/ by /   Friss hírek, Hazai ügető hírek / 0 comments

Idomári vélemények – Ferge László Emlékverseny

Del Piero (1) – Hajnal Tibor: Az utóbbi két hétben igen intenzív fejlődésen ment keresztül, ezért is döntöttünk amellett, hogy elindítjuk ebben a versenyben. Bízom a jó szereplésében, remélem a pénzdíjas helyek valamelyikét elcsípjük.

Dynamo (2) – Robert Gramüller: Csak úgy, mint tréningtársa, jól mozog munkában, folyamatos fejlődésben van. Hiba nélkül, döntőbe várjuk.

Ducks (3) – Balogh Bernadett: Ducks egy folyamatosan fejlődésben lévő hároméves kanca, utóbbi két futása miatt döntöttünk amellett, hogy itt fusson. Ez a háromévesek első nagyversenye, így bízom tisztes helytállásában.

Diófás (4) – Zoltan Ozvar: Munkában jól dolgozott, jó kedvű. Utolsó futásakor hatalmasat javulást igazolt, emiatt az első három hely valamelyikére várom.

Dream Of Mine (5) – Fazekas Imre: Két héttel ezelőtti versenyében nagyot javulva lett harmadik, azóta nem kapott erős tréninget, csak kondíció munkákkal készült. A startszáma nem kedvező, de bízom eredményes futásában.

Daniyyel (6) – Ivan Mukity: Nem sok versenyben indult eddig, de futásról-futásra egyre jobban mozog, tréningben sincs vele semmi probléma. Véleményem szerint ő egy nagyon jó ló, ígéretes pályafutás áll előtte. Erős mezőny jött össze, de a pénzdíjas helyezések valamelyikével elégedett lennék.

Denver Broncos (7) – Balogh Bernadett: Ő egy eléggé „nehéz” fejű kanca, de ha minden körülmény megfelel számára, tehetsége révén bármire képes lehet, ahogy ezt megmutatta az elmúlt hetekben is. Nagyon jó futást várok tőle.

Danny DeVito (8) – Kolozsi László: Utolsó versenyét megnyerte, azóta sokat dolgozott, igyekeztem a gyorsaságán javítani, ami szerintem sikerült. Volt már egy fordulóstartos versenye korábban, ami előnyt jelenthet számára és hozzá segítheti egy kisebb pénzdíjas helyezéshez.

Dolomit Boy (9) – Balogh Bernadett: Sokat fejlődött az elmúlt időszakban, folyamatosan javult versenyeiben. Nagyon jó futást várok tőle.

Dasha Ville CD (10) – Goran Zolnaji: Munkában remekül mozog, sokat jött előre általuk. Idei első startja után, azt gondolom jó formában van, megfelelő verseny alakulásnál a pénzdíjas helyek valamelyikével elégedett lennék.

Dusán (11) – Kolozsi László: A téli pihenő utáni felkészítése nagyon jól sikerült. Szerettem volna ezt a versenyt megelőzően, egy forduló startos versenyben kihozni, ahol véleményem szerint maximálisan jól teljesített. 1.19,0-át ment 2020 méterre, és ekkor 1.16. töredékes második pályát ügetett! A 40 méteres térhátrány miatt sokat kell javulnia, hogy feltudjon állni a dobogóra, de bízom eredményes futásában.

A 2021-es Ferge László Emlékverseny győztese Charlie’s World Angyal Andorral

SHARE THIS