Az élet furcsa fintora, hogy James anyja, Victoria, egykor Alan-A-Dale tulajdonos idomárja, Thomas C. McDowell nagyapjának, az Egyesült Államok külügyminiszterének volt a rabszolgája.

Abban az időben sok fekete lovas erősítette az amerikai versenyüzemet (pl. az első Kentucky Derby nyerője, Oliver Lewis, vagy a híres Isaac Murphy), de a századforduló beköszöntével számuk erősen megcsappant, végül egytől egyig új hivatás után néztek. Winkfield is jobbnak látta odébbállni, de mivel nem akart hátat fordítani a lóversenyzés csodás világának, Európába költözött szerencsét próbálni. Így fordulhatott elő, hogy rengeteg lengyel, német, osztrák, orosz és magyar nagydíj megnyerése fűződik nevéhez.

Legelőször Moszkvában telepedett le, és ha hihetünk a korabeli tudósításoknak, a legjobb szállodákban lakott, és minden nap kaviárt reggelizett. Nem tartott örökké azonban az új jólét. Hihetetlen nehézségeket leküzdve Oroszországból Varsón át Maisons-Laffitte-be vezetett Jimmy útja, ám végül onnan is menekülnie kellett a nácik miatt. Egyéb megélhetési lehetőséget nem találva, először útépítő munkásnak állt a New York-i Queens-ben, majd lovászként kapott állást, végül harmadik feleségével és fiával visszatérhetett Franciaországba, ahol idomárként tevékenykedett.

Ragyog a Hold

Jim Winkfield karrierje döcögősen indult. Élete első lovaglása után egy évre eltiltották, mert őt tették felelőssé egy start után kialakuló incidens miatt, amely során négy ló felbukott. Akárcsak a lovaknak, neki is kicsúszott a lába alól a talaj, és egy féktelen chicagói éjszakát követően a kotyvasztott italtól, amelyet moonshine néven emlegetett a kor szlengje, bal szeme örökre kancsallá vált. Hajmeresztő kalandjaira szintén jellemző, hogy később, sok szeretője közül az egyik karon lőtte egy párizsi istállóban. A furcsa szemállása miatt Winks-nek (wink am. kacsintani) is gúnyolt lovas háromszor nősült életében. Első felesége egy fekete hölgy volt Kentuckyból, a második egy cári katonatiszt lánya, a harmadik egy orosz bárónő. Egyikük sem emlegette odaadó férjként Jimmyt. Az elsőtől elvált, a másodikat faképnél hagyta, a harmadikkal felettébb rosszul bánt.

Ön mit keres itt?

James sztorija sokáig ismeretlen volt a nagyvilág számára. Először az amerikai Sports Illustrated kezdett vele foglalkozni 1961-ben, de amikor meghívást kapott Kentuckyba, a lap grandiózus, derbyt megelőtt partijára, hősünk nem léphetett be a szálloda főbejáratán a bőrszíne miatt. Lánya egyszer úgy nyilatkozott, hogy a Ku Klux Klan fenyegetése miatt kényszerült elhagyni Amerikát a XX. század elején, de Winkfield ezt cáfolta: – Semmi közük sem volt a csuklyásoknak a távozásomhoz. Egyszerűen nagy volt a szám, és ez sokaknak nem tetszett. Úgy is fogalmazhatnék, forró lett a lábam alatt a talaj.

Tod Sloan

Így történt, hogy 1904-ben James felszállt egy gőzhajóra, és míg sokan az Új Világban kerestek lehetőségeket, ő Európába költözött. Hozzá kell tennünk, nem egyedül. Erre a korszakra esik, hogy Tod Sloan és számos amerikai zsoké is felkerekedett, és áthozták az óceán innenső partjára azt a lovaglási stílust, amelyet ma ismerünk. Az amerikai lovasok elvándorlásának oka az volt, hogy a század első évtizedében rendkívül megszigorították a lóversenyfogadás szabályait, ezért tömeges pályabezárási hullám sepert végig a kontinensen. Míg 1890-ben 314 versenytér üzemelt, 1908-ra csupán 25 maradt.

Új bukik

Örültek az új rendnek a megszállott puritánok és az álszent erkölcscsőszök, ám azzal már nem foglalkoztak, hogy tízezrek egzisztenciáját tették tönkre, és nem vettek tudomást arról sem, hogy azonnal elindult az illegális játék, és mondanunk sem kell, szárba szökkent a szervezett bűnözés. Ennyi azonban nem volt elég a hipokritáknak. Mintha valamilyen gonosz terv alapján cselekedtek volna, hamarosan bevezették a szesztilalmat, és mindez együtt a legremekebb táptalajt nyújtotta a máig virágzó amerikai szervezett bűnözés megerősödésének.

Санкт-Петербург

Térjünk vissza azonban Winks-hez, aki Varsóban, Moszkvában és Szentpéterváron hamar beilleszkedett a sportéletbe, és remek lehetőségeket kapott. Oroszországban, ahol háromszor lett champion, öt Orosz Kancadíjat és négy Összorosz Derbyt nyert, „Fekete Maestróként” emlegették. Lengyelországban két Varsói Derby fűződik a nevéhez. (Nem szeretnénk történelmi részletekbe bocsátkozni, de megjegyezzük, hogy a mai értelemben vett Lengyelország ekkor nem létezett, területén a Német Császársár, az Orosz Birodalom és az Osztrák-Magyar Monarchia osztozott. A Varsói Derby az orosz Hármas Korona egyik ága volt, a Moszkvai és a Szentpétervári Derby mellett, amelyet egyébként Jimmy Winkfield is megszerzett egyszer.)


Az I. világháború kitörése nem érintette érzékenyen az orosz turf-életet. Winkfield évi 100 ezer rubelt keresett (egy arany 10 rubeles 8.6 grammot nyomott, tehát könnyű kiszámolni, hogy ez kb. 86 kg aranynak felelt meg), és élvezte az egyik legnagyobb futtató, az örmény származású olajmágnás, Leon Mantacsev bizalmát. A ránk maradt dokumentumok megemlékeznek róla, hogy Moszkvában a Hotel Nationalban lakott, és fehér szolgája volt, akit Vaszilijnek hívtak. – A forradalom előtt Oroszország csodálatos hely volt – emlékezett James. – A nemesség a tenyerén hordozott, nem kellett jövedelemadót fizetnem, és egyáltalán nem foglalkoztak vele, hogy fekete vagyok. Legszívesebben örökre ott maradtam volna, de jöttek a bolsevikok.

James és Jurij

A történelem valóban közbeszólt, és magától értetődött, hogy Lenin pribékjei ferde szemmel nézik az arisztokratikus, tehát osztályidegen lóversenyzést. 1917-ben a Moszkvai Jockey Club elhagyta a fővárost, és az utolsó cári erődbe, Odesszába tette át székhelyét, itt folytatódott a sportélet. Jimmy is költözni kényszerült, de feleségét, Alexandrát és hatéves fiát, George-ot (vagy talán Jurijt) Moszkvában hagyta azzal, hogy nemsokára visszatér. Akkor látta őt utoljára a család. Odesszában 1918-ig folytak a versenyek, itt futották az utolsó cári derbyt, amelyet az uralkodó lova, egy Horoscope nevű telivér nyert. II. Miklós országa ekkor már romokban hevert, és a Fekete-tenger partjára menekült kékvérűek sem élvezhették sokáig a békét és kiváltságaikat. 1918. július 18-án a vörösök lemészárolták a cári családot, és megindultak a francia csapatok által körülvett Odessza felé. 1919 tavaszán már hallani lehetett az ostromló ágyúk gyilkos szavát, ezért a harminckilenc esztendős Jim Winkfield és barátai, élükön a lengyel Frederick Jurjeviccsel elhatározták, hogy áttörnek az ellenséges vonalakon, méghozzá az értékes versenylovakkal együtt. – Nem volt sok választásunk – mondta egyszer főszereplőnk ironikusan. – A kommunisták nyilván nem bántak volna kesztyűs kézzel egy pöttöm, amerikai négerrel. Ráadásul, nem hagyhattam, hogy a vörösök megegyék a lovainkat.

Horoscope tulajdonosa, Nyikolaj Alekszandrovics Romanov

Jurjevics és Winkfield összeszedtek 262 telivért, valamint az összes idomárt, lovast és lovászt asszonyostul, gyerekestül, és belevágtak vakmerő tervük megvalósításába. Az úti cél Lengyelország volt Bukarest érintésével (!), ugyanis itt szándékoztak vonatra ültetni a családtagokat. 1700 kilométeres úttal és a Vörös Hadsereggel álltak szemben. A csodával határos módon sikerült épségben kiszökniük a városból, de helyzetük továbbra is reménytelen maradt. Hamar elfogyott az élelmük, könyöradományokból tartották fent magukat, és gyakran koldulni kényszerültek. Sok faluba be sem engedték őket, és messziről lőttek rájuk, mert fosztogató bolsevikoknak vélték őket. Végül megannyi viszontagság és 500 kilométer megtétele után, elérték a román fővárost. Itt az asszonyok és a gyerekek vonatra szálltak Varsó felé, a férfiak és a lovak folytatták útjukat. A Kárpátok között botorkálva kis híján éhen haltak. A telivéreknek volt a legjobb dolguk, mert ők legalább legelhettek. A helyiek itt azért nyitottak rájuk tüzet, mert cigányoknak hitték őket. Végül egy rozoga hídhoz értek, amelynek túloldalán feltűnt Lengyelország. A legenda szerint először a néhai cár lova, Horoscope és rettenthetetlen lengyel zsokéja, Jaworski léptek a tákolmányra, de az átkelés sem ment simán, mert az üldöző vörösök folyamatosan lőttek a csapatra. Mindezek ellenére három hónapos bolyongás után a menekülők megérkeztek Varsóba, a Mosotowski versenytérre, arra a helyre, ahonnan Winkfield európai karrierje egykor elindult. Út közben tíz lovat veszítettek. Az életben maradott telivérek szívósságára jellemző, hogy jó néhányuk pár hét múlva starthoz tudott állni.

Jacques Laffitte háza

Mindezek ellenére, James Winkfield nem maradt Varsóban. Leon Mantacsev meghívására Párizsba utazott, és ismét nekiállt felépíteni karrierjét. Számos nagydíjat megnyert (Prix du Président de la République, 1922 – Kircubbin, Grand Prix de Deauville, 1922 – Bahadur, Critérium de Maisons-Laffitte, 1927 – Mourad) és még Nagy-Britanniába is eljutott, ahol 1922-ben negyedik lett a St. Legerben Bahadurral. Közben ismét megnősült, de harmadik házassága, amelyet egy orosz bárónővel kötött boldogtalan volt.

Jimmy negyvennyolc esztendős koráig lovagolt és több mint 2500 versenyt nyert, utána kiváltotta az idomári licencet. Nagydíj győzelmeknek nem találtuk nyomát, de népszerűsége ennek nem látta kárát, a kor hírességei folyamatosan keresték barátságát és társaságát.

A francia éveknek azonban ismét véget vetett a tomboló erőszak. 1940 júniusában a németek elfoglalták Párizst, ezért Winks-nek menekülnie kellett. Nem várt több kegyelmet a náciktól, mint a kommunistáktól. Egyéb lehetőség híján hazatért az Egyesült Államokba, ahol nem találta helyét, eleinte kénytelen volt útépítő munkásként dolgozni, később lovászként kapott állást Dél-Karolinában és Marylandben. A II. világháború után ugyan ismét lehetősége nyílt, hogy istállót vezessen Franciaországban, de ekkorra már kialudt benne a tűz. Robert nevű fia mindenben támogatta, ám a komoly sikerek elkerülték. 1974-ben halt meg, Párizsban, kilencvenhárom esztendőse korában. 2004-ben a National Museum of Racing and Hall of Fame posztumusz a soraiba fogadta.

 



Mint tudjuk, minden jó sztoriban van egy magyar szál, az alábbiakban ezt kívánjuk felfejteni. Jimmy Winkfield első Varsói Derbyjét 1904-ben nyerte egy Károlyi nevű telivér nyergében. A remek ló anyja a magyar tenyésztésű Lássuk volt, valamennyire érthető tehát a név, igaz, nem a Károlyiak méneséből került ki, hanem gróf Esterházy Miklós telivér tenyészetéből. A java azonban csak most következik.

James Winkfield több alkalommal megfordult az Osztrák-Magyar Monarchiában. A Vadász- és Versenylapot forgatva, a Magyar Lovaregylet hivatalos tudósításai között, csodálatos feljegyzéseket találtunk róla, az alábbiakban ezeket szó szerint, korabeli helyesírással közöljük. Elöljáróban jelezzük, a szemelvények a kor szóhasználatát tükrözik, lapunk élesen elhatárolódik a faji megkülönböztetés minden formájától.

1905
Winkfield a Lazareff istálló szerecsen jockeyja Bécsbe érkezett és ő lesz Heroine lovasa a Gunnersbury versenyben. (…) Az orosz Heroine, egy hazájában veretlen kancza, egyike a legtetszetősebb lovaknak, nagy kaliberű, ritka mélységű és racinglike kétéves, a mely azonban még nem heverte ki az út fáradalmait. A távoszlopnál Heroine, melyet a szerecsen Winkfield ült, veszélyesnek látszott, de aztán, úgy tetszik, nem állta az 1600 métert.

1908
A Varsói Derbyt vasárnap futották. A versenyt Lazareff M. úr Gavotteja (Winkfield) nyerte meg.

1911
Dale Austin, a Negropontes-istálló újonnan szerződött néger jockeyja, hétfőn foglalta el új állását. Austin már aznap munkában lovagolt s eltekintve barna arczától, termetben és ülésben Janekre emlékezteti a szemlélőt. (Megjegyzés: újabb bizonyíték az amerikai lovasok jelenlétére.) Winkfield hétfőn Tatára érkezett.

Tata – versenytér

St. Leger-handicapnak is joggal elnevezhetnők idén a három évesek ez őszi nagy klasszikus futását, hiszen a résztvevők esélyeit az alaposan felázott talaj minden súlyelosztásnál kiszámíthatatlanabb handicappal forgatta fel. E szép klasszikus futásunk reálitása, sajnos, teljesen áldozatul esett az időjárás szeszélyének, a mely oly mértékben befolyásolta a versenyzők esélyeit, mint a minőre Intrygant gyászos derbyje óta egyáltalán nem akadt példa. Ma a jobb positió kiszámíthatatlan esélyt biztosított az azt sikeresen megszerző lónak, nem csoda tehát, hogy a futás tulajdonképpeni finishét az első négyszáz méteren lovagolták a vezetésért és azt, valamint vele együtt a győzelmet Kassandrának sikerült megszereznie. Ez a positio, minden mástól eltekintve, már a súlyok tekintetében is jelentős előnyt szerzett Kassandrának, mert míg a kancza lovasa jóformán teljesen a kimázsált súllyal tért vissza a futás finishéből, addig a többi lovasok között nem egy, hat-hét font túlsúlyt is hozott vissza a reá rakódott sár tömeg révén. Csaknem valamennyi jockey és dresz felismerhetetlen állapotban tért vissza a versenyből, nem is szólva a lovakról, a melyeken szintén egész sártömeg foglalt helyet. Egyedül Kassandra maradt mindettől mentes és paradoxon ugyan, de való igazság, hogy e verseny után a néger Winkfield volt a versenyben lovagolt jockey-gárda legfehérebb alakja.

1912
Winkfieldtől tegnap a Kincsem-handicap után, keresztezés czímén a Jockey-Club igazgatóság május 31-ig bezárólag megvonta a lovaglási engedélyt. (Megjegyzés: a versenyt április 18-án futották.) A néger jockey erre a szigorú büntetésre azzal szolgáltatott okot, hogy Kartaczal a rövid oldal végén oly vehemencziával ment neki az élen járó Hochstadlnak, hogy a mén lábai ezáltal a barrierbe kerültek s egy hajszál hiányzott, hogy el nem bukott, a mit lovasának, Janek Gézának nagy ereje hiúsított meg, mert ellenesetben a legnagyobb katasztrófa következhetett volna be. Hochstadlt az akczidens következtében hátsó térdkalácsán ficzamodás érte s kocsin a freudenaui betegistállóba szállították.

1913
Február: Winkfield a hét elején Amerikából Tatára érkezett. (Megjegyzés: más forrás nem említi az amerikai utat, elképzelhető, hogy a szerzőt rosszul informálták.)
Majd pár nap múlva: Winkfield pár heti tartózkodásra Oroszországba utazik s csak márczius közepén tér ismét vissza hozzánk.

Jim Winkfield



1914
Winkfield, aki tudvalevőleg az idei versenyseasonra is Mantascheff úr oroszországi istállójához szerződött, idén nagyobbára Francziaországban fog lovagolni. Mantascheff úr ugyanis 30 telivért adott francziaországi trainerje gondozásába s Oroszországban már kevesebbet fog futtatni.

1918
A május 14-i odesszai versenyek tizenegyedik napjának sorrendje. Tíz versenyszám került e napon kitűzetésre és pedig hét galoppverseny, valamint három ügetőverseny. A galoppversenyekben egész csomó nálunk is ismert mén ivadéka futott, így néhány Sorrento-ivadék az osztrák derbynyerő Intrygant, továbbá Horizont II., John O’Gaunt, Minoru, Fils du Vent, Rascal stb. productumai, sőt egy Beregvölgy-ivadék; Topola (3é p. k. any. Rodchorazanka) nyert is egy versenyt az egykor nálunk működött Winkfield alatt. A néger lovasnak különben e napon jó napja volt, a mennyiben három futásban győzött. A nyeregbe szállott itt az örökké síró szemű Spiller is, a ki azonban e napon nem ért el eredményt. Hogy milyen jó származású lovak futnak itt, annak élénk bizonyítéka, hogy Winkfield az egyik versenyét Marta nevű ló nyergében oly kanczával nyerte, a melyiknek John O’Gaunt az apja.

1919
Winkfield, a nálunk is jól ismert jockey, egy belföldi nagy istállótulajdonossal tárgyal szerződés czéljából. (Megjegyzés: a történelem bebizonyította, hogy ez csupán terv maradt.)


Jimmy Winkfield főbb eredményei az Osztrák-Magyar Monarchiában [Futam (helyszín) – ló, tulajdonos]


1910
St. Leger (Budapest) – Kassandra, Hohenlohe-Oehringen Keresztély herceg
Kettős Ivadékverseny, háromévesek (Budapest) – Ruth, Landau Horác lovag (egyes forrásokban doktor)
Hatvani Díj (Budapest) – Éva, Mautner Viktor úr
Lady Patronese-Rennen (Bécs) – Trafalgar, Zombory Erzsébet úrnő
Matchbox Rennen (Bécs) – Lepszy, Lubomirski György herceg
Kisbér öccse Rennen (Bécs) – Nix, Lubomirski György herceg
Buccaneer Rennen (Bécs) – Lira, Lubomirski György herceg

Lira és Winkfield

1911
Osztrák Kancadíj (Bécs) – Lira, Lubomirski György herceg
Preis von Baden (Bécs) – Kartacz, Lubomirski György herceg
Kincsem Handicap (Bécs) – Kartacz, Lubomirski György herceg

Megjegyzés: Úgy tűnik, az 1911. évi volt a leghosszabb itt tartózkodás, Winkfield 63 versenyből 43 alkalommal nyert, míg Oroszországban csupán 9 sikert ért el.

1912
Földívelési Ministerium Díja (Budapest) – Kartacz, Lubomirski György herceg
Preis von Baden (Bécs) – Kartacz, Lubomirski György herceg
Kincsem Handicap (Bécs) – Kartacz, Lubomirski György herceg
Hugo Henkel Memorial (Bécs) – Mosci Ksiaze, Lubomirski György herceg

Posztunk hosszúra nyúlt, nem szeretnénk feleslegesen szaporítani a szót, ám nem tudunk ellenállni a kísértésnek, és zárásként Krúdy Gyulát idézzük aki Szindbád (Budapest, 1911) című regényében megemlíti a neves futtatót, Lubomirski György lengyel herceget, akinek Jim Winkfield a legtöbbet lovagolt:

Tehát akkoriban…

Tehát akkoriban, amidőn Lubomirski György herceg vigyázott a podolini diákokra, és bivalybőr kesztyűs kezében kardmarkolatot tartott, amely markolaton pontosan láthatók voltak az akkori szentek képmásai – akkoriban, midőn Kacskó Róza jókedvvel, ambícióval és kis szerelemmel húzogatta Szindbád haját, valamint a vállára hajtotta a fejét, midőn e büntetést kiosztotta, volt egy fiú, aki a hittanban, ministrálásban és szentképek tiszteletében legelső volt, akit ezért vagy másért Gergely pápának hívtak a régi kolostor növendékei. Gergely pápa púpos fiúcska volt, és olyan finom arca, feje volt, mint a szent ostyának, amelyet hetenkint magához vett.
Szindbád bár gyakran megverte Gergely pápát, mégis barátságot szőtt vele, sőt egyszer délután, midőn éppen Róza ült a tanulóasztal mellett a Kacskó-házban, hogy Szindbád tanulmányaira felügyeljen, a púpos fiút meghívta magához. Bizonyosan azért, hogy dicsekedjen előtte Róza barátságával, Róza szép szemével és fehér kezével.
Gergely pápa látogatása így történt: Róza szótalan és komoly volt egész idő alatt, lenézőleg bánt a két fiúval, és sehogy sem akart Szindbád hajába kapni, amit azelőtt soha el nem mulasztott.
Majd ahelyett, hogy Szindbád vállára hajtotta volna a fejét, ahelyett hogy átkarolta volna nyakát, szinte durván ráförmedt:
– Csodálom, hogy a Lubomirski megtűr ilyen rossz diákot a kolostorban.