/ by /   E-Turf Magazin, Friss hírek, Hazai ügető hírek / 0 comments

Az év finishe szombaton

Az ötéves Zolta (Veljko Mazsity) sikerét hozta a napi főfutam, a Nemecsek Díj. Egy jó startot követően az első kanyarra érve már Rocky HR- Zóna-Zolta volt a sorrend, ezt tartották is egészen a befutó elejéig, míg ritmust váltva Zolta elszáguldott a befutóban a remek versenyt futó Zóna (Csordás Emil) mellett, mögöttük a harmadik helyre Unika Vik (Angyal Andor) érkezett meg.

A nap másik fontos futamában a 2400 méteres Flitter Díjban szintén Veljko Mazsity elsőségét láthattuk Zitti Tutti kocsijában, másfél hosszal követte őt Zénó Boko (Varga Sándor), míg a remekül zárkózó Anybody (Csordás Emil) lett a bronzérmes.

A nap első futamában a hároméves Firefly Shadow (Balogh Roland) elsőségét hozta a Tanonc Díj.

Ezt követően favorit sikert láthattunk Angelina Jolie-tól (Kolozsi László), míg a 2020. Évi Kincsem Park Kupa IV. futamában Vakarcs RG (Miskolcsik Valentin) győzelmét láthattuk.

Fél órával később az év finisét láttuk! Timoko R.L. (ifj. Veres László) macska ügyességgel keresett helyet a befutóban, ami a győzelmet jelentette a számára. Ezt követően két győzelmet is láthattunk, ami kisebb meglepetést okozott a szombati versenynapon. A Fönicia Hendikepet remek finish-el Gyolai Nikolett nyerte kedvence lova, Titus Livius kocsijában, míg a másik elsőséget Annuska (Kolozsi Sándor) zsebelhette be a Bizalmas Díjban.

A nap utolsó futamában az esélyes, Zlatan LIW (Lakatos Árpád) ért át elsőként a célon, mögötte Under World (Csordás Emil) lett a második, míg a másik dobogós helyet Rosamundi szerezte meg (Kárai József).

Szöveg: Lukácsi Antónia