/ by /   Friss hírek, Hazai galopp hírek / 0 comments

A hétvége legeredményesebb trénere – 1. versenynap

 

Kovács-Bakos Szilvia idomításában álló telivérek közül három győzelemmel kezdte a szezont, ketten a napi főversenyeken álltak a dobogó legfelső fokára.

Hogyan értékeli az év első versenynapját?

Összességében jól kezdődött a 2020-as szezon, három első hellyel zártuk a napot, ezek közül kettő a napi főversenyben aratott győzelem volt. Báthory hozta, amit vártunk tőle, a hároméves Charlie Firpo előtt pedig sok lehetőség áll. Az újoncok kevésbé voltak eredményesek, mint vártuk volna, de bízom benne, hogy idővel a beléjük fektetett munka meg fog térülni.

Nézzük kicsit konkrétabban, milyen eredményt várt lovaitól?

Báthorytól győzelmet vártam, szerencsére ez meg is valósult, nem zavarta meg a lovasváltozás. Charlie Firporól úgy gondoltuk az első három hely valamelyikét fogja megszerezni, a gyenge startja ellenére abszolút felülmúlta a várakozásokat. Aurora Amica és Denis The Diva harmadik hellyel zárt, utóbbi nagy súlya ellenére kezdő lovassal jó helyen végzett. Benihanat előzetesen az első három hely valamelyikére vártam, első helyével maximálisan teljesített.Véleményem szerint Merybelle, Aurora Amica és Romane még javulni fog, Simply The Besttől is is többet várok.

Melyik idomításában álló ló okozta a legnagyobb meglepetést?

Charlie Firpo okozta a legnagyobb meglepetést könnyű győzelmével.

Melyik telivértől várta a legjobb teljesítményt?

A hűséges Báthory-tól, tudtam, hogy mindig a maximumot hozza ki magából!

Van már későbbi terv a győztesekkel?

Báthory esetében még képlékeny, hogy maradunk a sprinter vonalon, vagy megpróbáljuk vele az 1400-1600 méteres versenyeket. A következő verseny, amiben starthoz áll a Káposztásmegyeri Díj lesz. Charlie várhatóan a kiemelt futamokban fog starthoz állni, értem ezalatt a Batthyány-Hunyady és Millenniumi Díjat. Ha az utóbbiban jól teljesít akár külföldi versenyek is szóba jöhetnek, természetesen a tulajdonos igényei alapján. Benihana terveink szerint hendikepekben fog indulni, illetve kisebb kategóriás versenyekben, sokat jött előre a télen.

                                                                                  Báthory, a Sütvényi Díj győztese