/ by /   Friss hírek, Hazai galopp hírek / 0 comments

Interjú a 2020-as év idomár és lovas championjával

 

Stanislav Georgiev eredményei magukért beszélnek, a Nemzeti Galopp Liga keretein belül ő lett a legeredményesebb idomár, illetve lovas, ez a championátusban sem történt másként. Idomítottjai közül Golden Sea lett a Liga sorozat legeredményesebb lova, Cirfandli pedig az Év Lova címet nyerte el.

Milyen tervekkel indultál neki a 2020-as szezonnak?

Alapvetően több tervünk is volt, de ezek időközben változtak, már rögtön a szezon elején a vírushelyzet miatt. Főként a háromévesekre fektettem hangsúlyt a klasszis versenyek kapcsán, bíztam benne, hogy jól fognak szerepelni.

Melyik telivér teljesítményével vagy a legelégedettebb? Ki okozott számodra csalódást?

Cirfandli, Golden Sea, Vain Hope és Antilopa teljesítményét emelném ki, hiszen remek szezont tudnak maguk mögött. Golden Sea a Batthyány-Hunyady Díjban, a Millenniumi, a Kisbér és Kincsem Díjban, illetve a Gróf Széchenyi István Emlékversenyben is bizonyított, hozzá került a Nemzeti Galopp Liga legeredményesebb lova cím is.
Overdose fia, Cirfandli kihozta magából maximumot, legyen szó az Orosházi Díjról, az Agrárminisztérium Díja – Buccaneer Díjról vagy az Aperianov Zakariás Emlékverseny – Imperiál Díjról. A Listed kategóriájú Premio Chiusurában a második helyet szerezte meg, ráadásul magyar tenyésztésű lóként 2020-ban az Év Lova cím birtokosa. Csalódást talán Calabrese okozott, nem úgy alakultak a versenyei, ahogy azt szerettem volna, de nincs okom panaszra.

Mennyi telivér áll jelenleg az idomításodban? Mely yearlingeket találod eddig a legmeggyőzőbbnek?

Összesen 52 lóval dolgozom együtt, közülük 15 yearling, várhatóan még 1-2 érkezni fog a februári árverésekről. Háromévesekből van a legtöbb, a számuk 20 körül van. Az idei yearling felhozatalt a jelenlegi állapotok miatt kissé gyengébbnek mondanám, mint amilyen az ezt megelőző években volt, kevesebben is vannak az importok. Jelenleg két francia kétéves mutatja magát leginkább, őket korainak látom, de ez majd idővel eldől.

A háromévesek közül kitől várod a legtöbbet 2021-ben?

Vannak páran, akiktől jó eredményeket várok majd, a származásuk is indokolja. Eggi’s Choice, Tervel, Power Dose és Miss Mistery is még jobb lehet idén, számítok rájuk a klasszikus versenyekben. Sok olyan telivér is van, aki még nem állt starthoz, ír tréningből is érkeztek páran, bízom benne, hogy ők is eredményesek lesznek.

Mely telivérek fejezték be a pályafutásukat?

Mindössze Morita Menantie, terveink szerint francia árverésen fogjuk eladni anyakancának.

Melyik 2020-as versenyre emlékszel vissza a legszívesebben?

Az Aperianov Zakariás Emlékverseny-Imperiál Díjra! Amikor Cirfandli a tréningembe került nem gondoltam volna, hogy képes lesz elérni ezt az eredményt, de formába lendült és nem hagyott kétséget klasszisa felől.

Mit gondolsz, minek köszönhető az istálló eredményessége?

Elsősorban a remek csapatnak köszönhetőek az eredmények, jó munkát végeznek és mindig a maximumot nyújtják, közös a cél. Emellett természetesen a siker alapjai a tulajdonosok, egyaránt türelmesek és bíznak bennem, szinte szabad kezet adnak a lovak menedzselésében, persze a szerencse sem árt.

Hogyan képzeled el hosszú távon a pályafutásodat?

Nincs még konkrét tervem ezzel kapcsolatban, a súlyomat egyelőre tudom tartani és jól is érzem magam, szeretek versenyezni, jó eredményeket istálló zsoké nélkül elérni nagyon nehéz. A szezon második felében több lehetőséghez jutottak a lovasaim, legyen szó Jozef Parigálról, Cserei Szabolcsról vagy Benkő Ádámról, élni is tudtak vele, fontos, hogy rutint szerezzenek, munkában is jól lovagolnak. Elképzelhető, hogy 4-5 év múlva már nem fogok versenyezni, így rájuk számíthatok majd. Az idomári pályafutásomat mindenképpen szeretném folytatni, régi álmom vált valóra ezzel.

Milyen célokat tűztél ki 2021-re?

A legfontosabb, hogy a lovak maradjanak egészségesek, és a csapat is maradjon együtt. Ha a szerencse is mellénk áll, akkor ugyanilyen jó szezonban bízom. A galoppsport azonban nem ennyire kiszámítható, egyszer fent, egyszer lent. Számítok idén is a nagyversenyekre, illetve ha a vírushelyzet is normalizálódik szeretnénk külföldön futni, Németországban, Olaszországban.

Fotó: Dr. Kovács Gábor

 

SHARE THIS