/ by /   Friss hírek / 0 comments

Japán nap Dubaiban – Dettori még mindig nagyon tud

Fantasztikus lovak, 30 millió dollár versenydíj, 9 futam, lenyűgöző létesítmény és sok-sok izgalom várta a lóversenysport rajongóit vasárnap a Dubaiban.

A Dubai World Cup napja a helyi galopp versenyszezon záró eseménye, melyet a hazai érdeklődők az online közvetítésnek köszönhetően figyelemmel is kísérhettek, sőt a hazai versenyszervező fogadást is szervezett rá .

 

Előzetesen komoly japán jelenlétre és visszafogott európai esélyekre lehetett számítani, a homokpályán megszokott amerikai és a hazai Godolphinos fölény mellett. A formák gyakran borultak, az viszont nem, hogy a japánok minden idők legjobb eredményét érték el. Kilenc futamból ötször nyertek, ezentúl számukra március 26. minden bizonnyal piros betűs ünnep lesz.

Az amerikaiak népes csapata győzelem nélkül maradt, annak ellenére is, hogy a 2000 méteres, 12 millió dollárral dotált Classicban három nagyágyújuk állt starthoz. Sokáig úgy tűnt, hogy a legfőbb esélyes, Life is Good haza is érhet, azonban az utolsó métereken a korábbi amerikai Country Grammer – most már szaudi színekben – Dettorival elkapta őt, egy olyan lélegzetelállító finish után, amire csak a legjobb lovak és talán csak az olasz képes.

Country Grammer és Dettori

A versenynap másik nagy vesztese a Godolphin istálló volt, Sheik Mohammed lovai számára sem a nagydíjakban, sem a keretprogramban nem jött össze a siker. Európa ezúttal a gyepes futamokban is visszafogottabban képviselte magát, az egyetlen győzelmet az egyenespályás gyepes futamban az ír A Case Of You-nak köszönheti.

A Case Of You

A legnagyobb csatát az 1800 méteres gyepverseny hozta, az utolsó száz méteren hárman galoppoztak fej-fejt. A nagy japán esély, Schnell Meister csődöt mondott, jött a másik japán, Panthalassa és a hazai Lord North, utóbbi Dettori első bravúros lovaglásával kicsikarta a holtversenyes győzelmet.

Holtverseny az 1800 méteres nagydíjban

A 2400 méteres gyepes futamban már tisztán japán győzelem született Shahryar révén, a Godolphinos Yibir nagyot futott a végén, de túl sok előnyt adott a nyerőnek, amit már nem tudott behozni.

Shahryar

A 12 millió dollárral dotált Classicban egy lejelentés után tízen álltak starthoz. Sheik Mohammeddel az a csúfság fordult elő, hogy a két lova a mezőny végén ért célba. Az elmúlt hét évben négyszer is a kék nyertek, most azonban meg kellett hajolniuk a szaudi Country Gammer előtt. Dettori fantasztikus finish lovaglása és ritmusérzéke döntött a fáradó amerikai riválissal szemben.

A győztes csapat

Dettori ötven felett is csúcsormában versenyez, a sikerhez a szinte utolérhetetlen Dubai World Cup rutinja is segítette. Ő volt a verseny legtapasztaltabb lovasa, a mostani volt a 19. startja és a negyedik győzelme (2000. Dubai Millennium, 2003. Moon Ballad, 2006. Electrocutionist) a DWC kiemelt futamában.

Ezzel a sikerrel beérte az egyedül vezető legendát, az amerikai Jerry Baileyt. Ha az elmúlt negyed évszázad teljesítményét nézzük, akkor Dettori ebben az összehasonlításban is verhetetlen a maga több, mint 120 versenyével és a mostanival együtt már 21 győzelmével.

Galaktikus számok, csakúgy, mint Dubai első számú vezetőjének következő nagy víziója. A lóversenysikerek és a világ legmagasabb épületének, a 828 méteres Burj Khalifa megépítése után a következő projekt a Mars meghódítása az új generáció számára.

SHARE THIS