/ by /   Friss hírek, Hazai ügető hírek / 0 comments

A Tavaszi Hendikep győztese Zselnice és ifj. Döme Imre

Zselnice a célban (belül) a Tavaszi Hendikepben

A hétvégén került lefutásra a Tavaszi Hendikep, a győzelmet Zselnice és ifj. Döme Imre párosa szerezte meg.

A kiemelt versenyek tekintetében az előző szezont Baka Hendikep győzelemmel zártad, az ideit a Tavaszi Hendikepben szerzett első hellyel nyitottad. Már az év elején tervben volt, hogy Zselnice ebben a futamban indul majd?

Abszolút tervben volt! Tulajdonosa, Wochner János szeretett volna egy szép sikert, így teljesen rám bízta a dolgokat vele kapcsolatban. Szerencsére minden jól alakult és egy szép győzelmet ünnepelhettünk ebben a rangos futamban.

A tréningek alapján mennyire lehetett számítani erre a győzelemre?

Valamilyen szinten számítottam rá, a felkészítése rendben zajlott, nagyon jól is dolgozott, sokkal kiegyensúlyozottabb, mint eddig volt. A lehajtást követően már éreztem, hogy kirobbanó formában van, nagyon bíztam benne, hogy ezt a versenyben is hozni tudja majd.

Zselnice és ifj. Döme Imre

Milyen további tervek vannak vele?

Szeretnénk, ha a tulajdonosával is nyerne, így április 10-én a következő segédhajtó kupa futamban fog starthoz állni a tervek szerint.

Hány lóval dolgozol jelenleg?

Jelenleg hét lóval dolgozom, Árokszállási Pál mesterrel együtt. Fokozatosan bízza rám a feladatokat, a tulajdonosok bizalma is maximális, így minden adott hozzá, hogy eredményesen végezzem a munkám.

Véleményed szerint ki az istálló legnagyobb reménysége?

Csobán M-et mondom, sikerült a harmadik helyen célba érnie a 87. Kétévesek Nagydíjában, bízom benne, hogy még javulhat is. Mellette Bitangjóban is látunk fantáziát, amennyiben a lába bírni fogja a tréningeket.

Fotó: Péter Réka

SHARE THIS