Favorit sikerek augusztus utolsó ügetőnapján

Már a nap első futamában egy izgalmas finist láthattunk, hiszen a másodfavorit Dignitá óriásit hajrázva, élete első versenyében győzni tudott Márton Lajos kezében. Mögötte remekül védekezve Caddik LIW lett a második Weber Zsolttal, míg harmadik helyre Daniella Drift érkezett meg Ifj. Veres Lászlóval. 

Fél órával később Nagy Ferenc II. idomítottja, Carlos Fox start-cél győzelmet hozott el istállójának, remek 1.17,3-as idővel. Őt követte, hosszak özönével Cukrom, aki mögött Appaloosa következett, de galoppozás miatt diszkvalifikálták, így Bizony ám lett végül a harmadik helyezett.

A nap harmadik futamában is több ló technikai okok miatt a lejelentésre sorsára jutott, így végül csak hatan álltak starthoz. Favorit siker született Classic Boy révén, aki mögött Csikós szerezett egy értékes második helyezést, míg harmadik Cyrano RG lett.

A Sárközy Mária Emlékversenyben a második legesélyesebb ügetőnek, Velence R.-nek sikerült győzedelmeskednie Juhász Balázzsal a sulkyjában. A dobogó két alsóbb fokára az istállótársak, Big Ben Pax Márton Lajossal, míg Trencsén Kolozsi Sándorral ért fel a második, illetve harmadik helyre.

Az ötödik futamban is jött a papírforma, hiszen Zsofesz tudott egy újabb elsőséget szerezni, idei a harmadikját. Mögötte Vitya hajrázta le Urban Legendet, akit a cél lőtt még nagyot rohamozva Sziklaszirt is megelőzött.

A nap hatodik futamában a vártnál nehezebben, de Zizitopnak sikerült végül megszereznie a győzelmet, nagyot védekezve, amivel Calvint szorította le a dobogó második fokára. A bronzérmes helyre, a befutó elején nagyon megindulva, Carlos K érkezett meg.

A napi főversenyt, a hosszútávú, fordulóstartos Simb Illusion Díjat végül Bolide Laksmy nyerte idomárjával, hiszen a célon elsőként áthaladó Zlatan LIW és Lakatos Árpád párosa ellen óvott Veljko Mazsity, kiszorítás címén. A Versenyintézőség ennek az óvásnak helyt adott, így a hivatalos befutási sorrend Bolide Laksmy (4) – Zlatan LIW (7) – Bonus RG (2) lett.

A Kincsem Park Kupa VII. futamában is jöttek az esélyesek, hiszen Vakarcs RG tudta behúzni a futamot Erdei Péterrel, míg második, a hősiesen védekező Utódló lett Mandich Richárddal, harmadik pedig nagyot hajrázva Balerina R. lett Hegedűs Tamással. 

A versenynap záró futamában is favorit siker született Uptown Boy M és Miskolcsik Valentin párosának köszönhetően, aki mögött a két Nagy Ferenc II. idomítás ért célba, új egyéni rekordot ügetve, előrébb végzett Zara Mia trénerével, míg harmadik helyre Vanderle Komáromi Krisztinával ügetett fel.

Folyatatás két hét múlva, VASÁRNAP szeptember 11-én, az Őszi Food Truck Show utolsó, de annál izgalmasabb napján, hiszen két liga futamban (Marschall József Emlékverseny és a 108. Hungária Díj) elképesztő nemzetközi indulók állnak majd vélhetően starthoz, számos izgalmas ügető futam mellett!

A belépőjegy 14 éves kor felett 2000 Ft/ fő, amelyett akár a jegy.hu-n is előzetesen meg lehet vásárolni!

 

A kiemelt képet Péter Réka Photography készítette.

SHARE THIS