/ by /   Friss hírek, Hazai ügető hírek / 0 comments

Championok az ügetőn – 2021

Az előző évekhez képest némileg váratlanul, az utolsó versenynapra már nem maradt igazán nyitott kérdés a championok tekintetében, csak a helyezésekért várható majd kisebb harc. Az idomárok és a hajtók között maradt minden a régiben, azaz ismét az élen zárt Hajnal Tibor és Veljko Mazsity, ami teljes papírforma. A segédhajtók között az ambiciózus Miskolcsik Valentin szerezte a legtöbb győzelmet, míg az amatőrök versengését immár második alkalommal nyerte Gyolai Zoltán.

Idomár champion – Hajnal Tibor


Váratlanul sima lett az idomárok vetélkedése a 2021-es szezonban, hiszen az utolsó versenynapot megelőzően Hajnal Tibor előnye több mint 5 millió forint, így gyakorlatilag kijelenthető, hogy idén is övé lesz champion cím. A Napsugár istálló tulajdonosa, idomárja és egyben egyik hajtója, trénerként elsősorban Borutka és Alfa Boy sikereivel tett szert ekkora fölényre, de népes istállójának szinte valamennyi lova szépen keresett a mögöttünk hagyott idény során. Az év végére hajtóként is formába lendült, vélhetően az Ügetőszilveszteren is komolyan kell számolni vele és idomítottjaival. A dobogós helyek sorsa még nem dőlt el, négyen is reális eséllyel állhatnak majd fel a pódiumra.

Hajtó champion – Veljko Mazsity

34 győzelem


A sokszoros champion ebben az évben is 30 győzelem fölé került, ami mutatja az istállójának erejét és roppant kiegyensúlyozott, eredményes teljesítményét hosszú évek óta. Zömmel csak a saját lovaival versenyez, akik közül ebben az évben Adriana Asti-t, Bonaparte Boss-t és Zitti Tutti-t is ki lehet emelni, ők voltak a jók közül is a legeredményesebbek. Több, mint 50%-os a nyerési mutatója, ami egészen egyedülálló, szinte csak esélyesként, favoritként áll starthoz és jórészt realizálni is tudja az adódó lehetőségeket. A második helyre Fazekas Imre látszik befutni, a bronzérem vélhetően Nagy Ferenc II.- nek jut majd.

Segédhajtó champion – Miskolcsik Valentin

13 győzelem


Idén is új név kerül az utánpótlás bajnokok listájára. Miskolcsik Valentin tavaly minimális különbséggel maradt csak le a segédhajtó champion címről, ebben az évben viszont rátett még egy nagy lapáttal és biztosan szerzi majd meg az elsőséget. Eddigi 13 győzelmének java részét saját lovainak köszönheti, Vakarcs RG, Villeneuve, és Zsóka kocsijában többször is eredményes volt, de istállójának többi kedvencével is sikerült versenyt nyernie.

Amatőrhajtó champion – Gyolai Zoltán

7 győzelem


Nem történt meglepetés az amatőrök között, ezt a szezont is Fazekas Andrea és Gyolai Zoltán csatája határozta meg. A tavaly előtti champion ismét visszavette a címét, 7 győzelmet aratott a szezon során, így szoros csatát követően, egyetlen elsőséggel bár, de megelőzte nagy riválisát. A pálya egyik legnagyobb futtatójának lovai egész évben jól szerepeltek, esélyüket a legtöbbször ki is használták. A szezon elején Protecta Ferm remekelt, majd Universal Boy, Trencsén és elsősorban a sokat javult Zadar M volt az, aki hozzásegítette gazdáját az újabb bajnoki címhez.

Champion istálló – Hico istálló

34 győzelem


Zsinórban ötödik éve, 2017 óta verhetetlen a Hico-s csapat az istállók vetélkedésében. A Csákány család lovai Veljko Mazsity idomítására bízva, Izsákon készülnek a Kincsem parki versenyekre, ahol több, mint 18,3 millió forintot kerestek, a győzelmek tekintetében megfejelték tavalyi teljesítményüket. A fentebb említett trió mellett Zolta, Zidane, Bolide Laksmy és Celerina Boss is hétről hétre szállította az első helyezéseket és a dobogós pozíciókat. A kiemelt futamok közül a Bródy János Emlékverseny, a Dr. Borostyánkőy Tamás Emlékverseny, a 107. Hungária Díj és az Őszi Kísérleti Verseny trófeája került az istálló birtokába ebben a szezonban.

Tenyésztő champion – Kabala Ménes Kft., Rádiháza


Nem lehetett kérdés, hogy a rádiházi Kabala Ménes Kft. a 2021. évi versenyszezonban is magasan uralja majd a tenyésztőkre vonatkozó ranglistáját és az élen végez majd. A bő két évtizedes egyeduralom legújabb évében ismét 50 millió forint fölött kerestek a Dr. Török Erzsébet és Dr. Török László nevéhez köthető ügetők, komolyan dominálják a hazai versenyeket, nagydíjakat. A legjobban Zsenerőz és Adriana Asti teljesített, rajtuk kívül Che Comandante, Zente, Acélos Fiú, Csillagfény R., Zséda és Zolta is a másfél milliós „vonal” fölött fejezi majd be az esztendőt.

 

 

SHARE THIS