/ by /   E-Turf Magazin, Friss hírek, Hazai ügető hírek / 0 comments

30 éve a pályán – rövid beszélgetés Kelemen Tamással

Idén éppen harminc esztendeje van már a szakmában Kelemen Tamás, aki volt már tulajdonos, amatőr champion, vezetett eredményes és nagy istállót, jelenleg egy kis lottal, idomárhajtóként dolgozik, azonban töretlen lelkesedéssel.

Hogyan kerültél az ügetőre?

1975-ben csapattársaim csábítottak ki az ügetőre „tuti tippjük” volt! Mindenki vesztett, csak én nyertem, ráadásul nem is keveset, így innentől kezdve nem nagyon hagytam ki versenynapot. Mivel NB I-es, hivatásos labdarugó voltam, egy sportoló – újságíró futamban éreztem meg a verseny, a hajtás ízét és ezzel el is dőlt a sorsom, onnantól kezdve már a „másik oldalon” folytattam.

Kik voltak a mestereid, mely lovakra, versenyekre emlékszel vissza a legszívesebben?

1991-ben Svecz István mesternél kaptam amatőrhajtói engedélyt. Még abban az évben, ahogy módom lett rá, megvásároltam első lovaimat, melyek Val, Olivér és Mangrove voltak. Ez a három versenyló remek lehetőséget adott számomra, hogy versenyrutint szerezzek, összességében pedig nagyon jó tanuló lovak is voltak. 1994-ben sikerült kinyernem a 15. versenyt, ami után profi futamokban is hajthattam már saját lovaimat. Ezután újabbakat vásároltam, Sziszi, Oké, Törzs úr, velük együtt jöttek az első nagy sikerek is. A Májusi Nagydíj elő futamát Okéval, a Pannónia Díjat Törzs úr kocsijában sikerült megnyernem. Mindig kiváló szakemberek voltak mellettem, akik segítettek a jobb eredmények elérésében, így Matucza Lajos, Károlyi Gábor, Zablánczki Béla, Szikszai Sándor, Soós Imre II., Bánfalvi István, Kovács Dóra és végül, de nem utolsó sorban Fazekas Imre.

A legsikeresebb időszak 2001-2014 ig tartott eddigi pályám során, amikor saját tréningtelepemen, Ladánybenén készíthettük a lovaimat, akik a Viktória istálló színeit vitték többször is sikerre, versenyről versenyre. A mai napig büszke vagyok rájuk, Imike, Frivol, Háremhölgy, Speedy Örn, Varázsló, Töhötöm, Ileda Bi, Daphné, Zűr, Uschi, Thors Scarlett, Háry János, Just a Star, Grease és Miki voltak a „segítőim”, sok szép emlék kötődik hozzájuk. Közel 60 ló és 300 győzelem az istálló mérlege a 30 év alatt. Lovaim legnagyobb sikerei közé tartozik a Sennyey Géza Emlékverseny, a Bródy János Emlékverseny, a Földművelésügyi Miniszter Díja, a Tavaszi Hendikep, és a Baka Hendikep megnyerése, továbbá az Ügetőderbyben szerzett harmadik és a Kétévesek Nagydíjában elért második helyezés. Büszke vagyok erre a teljesítményre, hisz a lényegesen szerényebb körülmények ellenére is tartani tudtuk a versenyt a nagy istállókkal és hosszú ideig voltunk meghatározó szereplői a magyarországi versenyeknek. Hajtóként 246 győzelmet arattam eddig, ami három amatőr championátust, két Európa-bajnoki futamgyőzelmet is magába foglal. Mindezek mellett értékes helyezéseket szereztem az Európa- és Világbajnokságokon is. Amatőrhajtóként bejárhattam a világot, nagyon sok, új tapasztalatot szerezve, máig tartó barátságokat kötöttem sok sporttársammal. Közel 20 versenypályán hajtottam a világon, többek között Moszkva, Berlin, Malmö, Mallorca, New York vagy éppen Chicago pályáin szerezhettem még több tapasztalatot. Különösen nagy élmény volt, hogy eljuthattam Meadowlands-be, az ügetősport Mekkájába. Én voltam a harmadik magyar, akinek ez megadatott.

 

 

Rajtad kívül a lányaid is „fertőzöttek” voltak, ketten közülük jó ideig szintén aktív részesei voltak a versenyüzemnek…

Nagy öröm volt számomra, hogy Orsolya lányom a tulajdonosok között lett a legjobb, míg Viktória a nyomdokaimba lépve, 2012-ben megszerezte az amatőr champion címet, illetve 2013-ban az Európa bajnokságon is részt vett, amiért nagyon büszke vagyok rájuk. Ezek a sikerek a családom támogatása nélkül nem valósulhattak volna meg, hiszen nagyon sok időt és még több pénzt követelt meg ennek a szép sportnak a működtetése, de úgy érzem megérte, hiszen amikor a lányaimat láttam a díjátadókon, az mindenért kárpótolt.

Visszatérve hozzád, évekig voltál egyesületi vezető, képviselted a hajtókat, tulajdonosokat.

Amatőr vezetőként több EB szervezésében vettem részt, valamint nagy személyes sikerként éltem meg, hogy 2016-ban Budapest kapta meg a Világbajnokság megrendezését, aminek szerencsére nagy sikere is volt. Sokat küzdöttem, hogy ez a szép sport fennmaradjon. Sokszor voltunk nehéz helyzetben, de a nagy bajban mindig össze tudtunk fogni és értünk el kisebb-nagyobb sikereket. Mindig próbáltam a tulajdonosok és hajtók érdekeit is képviselni, ezt tartottam a legfontosabbnak. El kell ismerni, hogy a mostani anyagi helyzet, amit ez a vezetőség kialakított, messzemenően az eddigi legjobb a szakma részére, azonban az utánpótlás hiánya a jövőre való tekintettel aggasztónak tűnik.

Kikkel, hány lóval foglalkozol most, hogyan látod a folytatást?

Jelenleg két ügetővel, Trónörökössel és Boing BBM-mel foglalkozom. A rutinos Trónörökös hűen adja közepes tudását, elégedett vagyok vele. Boing BBM egy nagyon jó származású ügető, Ollyan nincs és Naná féltestvére. Tulajdonosával, Balogh Balázzsal reméljük, hogy a vér nem válik vízzé, bízunk abban, hogy szép eredményeket érünk majd el vele! Az istállómunkában Szabó Lilla újdonsült amatőrhajtó és Schreiber Klára van a segítségemre, nekik is szeretném megköszönni a mindennapi munkájukat. Célok? Talán a 250. győzelem megszerzése, az egy szép jubileum lenne!

-fl,s-

SHARE THIS