/ by /   Friss hírek, Interjúk-szakcikkek / 0 comments

July Cup, Newmarket – 2020

Írta: Kovács Botond.

A July Racecourse jártatója (háttérben a pálya)

A hosszúra sikeredett téli pihenő után a szokásosnál jobban besűrűsödtek a nagydíjak a La Manche túloldalán. Jóformán, nap sem telik el Black Type-futam nélkül, néha olyan érzésünk van, mint egy csokoládégyárba tévedt gyereknek. Szombatra a rövid távon brillírozó telivérek összecsapását időzítette a newmarketi July Racecourse-on Michael Prosser versenytitkár. Informálisan e futamot szokás Sprinter Európa-bajnokságnak nevezni.

A July Cupot 1876-ban futották először, amely rendkívül jeles dátum. Ekkor nyerte az Epsom Derbyt Kisbér, és Kincsem 1876. július 9-re már három győztes versenyen volt túl kétévesen (Berlin, Hannover és Hamburg). Mindezt nyilván a nemzeti büszkeség mondatja velünk, teret engedve azonban másoknak is, hadd mondjuk el, Alexander Graham Bell ekkor nyújtotta be sikeres szabadalmi igényét egy egészen újszerű, mondhatnánk ördöngös találmányra, a telefonra.

Ülő Bika (a sziú nyelvcsaládhoz tartozó lakotául: Tátánká Jótáke)

Történelmi támpontokat keresve szintén elmondjuk, hogy 1876-ban a lakota, északi-sájen és arapahó indiánok Ülő Bika vezetésével alaposan elhúzták a Montana állambeli Little Big Hornnál, a 7. lovasezred nótáját. Csak nagyon halkan jegyezzük meg, nehogy szobordöntögetés legyen belőle, az Egyesült Államok egyik legkitűnőbb alakulatát a másik oldalon a rabszolgaság ellen küzdő George Armstrong Custer tábornok vezette, aki hősi halált halt az ütközetben. Ha hihetünk a legendának, a kegyelemdöfést egy Bölény Borjak Útján Járó Asszony nevű sájen nőtől kapta, de talán nem meglepő, hogy a rettenthetetlen Fehér Bölény, Eső Áztatta Arc, Néma Száj és Bátor Medve is ugyanezt állították később. Akárhogy is történt, az biztos, Custerrel együtt távozott az örök vadászmezőkre Thomas nevű fivére, és még 266 bajtársuk. Az indiánok fele annyi embert veszítettek. Mindez nyilván alaposan feldühítette Ulysses Grantot, az Egyesült Államok elnökét, és mivel szenvedélyes és vakmerő fogathajtó volt, könnyen meglehet, hogy haragját Washington utcáin vezette le gyorshajtással. Érdekes és ismert tény ugyanis, hogy több rendőrségi feljelentést is begyűjtött hivatali ideje alatt a Fehér Ház lakója, akinek volt egy kivételesen botrányos ügye is.

Ulysses Grant remek lovas is volt

Grant elnök és barátja, Edward Beale tábornok fogataikkal őrült tempójú versenyre keltek a főváros utcáin. Mondanunk sem kell, feljelentés lett a száguldozásból, és a sajtó is felkapta az ügyet. Mielőtt azonban az emberi jogok és a demokrácia helyrehozhatatlanul megsérült volna, és a világ kifordult volna sarkából, sikerült eltussolni az incidenst. Egykori bajtársát Grant kineveztette nagykövetnek egy nagyon távoli helyre, az elnök pedig jelentős összeget ajánlott fel a rendőrség jótékonysági alapítványa számára. Még ugyanabban az esztendőben Beale átadta rendkívüli és meghatalmazott miniszteri megbízólevelét I. Ferenc József császárnak, és vidáman élte tovább napjait amerikai nagykövetként Bécsben.

 

Harry Houdini

Ugyanebben az esztendőben, Mark Twain megjelenteti Tom Sawyer kalandjai című regényét, Japánban megtiltják a szamurájok kardviselését, és Heinrich Schliemann annyira komolyan veszi az Homérosz szavait, hogy elkezdi keresni Tróját. Szintén 1876-ban New Yorkban megszületik Wilhelmina Beatrice Rahner, aki később a magyar származású Weiss Erikhez (művész nevén Harry Houdini) megy feleségül.

 

A holland Leeuwardeben is napvilágot lát egy másik csinos lány, Margaretha Geertruida Zelle, akit Mata Hari néven ismer majd a világ. Végül leírjuk, hogy huszonnyolc évesen a bulgáriai Vraca közelében ekkor halt meg Hriszto Botev költő, a lánglelkű szabadságharcos, akit hazánkban Petőfi Sándorhoz szokás hasonlítani.

Golden Horde

Idén az ascoti Commonwealth Cup (1200 m) nyerője, Golden Horde (2/1) kentrézett a starthoz favoritként. A Diamond Jubilee Stakes-ben (1200 m) tikettre érő, és ezzel veretlenségét elveszítő Sceptical (18/5) állt szorosan mögötte a bukmékereknél, de ott volt a Diamond Jubilee nyerője, Hello Youmzain (9/2) is, sőt a legsikeresebb idei ascoti tulajdonos, az idősebb Hamdan Al Maktoun sejk is nevezte Khaadem (13/2) nevű telivérét. A reváns többek számára fontos volt.

Cieren (b) és Kieren

A mérföldes St. James’s Palace Stakes-ből érkezett Threat, sokan arra gondoltak, hogy nem Oisin Murphyn múlott az ötödik hely, és ismét a párosra fogadhattak a játékosok 8/1 -es kurzussal. Az idén először pályára lépő, kétévesen ragyogó eredményeket felmutató Oxted (12/1), kis istállóból jött Newmarketba, az egykori szupersztár Kieren Fallon fia, Cieren Fallon kapta a megbízást. A tulajdonosok 400 ezer fontot fizettek tavaly a lóért egy Horses-In-Training árverésen, valószínűleg a családi ezüstök megmaradt részének árát is felrakták kedvencükre ez alkalommal.

Mrs. Fitri Hay

Brando (50/1) egy newcastle-i Group 3-as szintetikus felületen rendezett futammal melegített be két hete, és ez mostanában sokat ér, hiszen számos ascoti nyerő all-weatherről ment a királyi mítingre. Shine So Bright jó harmadik volt Epsomban a derby-napon, egy 1400 méteres Listedben, de őt az utolsó pillanatban lejelenteték a rutinos Equilateralra (28/1) nagyon kellett vigyázni, a legjobb kontrának ígérkezett az indítás előtt. Érdekességként megjegyezzük, hogy Khalid Abdullah herceg július 6-án eladta lovát, így Newmarketben már Mrs. Fitri Hay színeiben futott. Lord Of The Lodge (100/1), a német tréningből érkező, kétszeres Group 3-nyerő Namos (33/1) a dobogós helyezésben bízhattak, Sir Dancealot (40/1) és az ascoti Commonwealth Cup hetedik helyezettje, Southern Hills (28/1) pedig egy jó pénzes helyezésben.

Oxted

Végül meglepetés siker született a July Cupban. Brando kivételével mindenkinek jól sikerült a start, Golden Horde és Hello Youmzain ment el fej-fejt vezetni, de egy szempillantás alatt megjelent a közelükben Oxted és Lord Of The Lodge. Mögöttük Namos, Threat és Sceptical színei tűntek fel. Négyszáz méterrel a cél előtt Golden Horde és Oxted ellépett üldözőiktől, és az addigi remek tempóra még rá tudtak tenni egy lapáttal. A távoszlopnál már biztos volt, hogy kettejük Oxted lesz a jobb, mögötte Sceptical is begyújtotta a rakétákat. Végül Cieren Fallon vezényletével Oxted (2016 pher, Mayson – Charlotte Rosina, Choisir) senkitől sem zavartatva biztosan nyerte a futamot Sceptical és Golden Horde előtt. Negyedikként Khaadem galoppozott át a célon Hello Youmzain, Brando, Sir Dancealot, Namos, Equilateral, Threat, Lord Of The Lodge és Southern Hill előtt.

(Kimelt képünkön George Armstrong Custer tábornok.)

SHARE THIS