Nagyversenyek szombaton, az államalapítás ünnepének napján

A szombati versenynap szokás szerint 14:00-kor fogja kezdetét venni a fordulóstartos Lencsi Díjjal. Sok esélyes a futam, de talán Aerodynamics győzelme tűnik a legbiztosabbnak. Hasonló eredmény várható még Amadeus Ryan-től, aki igencsak kerülgeti a célt, illetve a hibáit korrigáló Samueltől is. Egy jobb helyezésre akár Discovery LW is odaérhet.

Fél órával később a Merengő Díj mezőnye eléggé kicsi, de itt is közel egytudású lovak állnak starthoz. Közülük is talán a szerb vendég, Corvo Baba lehet a favorit, aki Veljko Mazsity fog hajtani. Azonban a remek négyéves herélt, Carlos Fox, ha ismételni tudja a június végi nyerő idejét Nagy Ferenc II.-vel, komoly ellenfélnek ígérkezik. Csak úgy, mint Che Comandante, aki igen erős mezőnyökből érkezik erre futamra, ahol megszokott hajtója, Angyal Andor fogja hajtani.

A nemrég az legelőkre távozott, egykori klasszis ügetőről, Kádorról elnevezett futamot, 15:00-kor fogják majd indítani. Valerie As győzelme már nagyon esedékes lenne, talán itt már begyűjtheti a várt elsőséget. De figyelnie kell a favoritnak Aslaug Princessre, akit régi-új társa fogja hajtani, és ha ki jön nekik a lépés, komoly csatában lehetnek a győzelemért. A futam korelnöke, Pálinka közel van egykori topformájához, így könnyen elcsíphet egy jobb helyezést, csakúgy, mint Best Boy.

Fél négykor startol el a Segédhajtó Kupa IV. állomása. A nem túl népes mezőnyből, mondhatni papíresélyt képvisel Zséda és Fejszés Kitti párosa. A dobogós helyek valamelyikére esélye lehet még, a szinte mindig gyorsan kezdő Annának és Farkas Györgynek, illetve a legutóbb peches versenyt futó Andy Babynek és Ifj. Turbucz Sándor kezében.

A versenynap közepén, 16:00-kor rajtol el a legfiatalabb ügetők, első komolyabb megmérettetése, a Szalay János Emlékverseny. A két istállótárs, Top of Climb és Enjoy a kvalifikációs idejük alapján képviselik a legjobb esélyt a futamban. Azonban nem szabad megfeledkezni az első csikó versenyt könnyen nyerő, Emeraldról sem, aki vélhetően javulhatott annyit, hogy ellenfele lehet az előbb említett két istállótársnak. Ékszer K is jól mozgott első futásakor, ami elég lehet egy jobb helyezés elérésére. Mivel fiatal, rutintalan kétévesekről van szó, bármilyen befutási sorrend elképzelhető.

A 2021-es év Szalay János Emlékversenyének nyerője, Diamond Ville és Marko Slavic

A nap hatodik furtamában favorit eséllyel áll starthoz, immáron idomárja kezében, Apollo Creed, de közel azonos eséllyel indul Cheeky Brown is. Swarovski legutóbb szerszámbalesetet szenvedett, ezért ment gyengébben, de előző formájával a dobogó valamelyik fokára könnyedén felállhat majd. A pihenője utáni első futása igen bíztató volt Sziklaszirtnek, az alapján itt is számításba kell venni.

A napi főfutam a két nagyverseny mellett, a fordulóstartos Jungfrau Díj lesz. Hasonló képességű, remek lovak állnak starthoz, akik közül nehéz kiemelni egy nagy esélyest. Bondo Jet olaszországi formái alapján remek esélyesnek tűnik, csakúgy, mint az idén is remek futásokat produkáló, ZónaKrack du Clocher hasonló futamban indult már az idei évben, most a győzelme sem lenne elképzelhetetlen. A jobb pénzdíjas helyek valamelyikére kedvező startszámáról Coumba is odaérhet még.

17:30-kor indítják majd a versenynap második nagyversenyét, a szintén fordulóstartos Szent István Díjat. Sok jó képességű három-négy-és ötéves ügető áll starthoz, akik közül talán Dolomit Boy tűnik ki leginkább, hiszen legutóbbi futásakor javította azelőtti hibáit. Az Ötévesek Nagydíjának nyerője, Bonaparte Boss ismét egy rangos versenyben indul, és közel nyerő esélyt is képvisel, habár a 60 méteres térhátrányt nem lesz könnyű ledolgoznia. A dobogó alsóbb fokára a Háromévesek Nagydíjának nyerője Denver Broncos, illetve második helyezettje Diamond Ville érhet fel valószínűleg, a startszáma azonban utóbbinak a kedvezőbb.

A 2021-es év Szent István Díjának nyerője, Zsenerőz és Horváth György

A Döme Lajos és Döme László Emlékverseny Hendikepben a kilenc induló közül Usain papíresélyt képvisel. De figyelnie kell ZimmeZoom-ra, aki most idomárja kezében indul. Csakúgy, mint Overnight, akit szintén a trénere fog hajtani. Egy jobb helyezésre könnyen odaérhet akár Zippy Boy is, ha eltekintünk legutóbbi futásától.

A nap záró futama, az Inarchi Díj 18:30-kor fog elstartolni. Ebben a futamban favoritnak tűnik Creatine, aki úgy néz ki, végre magára talált, és rendesen üget. Explosive Power közel két hónapja nem futott, de ha tudja igazolni kisebb kihagyása ellenére a legutolsó formáit, nagyon közeli esély. Képessége alapján Cash Game-nek van a legnagyobb esélye még, hogy felálljon a dobogó valamelyik fokára.

SHARE THIS