/ by /   Friss hírek, Hazai ügető hírek / 0 comments

Két ikonikus kanca vonul vissza

2021 végén két kitűnő kanca fejezi be sportpályafutását, tőlük búcsúzik a Kincsem Park és a közönség. A jövő esztendőtől már a hazai ügetőtenyésztést fogják erősíteni Rádiházán. Békés, hosszú és eredményes ménesi éveket kívánunk mindkettőjüknek és sok kiváló csikót a tulajdonosaiknak és a magyar ügetősportnak!

Zsenerőz

6 éves pej kanca

apja: SJ’s Photo

anyja: Hitelező

tenyésztője: Kabala Ménes Kft., dr. Török Erzsébet, dr. Török László

tulajdonosa: Vince Béla

rekordjai: 14,3 – 15,3 – 17,8

statisztikája: 53 start, 15 győzelem, 22.215.600 forint nyeremény

Pályafutását 2017-ben, Juhász Balázs istállójában kezdte. Első kiemelkedő eredményét az Őszi Kanca Díjban aratta háromévesen, de már szlovén tréningből futva Mitja Slavic irányításával, ami egyben egy páratlan sorozat kezdetét is jelentette számára. Négyévesen, 2019-ben megnyerte a 105. Magyar Ügetőderbyt, a Kanca Díjat, a 105. Hungária Díjat, a Köztársasági Díjat és a Ménesek Díját. Ebben az évben mindent vitt és ezzel a Nemzeti Ügető Liga bónuszt, valamint takarót is.
Ötévesen is a legfontosabb versenyeiben volt a legjobb formában. Ekkor már Angyal Andorral a sulkyjában nyerte meg az Ötévesek Nagydíját és ismételt a Ménesek Díjában, így egy újabb Nemzeti Ügető Liga összetett sikerrel zárta a szezont. Az idei év elején egy nagyon komoly betegségen esett át, de a nagyszívű kanca ismét magára talált, így nyáron újra sorozatnyerő lett Horváth Györggyel és a világklasszis Frank Nivarddal. A Derby-napon elért sikere a Pannónia Díjban örökre emlékezetes marad mindenki számára.
„Zsenike”, minden idők egyik legeredményesebb hazai tenyésztésű kancája, 22 millió forint feletti nyereménnyel vonul vissza az Ügetőszilveszter legrangosabb futamát követően. Pénznyereményét nagyon nehezen fogják megdönteni. Bízunk benne, hogy a tenyésztésben hasonlóan sikeres lesz majd, mint a pályán volt! Zsenerőzt a Lovaregyleti Díjat követően, a pályán búcsúztatjuk!

Longines

7 éves sötétpej kanca

apja: Conway Hall

anyja: Kentucky Love Song

tenyésztője: Kornelius Heitmann, Németország

tulajdonosai: Székely Klára, Fazekas Andrea és Horváth György

rekordjai: 14,9 – 15,7 – 16,8

statisztikája: 32 start, 23 győzelem 6.890.000 forint nyeremény

A kancát Jozef Franzl mutatta be még Németországban, majd Fábián Imre segítségével Horváth György vásárolta meg jó érzékkel, és hozta haza Magyarországra. Fazekas Imre tréningjében hamar kiderült, hogy nem egy átlagos képességű versenylóról van szó. Nem könnyű hajtás, a felkészítése is nagy odafigyelést igényelt, talán ennek is köszönhetően igyekeztek neki megtalálni mindig a „legjobb” versenyeket. Ezt a kanca egy fantasztikus nyerő sorozattal hálálta meg. Az első versenyét még a mesterrel abszolválta, majd a páratlan futásai alkalmával Horváth György, a párosokban pedig felesége, Fazekas Andrea hajtotta. Az első tíz versenyét zsinórban megnyerte, majd jöttek a komolyabbak is számára, melyeket az életnyereményéből adódóan a legoptimálisabban céloztak meg. Számos napi főfutam győzelmet mondhat magáénak, rendre győzni tudott ezekben a versenyekben, sorra ügette a 15-ös formákat. Kiemelt nagydíjban csupán egyszer láttuk futni, az idei Pulay Kornél Emlékversenyben remek idővel, közeli negyedik lett.
„Rózsi”-t származása, külleme és versenyteljesítménye is arra predesztinálja, hogy a ménesben, Rádiházán  is nagyszerű utódokat adjon és maradandót alkosson.

SHARE THIS