/ by /   Friss hírek, Hazai galopp hírek / 0 comments

Kovács-Bakos Szilvia értékelése

Szent László Díj

Diadora Sts
Diadora Sts teljesítményével teljes mértékig elégedettek vagyunk, előzetesen az első három hely valamelyikére vártuk, tudtuk, hogy utolsó versenye óta javult. Jó pozícióban galoppozott a startot követően, kihozta magából a maximumot. Zdenko Smida mindig eredményesen lovagol, több verseny győzelmet is köszönhetünk neki. Tudtuk, hogy erős lovas és tud is hozni Diadorán. A terveket tekintve még nem tudjuk, hogy téli pihenőre megy, vagy fut még egyet, egy nagy kancáról van szó, még fejlődésben van. Amennyiben fut a Kétévesek Kritériumát célozzuk meg.


Tattersalls – Overdose Díj

Báthory
Azt futotta, amire számítottunk és ahogy nyilatkoztam az idomári vélemények során. Nem kedveli a mély pályát és a táv is kicsit rövid volt a számára. Kapott egy jó versenyt, megyünk tovább, lesznek még fontos feladatai.


Aperianov Zakariás Emlékverseny – Imperiál Díj

Simply The Best
Nagy szívfájdalmunk a futása. A taktika más lett volna, nem ezt kértük a lovasunktól. Sokat kivett a lóból a több hosszas vezetés, így az utolsó méterekre elfáradt és kikapott, véleményünk szerint nyerhetett volna.


 

Kovács Mihály Emlékverseny – Magyar Háromévesek Nagydíja

Aurora Amica
Ha kicsit közelebb vagyunk a kanyarban és közelebbről indítunk, akár a győzelmet is megszerezhette volna, de Amica nagyot futott, a második helyezés magáért beszél.

Fotó: Vonczem Gabriella