/ by /   Friss hírek, Interjúk-szakcikkek / 0 comments

2000 Guineas – A magyar szál

Írta: Kovács Botond.

Wizard

Ismét nagy várakozás előzi meg a brit versenykalendárium első klasszikus versenyét, a Newmarketben lefutandó 2000 Guineas Stakes-t. A rendszerint május első hétvégéjén rendezett nagydíj hároméves mének és kancák számára van nyitva, a helyszín a Rowley Mile versenytér egyenes pályája. Az alábbiakban a futam történetének érdekességei közül szemezgetünk, a következő részben az indulók esélyeit tekintjük át.

A versenyt a Jockey Club alapította Sir Chalres Bunbury aktív közreműködésével. Az első viadalt a Christopher Wilson idomításában álló Wizard nyerte, Bill Clift kezében. Cliftről érdemes megjegyezni, ő volt az első brit zsoké, aki mind az öt klasszikust bezsebelte.

Crucifix

A 2000 Guineas az év első klasszikus futama, amelyben hároméves mének és kancák mérik össze tudásukat. A verseny kancák számára is nyitva áll, ám e lehetőséggel legutoljára 1960-ban éltek, amikor Kamok a tizennegyedik helyen végzett, és ez máig elvette a tulajdonosok kedvét. Pedig a hőskorban kancák is jeleskedtek. A nyerők között találjuk Pastille (1822), az 1000 Guineas-t és az Epsom Oaks-t is megnyerő, tizenkét futása után veretlenül ménesbe vonuló Crucifix (1840), az 1000 Guineas, Epsom Oaks és St. Leger nyerő Formosa (holtversenyben Moslemmel, 1868), Shotover (1882), a 2000 Guineas, 1000 Guineas, Epsom Oaks és St. Leger mesternégyest szintén bravúrosan abszolváló Sceptre (1902) és Garden Path (1944) nevét.


Az első telivér, aki a 2000 Guineas után megnyerte az Epsom Derbyt Smolensko, Sir Charles Bunbury lova volt 1813-ban, azóta harmincöt ló tudta megismételni ezt a teljesítményt. Az utolsó öt ló Camelot (2012), Sea The Stars (2009), Nashwan (1985) és Sir Ivor (1968) volt, és természetesen ide tartozik a Hármas Koronanyerő Nijinsky (1970) is, aki azóta is utolsó e tekintetben.

Lord Hurst

Manapság huszonöt lóban szabják meg a nevezhető lovak számának felső határát, de ez nem sokkal több, mint az 1930-ban felállított rekord, amelyben huszonnyolcan vágtak neki a távnak. Ezt a versenyt a későbbi japán apamén champion (1942, 1943, 1946) Diolite nyerte, akinek német származású tulajdonosa, Hugo Hirst báró arról is ismert, hogy Gustav Binswangerrel ő alapította a General Electric Companyt (GE). Száz évvel korábban kétszer is megismétlődött a negatív induló rekord. 1829-ben és 1830-ban a szenvedélyes krikett játékosként is ismert Brownlow Cecil, Exeter 2. őrgrófjának lovai, Patron és Augustus egy-egy macth-race során győzték le ellenfeleiket.

Sir Gordon és Tudor Minstrel

A legnagyobb fölénnyel a tizenkilenc klasszikus versenyt nyerő Fred Darling által idomított Tudor Minstrel nyerte a futamot a huszonhatszoros champion Sir Gordon Richards-szal, nyolc hosszat verve Saravanra. (Frankel 2011. évi győzelme is megsemmisítő volt, de ott csak hat hossz volt a csodaló és Dubawi Gold között). A legkisebb különbséget 2008-ban mérték az Aidan O’Briennél készülő, és Johnny Murtagh-val célba érő Henrythenavigator és a később Epsom Derbyt nyerő New Approach között. (Érdekesség, hogy a két ellenfél ugyanebben a sorrendben futott be az Ír 2000 Guineas-ben, bár akkor majdnem két hossz volt közöttük a különbség.) Ha a British Horseracing Authority 2008 februárjában nem vezeti be az orrhossz fogalmát, holtverseny lett volna az eredmény. Meglepő, de korábban ismeretlen volt a fogalom a brit versenytereken.

Lord Primrose

Rövid fejhosszal viszont egy tucat csata dőlt el, itt találjuk az egykori brit miniszterelnök, Archibald Philip Primrose, Rosebery 5. grófjának lova, Neil Gow (az Epsom Derby-nyerő Lemberg ellen, 1910), Kennymore (Corcyra ellen, 1914), Adam’s Apple (az Epsom Derby-nyerő Call Boy ellen, 1927), Waldorf Astor, Astor 2. vikomtjának lova, Pay Up (Mahmoud ellen, 1936), Kingsway (Pink Flower ellen, 1943), a bukméker céget alapító William Hill által tenyésztett, és Epsom Derbyt is nyerő Nimbus (Abernant ellen, 1949), Palestine (Prince Simon ellen, 1950), az eredetileg Dartmoor Ditty néven méneskönyvi nyilvántartásba vett Only For Life (Ionian ellen, 1963), Kashmir II (Great Nephew ellen, 1966), Royal Palace (Taj Dewan ellen, 1967), az élete első klasszikus versenyében lovagoló Jason Weaver és Mister Baileys (Grand Lodge ellen, 1994) és Mark Of Esteem (Even Top ellen, 1996) nevét.

Lady Astor

Nem tudunk ellenállni a kísértésnek, ezért megjegyezzük, a Pay Upot futtató, amerikai születésű Lord Astor szintén amerikai felesége, Nancy Witcher Langhorne volt a brit parlament alsóházának első női képviselője. A hölgy úgy jutott mandátumhoz, hogy a Konzervatív Párt sorait erősítő Waldorf Astor apjától megörökölte a főnemesi címet 1919-ban, ezért kénytelen volt átülni a felsőházba. A választókerületben időközi választást tartva az energikus asszony megszerezte a szavazatok többségét, elfoglalta helyét a padsorokban, és 1945-ig látta el hivatalát mindenki legnagyobb megelégedésére. Valójában azonban nem ő volt az első megválasztott honanya, hanem a lengyel Casimir Markiewicz gróf felesége, a Sinn Féinben is tevékenykedő ír szüfrazsett, Constanze Goore-Booth, aki 1918-ban szintén mandátumhoz jutott, de hivatalát nem foglalhatta el, mert éppen börtönbüntetését töltötte. Mentségére felhozzuk, politikai okok miatt.

Jim Joel és Royal Palace

A fenti nyerők közül Royal Palace-t is külön kiemeljük, mert 1967-ben a 2000 Guineas mellett megnyerte az Epsom Derbyt, 1968-ban a Coronation Stakes-t és az Eclipse Stakes-t a Sandown Parkban, a Coronation Cupot Epsomban és a King George & Queen Elizabeth Stakes-t és a Prince of Wales’s Stakes-t Ascotban. Tizenegy futásából kilencet nyert a dél-afrikai gyémánt bányákból mesés vagyonra szert tevő Jim Joelnek.

Persimmon

A verseny történetének legesélytelenebb lova az 1966. évi nyerő, Rockavon volt, akit már 66/1-en is vidáman jegyeztek a könyvesek, a legesélyesebb az 1896-ban győzedelmeskedő St. Frusquin, akit viszont csak 12/100-on mertek jegyezni. Rockavont szívébe zárta egész Skócia, hiszen ő volt az első skót tréningben lévő telivér, aki brit klasszikus versenyt nyert. Reméljük nem félreérthető, de Rockavon tulajdonosa, Thomas Yuill azért is örült a sikernek, mert talált egy bukmékert, akinél 100/1-re tudta megjátszani lovát. St. Frisquin győzelme azért volt szinte teljesen egyértelmű, mert Eduárd walesi herceg lejelentette a versenyből Persimmont, Hugh Lupus Grosvenor, Westminster 1. hercege pedig Regret nevű lovát, így nem maradt komoly ellenfél. Ma már tudjuk, Persimmon esetében jól döntött a háromszoros champion és tizenhárom klasszikust nyerő Richard Marsh mester, mert egy hónappal később megnyerték az Epsom Derbyt, ősszel a St. Legert, 1897-ben pedig az Eclipse Stakes-t és az Ascot Gold Cupot. Az utóbbi évek legesélyesebb lova természetesen Frankel volt, akinek kurzusa 1/2-n állt a start pillanatában.

Egy ismerős ház Rodostóban

Az eddig 212 alkalommal megrendezett 2000 Guineas-ből 31-szer nyert külföldi tréningben lévő ló. Eddig úgy áll, 19:12 arányban az írek vezetnek a franciák ellen. A 179 brit siker behozhatatlannak tűnik. A gallok azzal vigasztalódhatnak, hogy hamarabb vihették el a pálmát Rodosto jóvoltából 1933-ban. Írországban 1960-ig vártak Martial történelmi győzelmére. Persze feltűnik majd, hogy francia tréning ide vagy oda, elég sok az angol csengésű név. Az alábbiakban csokorba szedtük az ír és francia győzteseket (évszám, zsoké, idomár).

Francois Boutin

Franciaország: Rodosto (1933, Roger Brethès, Harry Count), Le Ksar (1937, Charles Semblat, Frank Carter), Djebel (1940, Charlie Elliott, Albert Swann), Thunderhead II (1952, Roger Poincelet, Etienne Pollett), Taboun (1959, George Moore, Alec Head), Baldric II (1964, Bill Pyers, Ernie Fellows), Kashmir II (1966, Jimmy Lindley, Mick Bartholomew), Nonoalco (1974, Yves Saint-Martin, Francois Boutin), Zino (1982, Freddy Head, Francois Boutin), Zafonic (1993, Pat Eddery, André Fabre), Pennekamp (1995, Thierry Jarnet André Fabre) és Makfi (2010, Christophe Patrice Lemaire, Mikel Delzangles).

Lester Piggott és Nijinsky

Írország: Martial (1960, Ron Hutchinson, Paddy Pendergrast), Sir Ivor (1968, Lester Piggott, Vincent O’Brien), Nijinsky (1970, Lester Piggott, Vincent O’Brien), Nebbiolo (1977, Gabriel Curran, Kevin Pendergrast), Lomond (Pat Eddery, Vincent O’Brien), El Gran Senor (1984, Pat Eddery, Vincent O’Brien), King Of Kings (1998, Michael Kinane, Aidan O’Brien), Rock Of Gibraltar (Johnny Murtagh, Aidan O’Brien), Refuse To Bend (2003, Pat Smullen, Dermot Weld), Footstepsinthesand (2005, Kieren Fallon, Aidan O’Brien), George Washington (2006, Kieren Fallon, Aidan O’Brien), Henrythenavigator (Johnny Murtagh, Aidan O’Brien), Seat The Stars (2009, Michael Kinane, John Oxx), Camelot (2012, Joseph O’Brien, Aidan O’Brien), Dawn Approach (2013, Kevin Manning, Jim Bolger), Gleneagles (2015, Ryan Moore, Aidan O’Brien), Churchill (2017, Ryan Moore, Aidan O’Brien), Saxon Warrior (2018, Donnacha O’Brien, Aidan O’Brien), Magna Grecia (2019, Donnacha O’Brien, Aidan O’Brien).

Aidan O’Brien

A fentiek után nem meglepetés, hogy a 2000 Guineas történtének legsikeresebb trénere Aidan O’Brien tíz győzelemmel. A zsokék között Jem Robinson viszi a prímet kilenc sikerrel: Enamel (1825), Cadland (1828), Riddlesworth (1831), Clearwell (1833), Glencoe (1834), Ibrahim (1835), Bay Midleton (1836), Conyngham (1847) és Flatchatcher (1848).

Az 1994 óta álló, Mister Baileys által felállított 1:35:08 pályarekordot tavaly Kameko megdöntötte, így idén már az 1:34:72-t kell ostromolni.

Pratap Singh Rao Gaekwad

Készítettünk egy kimutatást arról is, hány uralkodó nyert 2000 Giuneas-t futtatóként. Az első VII. Eduárd volt, aki még walesi herceg korában a később Hármas Korona nyerő Diamond Jubilee mellett állhatott büszkén a díjátadásnál, és ugyanezt tehette, de már királyként 1909-ben Minoru mellett. VI. György 1942-ben Big Game-t vezethette vissza a győztesek körébe, 1958-ben II. Erzsébet királynő Pall Mall nevű lova nyert. Maktoum Al Maktoum sejk egy birodalom alapkövét rakta le 1985-ben Shadeed elsőségével, amelyet fia, Mohamed Al Maktoum sejk 1995-ben folytatott, lélegzetelállító tettek sorát végrehajtva a világ legnagyobb versenyüzemeiben és telivér méneseiben. Ideszámoljuk Pratap Singh Rao Gaekwadot, Baroda maharadzsáját is, akit ugyan népe elüldözött, mert nem méltányolta, hogy az államfő ideje nagy részé külföldön tölti, és két kézzel szórja a pénzt. Ez azonban nem von le semmit lova, My Babu teljesítményéből, aki 1948-ban galoppozott át elsőként a célvonalon Charlie Smirke-kel a nyeregben.

Bona Vista

Ahogy mondani szoktuk, minden jó sztoriban van egy magyar szál, így számunkra a legkedvesebb az 1892. évi győztes, Bona Vista (1889 sm, Bend Or – Vista, Macaroni). A fentebb már említett egykori miniszterelnök, Lord Roseberry tenyésztette a mént, majd 1250 guinea-ért eladta a kanadai származású Sir Charles Day Rose-nak, aki Newmarket parlamenti képviselőjeként is szolgált. Bona Vista kétévesen megnyerte az epsomi Woodcote Stakes-t, a Royal Ascoton futott New Stakes-ben harmadik helyezést szerzett, majd a newmarketi Chesterfield Stakes-ben szintén harmadik lett. Háromévesen a newmarketi Bienial Stakes-ben hozta ki először idomárja, William Jarvis, és a siker után úgy döntött, maradnak a 2000 Guineas-re is. Szép győzelem született, amely után az Epsom Derbyt vették célba, ám itt csupán tizenegyedik helyen ért célba a ló. Az ascoti Prince Of Wales’s Stakes hetedik helyezése után a St. Legerbe nevezték, de Doncasterbe már nem jutott el egy ínsérülés miatt, és ménesbe került.

“Fogadja meg Festetics hercegnek a lovát.”

Bona Vistát ezután az Oxfordshire grófágbeli Hardwicke Studban állították fel, itt talált rá 1897-ben Esterházy Lajos herceg, aki a Ferenc József kormánya megbízásából járt Angliában méneket vásárolni Kisbérre. Bona Vista származása a legnagyobb reményekre jogosította a hazai tenyésztőket. Apja Epsom Derbyt nyert, anyja adta az Epsom Derby-nyerő Sir Vistát, és a remek Velasquezt (Prince Of Wales’s Stakes, Champagne Stakes, Champion Stakes, Eclipse Stakes). A Kisbéri Ménes ezután kedvező áron ajánlotta a hazai tenyésztőknek a lovat, nem akármilyen sikerrel. Bona Vista után számos remek telivért kaptunk, aki közül kiemelkedik a báró Springer Gusztáv által nevelt Bono Modo, az 1903. évi Német Derby nyerője, a Festeticsek Fenékpusztai Ménesében nevelt Patience, az 1905. évi Osztrák Derby és Német Derby hőse, és a német tréningben álló, szintén a Deutches Derbyben jeleskedő, a Graditzi Királyi Főménes színeit vivő Orient. Ne feledkezzünk meg Beregvölgyről sem, aki Kincsem tulajdonosának, Blaskovich Ernőnek nyerte a 1903-ban az Osztrák Derbyt, a Király Díjat (Állam Díj) és az Alagi Díjat.

Northern Dancer

Bona Vista szülőhazájában is bizonyított. Legjobb ivadékai az 1909. és 1910. év brit-ír apamén championja, Cyllene (1899, Ascot Gold Cup) és az 1900. évi St. James’s Palace Stakes nyerője, Bonarosa (egyes forrásokban Bonarose) voltak. Az 1902 és 1905 között, valamint 1908-ban regnáló magyar apamén champion Bona Vista azért is bír óriási jelentőséggel a világ telivértenyésztésében, mert fia, Cyllene és annak fia, Polymelus révén egyenes ágon Norther Danceren át Galileóig vezet az út, tehát bátran kijelenthetjük, a magyarrá lett newmarketi sztáré a világ máig legdominánsabb ménvonala.

(Kiemelt képünkön Festetics Tasziló herceg.)

SHARE THIS