/ by /   A nap híre, Hazai galopp hírek / 0 comments

Blazing Comet, eddig hibátlan

A világklasszis Frankel fia, a nyáron magyar tulajdonba és tréningbe került Blazing Comet túl van negyedik hazai versenyén. Eddigi teljesítménye magáért beszél, mindig győzött, ráadásul most már a legjobbak között 1400 méteren a Káposztásmegyeri Díjban.

A 2020-as szezon végén már sejtettétek, hogy egy ilyen képességű telivérrel van dolgotok?

Pap Gabriella (idomár):
Már akkor is gondoltuk, hogy jó ló, de akkor még nem mérettetett meg a legjobbak között, azonban tavaly is közel járt már a pályarekordhoz, ez bizakodásra adott okot. Tudtuk, hogy sokat erősödött és fejlődött, de számoltunk vele, hogy ez az idei első futása lesz, ennek ellenére bíztunk benne, hogy ez nem lesz számára probléma. A Káposztásmegyeri Díjban bár nem túl nagy mezőny gyűlt össze, de a legjobbak álltak starthoz. Nagyon jól ment, helytállt, reméljük, hogy a továbbiakban is ilyen eredményes lesz.

Hogyan sikerült a téli pihenője? Mire fektettétek a hangsúlyt?

Pap Gabriella:
A téli pihenőjét Alagon töltötte, dolgozott, könnyebb munkákat kapott. Fontos, hogy az erősebb munkák mellett erre is odafigyeljünk, mert azt vettük észre, hogy kifejezetten igényli.

Könnyű vele a közös munka?

Pap Gabriella: Gyakorlatilag ő azt csinálja, amit kell. Az sokkal nagyobb felelősség, hogy mi mindent jól csinálunk-e vele, hiszen egy kivételes lóval van dolgunk. Általában Paizs Gábor és Makoviczki Ákos lovagolja munkában, mindketten remek lovasok és érzik, hogy mire van szüksége a tréningpályán, így a mi munkánk is könnyebb.

Számítottatok erre a szép és ilyen fölényes győzelemre?

Vámos Dóra (tulajdonos): Az istálló reménykedett benne, hogy Blazing jól fog futni, a zárómunkája látványos volt. Én magam titkon reménykedtem, hogy az első két hely valamelyikén végez majd. A legnagyobb ellenfele előzetesen Cirfandli volt, hiszen ő egy kiemelkedő képességű telivér.

Milyen további terveitek vannak a szezonra?

Vámos Dóra: Több is van, középtávú nagyversenyek jöhetnek szóba, a május 9-i Batthyány-Hunyady Díj, a Millenniumi Díj, a derbynapon a Buccaneer Díj, ősszel esetleg az Imperiál Díj. Végül azt, hogy melyikben fog indulni majd elsősorban a ló maga és a csapat fogja eldönteni.

Ugyan még csak négyéves és a szezon elején vagyunk, de van már elképzelésetek, hogy versenykarrierjét befejezve hogyan folytatja majd tovább?

Vámos Dóra: Mivel jelenleg még nem aktuális, hogy hol folytatja miután lejön a pályáról, így ez számunkra is kérdés. Nem árulok el nagy titkot azzal, hogy egy külföldi ménes már megkeresett minket, hogy szívesen fogadnák ott őt, ha visszavonul. Természetesen szívesen vennénk, ha itthon maradna, de ehhez úgy gondolom, hogy a magyar tenyésztők támogatása is kell.

Fotó: Dr. Kovács Gábor

SHARE THIS